16 °C Budapest

Szigorodó szabályok: nehezebb lesz jogsit szerezni?

Pénzcentrum
2007. október 5. 08:30

Az oktaméter bevezetésében látja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a megfelelő autóvezetési oktatás zálogát: a GKM ezért bizonyos türelmi idő meghagyásával, de mindenképpen szeretné kötelezővé tenni az oktatási időt, a megtett távolságot, illetve a tanulóra és az oktatóra vonatkozó azonosítási adatok rögzítését lehetővé tévő eszközök alkalmazását.

Az oktamérter beszerelése körülbelül 40-50 ezer forintos megterhelést jelent majd a szakoktatók számára, egy GPS műholdas járműkövető rendszert alapul véve - olvasható a Világgazdaságban. Az intézkedés célja, hogy a tanulók valóban levezessék a vizsgához szükséges órákat, és ne legyenek olyan autósiskolák, melyek a vizsgákat ismételni kényszerülőkkel fizettetik meg az egyébként irreális alacsony tanfolyami alapdíjat.

Az autóvezetés-oktatás e-ellenőrzésén kívül bekerült a tervezett módosítások közé a két személy szállítására alkalmas négykerekű segédmotoros kerékpárokra érvényes, B1 kategória bevezetése, illetve a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendelet módosítása is.

Az Európai Unió egyes tagállamaiban már alkalmazzák a B1-es kategóriát, mely az úgynevezett mopedautók vezetésére jogosítja fel tulajdonosát. Az oktatás 2009 elején kezdődhetne meg, mivel a bevezetéshez szükséges BM-rendelet módosítását az igazságügyi tárca várhatóan 2008 második felében teszi majd meg.

A GKM-rendelet módosítása a szakoktatók és iskolavezetők képzésére vonatkozó szabályozást is pontosítja majd, és változnak az elsősegély-nyújtási tanfolyammal kapcsolatos szabályok is. További változást jelent, hogy a vizsgához szükséges leoktatott órák számát a motorkerékpárok esetében is két, illetve négy órával szeretnék emelni.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?