21 °C Budapest
Paris, 2024. augusztus 1.Az algériai Imane Helif (j), miután az olasz Angela Carini (b) feladta a 2024-es párizsi nyári olimpia nõi ökölvívótornája 66 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntõjében vívott mérkõzést az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 1-jén. Helifet a 2023-as világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárták.MTI/AP/John Locher

Dagad a bokszbotrány az olimpián: a NOB megvédte Imane Helif indulását, a magyar szövetség tiltakozik

2024. augusztus 2. 08:47

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos tiltakozást nyújt be a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottságnál, amiért Hámori Lucának az algériai Imane Heliffel kell összecsapnia, akit tavaly túl magas tesztoszteronszintje miatt kizártak a világbajnokságról, és a nemzetközi sportági szövetség elnöke azt mondta róla, hogy XY kromoszómája van, ami a férfiakra jellemző. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményben védte meg Helif és a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-ting részvételét, hangsúlyozva, hogy kizárásuk önkényes volt és minden olimpiai résztvevő megfelel a részvételhez szükséges feltételeknek. A botrány tovább fokozódott, amikor Helif ellenfele alig 40 másodperc alatt feladta a mérkőzést, igazságtalannak nevezve a helyzetet.

Egyre nagyobb a felháborodás a párizsi olimpián az algériai Imane Helif ökölvívó szereplése kapcsán, akivel Hámori Luca fog bokszolni szombaton az éremért. A negyeddöntős riválist tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárta a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteron-szintje és Umar Kremljov, a nemzetközi sportági szövetség elnöke azt mondta róla, hogy XY kromoszómája van, ami a férfiakra jellemző. Ugyanakkor a játékokon - az IBA-t kizárva - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a rendező, mely engedélyezte szereplését. Hasonló aggályok merültek fel a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-ting olimpiai indulása kapcsán is.

Most a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményben védte meg a két sportolót. Mint írták, a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt. A botrányt a Helif csütörtöki nyolcaddöntőjén történtek robbantották ki. Az afrikai sportoló ellen ugyanis alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet olasz riválisa, aki később nem volt hajlandó kezet fogni vele és igazságtalannak nevezte a helyzetet.

Ez a két versenyző áldozata volt az IBA egy hirtelen meghozott önkényes döntésének. A tavalyi világbajnokság végéhez közeledve váratlanul zárták ki őket megfelelő eljárás nélkül

- írta közleményében a NOB, hozzátéve azt is, hogy az IBA dokumentumai szerint a döntést az IBA főtitkára és ügyvezetője hozta meg közösen. A NOB - mely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a tokiói és a párizsi játékok ökölvívó-versenyeinek rendezési jogát is - hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat. "A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt" - írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon. - "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson." Helifék szereplése ellen mások mellett JK Rawling író és Elon Musk milliárdos üzletember is felszólalt.

Hámori Luca igyekszik nem foglalkozni a botránnyal, legalábbis csütörtökön így nyilatkozott.

Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy ha engedték itt indulni, akkor biztosan tudják, hogy nő. Mindenesetre ez az egész csak még értékesebbé tenné azt, ha legyőzném. Erre készülök

- mondta az olimpikon.

Elindult a híresztelés, hogy ő fiú, két éve el is tiltották a világbajnokságon, amin nem lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány. Nem tudom erre a kérdésre a választ, ez most nem igazán érdekel, így még nagyobb lesz a magabiztosságom, ha sikerül legyőznöm. Személyesen nem ismerem, edzésen sem bokszoltam vele, versenyeken nyilván már láttam. Nem kerültünk még szemtől szembe egymással, de nem érdekel, mindent megteszek a győzelemért, mert már az érem lesz a cél, amiért idejöttem

- tette hozzá.

A magyar szövetség tiltakozik

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell összecsapnia.

Nagyon szomorú vagyok, amiért áll a bál és egy olyan témáról kell beszélnünk, ami nem a sporttal összeegyeztethető

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- nyilatkozott az MTI-nek Berkó Lajos, a magyar szövetség ügyvivő testületének tagja az ökölvívótorna helyszínén.

Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé. Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során

- fogalmazott Berkó Lajos, majd hozzátette, hogy a MÖSZ vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség Helif szereplésével szemben. Azt viszont kijelentette: Hámori Luca mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már az érem lesz a tét.

Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Öt perce beszéltem vele. Fel van dobva, nagyon jól érzi magát a ringben és aki látta a mai és az ír lány elleni mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben

- méltatta Berkó Lajos a kőszegiek versenyzőjét, aki a vasárnapi selejtezőben Grainne Walsh-t, majd a csütörtöki nyolcaddöntőben az ausztrál Marissa Williamsont győzte le simán.

Amennyiben a NOB engedi, hogy ilyen egyenlőtlenség alakuljon ki a nők között, akkor azt mi minden fórumon elítéljük és ezt hangoztatni is fogjuk, de a versenyzőnket nem fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy olimpiai éremért bokszoljon

- zárta.

Címlapkép: John Locher, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. szeptember 9. 07:41