17 °C Budapest
Indian teenagers wearing causal dresses and sitting near bus window

Komoly lépéseket tesznek a gyerekeket zaklatók ellen: erről minden szülőnek tudnia kell

2024. augusztus 6. 21:03

Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline (IH) elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik.

„Csak egy fotó, nem nagy ügy!” – ez az idézet és a mögötte húzódó történet szinte mindennapos az Internet Hotline működésében. A mondat egy internetes behálózás során hangzott el, ahol az álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni a 13 év körüli gyermeket. Az esetet a kiskorú szülője jelezte az Internet Hotline-nak, a jogsegélyszolgálat pedig azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival. Ez egy szerencsés kimenetelű ügy volt, mert a gyermek megbízott a szülőjében és megosztotta vele a problémáját, ugyanakkor a szülő is kellően tudatos volt és segítséget kért.

Az NMHH jogsegélyszolgálatánál gyermekpornográfia kategóriában lehet bejelenteni a kiskorúak online szexuális bántalmazásával, kizsákmányolásával összefüggő tartalmakat, vagyis minden olyan tartalmat, amely kiskorút szeméremsértő nyíltsággal, célzottan a nemi vágy felkeltésére irányuló helyzetben ábrázol.

Az Internet Hotline a bejelentések vizsgálatakor rendszeresen találkozik olyan, a kiskorúakat súlyosan veszélyeztető online jelenségekkel is, mint a szexting (amikor valaki online csevegésben, konszenzusos alapon intim képet küld magáról egy másik félnek) vagy a gyermekek online behálózása, szexuális célú zsarolása. 2023-ban a gyermekpornográf bejelentések közel 17 százalékáról, tehát majdnem minden hatodikról feltételezték a hotline elemzői, hogy azok szexting során készültek, és ugyanilyen arányban voltak a feltehetően online behálózás során kicsalt tartalmak is.

Az elemzők a bejelentett és a vizsgálatuk alapján feltétezetten gyermekpornográf felvételek 64,45 százalékáról vélték úgy, hogy otthoni környezetben készültek, valamint a 36,6 százalékukról, hogy azt a gyermek saját magáról készítette, majd továbbította – jellemzően kortárs nyomás vagy egyéb zsarolás hatására. A jogsegélyszolgálat munkatársai szerint sok esetben már rendkívül fiatal, 13 év alatti, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek vagy webkamerán keresztül ilyen tartalmat közvetítsenek magukról.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azon esetekben, amikor egy gyermeket a saját magáról készített intim felvétel nyilvános megosztásával zsarolnak, az Internet Hotline haladéktalanul felveszi a kapcsolatot legfőbb együttműködő partnerével, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI). Az NNI munkatársai gyakran felhívják a figyelmet, hogy a legtöbb zsaroló nem tartja be az ígéretét, és a követelés teljesítésével a zsarolás nem szűnik meg, ezért a legjobb, ha nem kommunikálunk velük és minél előbb segítséget kérünk. Az Internet Hotline emellett arra bátorítja kiskorú bejelentőit, hogy forduljanak azokhoz a környezetükben élő felnőttekhez, akikben megbíznak, és beszéljenek a velük történtekről – összhangban a jogsegélyszolgálat legfőbb üzenetével: „Nem vagy egyedül, merj segítséget kérni!”

Az Internet Hotline-t 2011 óta működteti az NMHH hivatala közérdekű feladatellátás keretében. Tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések az évi összes jelzés 42 százalékát tették ki, ami 850 bejelentést és azon belül összesen 1434 URL-cím vizsgálatát jelentette. Az elemzők a szóban forgó bejelentések több mint feléről, összesen 737 URL-címen elérhető tartalomról feltételezték, hogy azok valóban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták.

Az IH e-mail-címe: internethotline@internethotline.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?