16 °C Budapest

Elektronikus útdíj - jön a használatarányos fizetés

Pénzcentrum
2007. augusztus 10. 08:40

Akár már a határidő előtt, két hét múlva megjelenhet a használatarányos útdíjfizetési (ED) rendszer kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési kiírás. A beruházásért felelős Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ a gazdasági tárca jóváhagyására vár - olvasható a Napi Gazdaságban.

A gazdasági minisztérium azt határozza majd meg, hogy milyen kiterjedésű közúthálózatra, mely járműveknek, s milyen áron vezessék be a díjfizetést. A díjfizetés bevezetésére vonatkozóan korábban több variáció is készült.

Olyan változat is szerepelt, amely szerint a gyorsforgalmi és az azokkal párhuzamos utakon, illetve néhány nagy forgalmú úton vezette volna be a rendszert, de ez nem kapott elegendő támogatást.

A díjfizetésre kötelezett kategóriák köre sem végleges még, annyi azonban bizonyos, ebben a kormányzati ciklusban még nem lesz érvényes az új rendszer a személyautókra vonatkozóan. A 2009-es bevezetést követően tehát a két rendszer párhuzamosan működik majd.

Egyes elképzelések szerint a személyautók vezetői választhattak volna a két rendszer között, végül elvetették ezt a javaslatot. Az is felmerült, hogy esetleg a D4, valamint a könnyebb teherjárművek után más tarifát fizessenek, de erről sem született még döntés.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?