17 °C Budapest
Malacpersely, laptop, pénztárca pénzzel, kávéscsésze fa asztallapon.

Szörnyű vallomást tett anyagi helyzetéről G.w.M. exe: szívszorító döntést hozott az egyedülálló anya

2024. augusztus 7. 18:44

Az egyedülálló édesanya, Nagy Melanie, bár visszatért a munka világába, mégsem engedheti meg magának azokat a dolgokat, amelyeket korábban férje mellett még igen. G.w.M exfelesége anyagi helyzetéről vallott a Palikék Világa Három igazság YouTube-műsorban - írta meg a nlc.hu.  

Melanie elárulta, hogy gyerekei érdekében össze kellett szednie magát válása után. Bár sikerült talpra állnia, anyagi okok miatt nem tudja tovább biztosítani gyerekeinek ugyanazt az óvodai környezetet. „Egy elég törtető és törekvő nőnek gondolom magam, vagyis valamikor az voltam. Aztán jött a szerelem és egy pillanatra így megálltam, hogy hoppá, talán az életnek mégiscsak a boldog családi élet az igazi értelme. Nekem ezt a gyerekek édesapja hozta el, csak aztán máshogy alakultak a dolgok. Ember tervez, Isten végez, ahogy szokták mondani” – kezdte történetét Melanie.

A váltás nem okozott számára nagy törést; nem az jelentett problémát, hogy vissza kellett térnie dolgozni. Inkább az események lelki oldala volt nehéz feldolgozni számára. „De nagyon sikeresnek gondolom az elmúlt két évet, ami annak köszönhető, hogy jól felépítettem stratégiailag azt az utat, amivel akkor szembenéztem. És mindenkinek ezt tudom tanácsolni, aki nehéz helyzetben van: tudomásul kell venni és nem szabad sürgetni a dolgokat. Az én sikereimnek az elmúlt két évben az volt a kulcsa, hogy jól terveztem. Voltak rövid- és hosszú távú céljaim, amiket meg is tudtam valósítani” – fejtette ki gondolatait bővebben.

Melanie arról is beszélt, hogy gyerekeit egy olyan óvodába íratták be korábban, ahol különböző nemzetiségű gyerekekkel találkozhattak és érintkezhettek. Azonban anyagi okokból már nem tudja megengedni maguknak ezt az intézményt. „A kislányom viszont itt vitte végig tanulmányait és remélem, hogy egyszer úgy fog erre visszatekinteni, hogy ez egy pluszt adott neki” – idézte szavait a Bors.

Melanie története rávilágít arra a kihívásra is, amellyel sok egyedülálló szülő szembesül: hogyan biztosítsák gyerekeik számára a legjobb lehetőségeket anyagi korlátok között is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?