Magyarország megfelelően felkészült a télre, a hazai tárolókban már 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre.
A VII. kerület városképében nagy változások várhatóak, legalábbis, ha a kerületi építész iroda nemcsak a romkocsmák bezárásának ügyében hallgat az ezt kezdeményező szervezetre. Az egyesület ugyanis számos tanáccsal látná el a fővárosi kerületeket, a vendéglátás mellett a felsőoktatási kérdésekben is új szabályozást vezetnének be.
Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a VII. kerületi építész iroda sorra zárja be (vagy legalábbis próbálja) a szabadtéren elhelyezkedő, kerthelyiségeket. Korábbi cikkünkben kitértünk arra, hogy a romkocsmák jelentős vonzerőt képviselnek a turisták szemében, így a nemzetközi rangsorokban is komoly tényezőként szerepel (többek között ennek is köszönhetően) Budapest.
Ahogy azt bemutattuk az előző cikkben, nem mindenki nézi ilyen jó szemmel a vigalmi negyed virágzását. A kerületi építész iroda mellett a helyi lakosok jelentős része is szívesen fellépne a vigalmi negyed burjánzása ellen, sokak szerint a kerületrész teljesen élhetetlen lett a szórakozóhelyek, kocsmák miatt.
Egy olvasónk például azzal keresett meg minket, hogy a házban található vendéglátóhely (amely a VII. kerületben található) teljesen élhetetlenné tette a lakásukat. A házukban található ruhaüzlet szinte egyik napról a másikra kocsma lett, mivel a hely tulajdonosa bérbe adta azt. Az üzlethelyiségben hangos zene szól és a hajnalig tartó nyitva tartás miatt egész éjszaka szól a zene, amitől aludni sem tudnak a ház lakói. A kocsma megnyitásakor ugyanis semmilyen szigetelési munkálatot nem végeztek, így a teljesen nyitott üzlethelyiségben található csővezetékek minden tompítás nélkül vezetik tovább a hangot a lakóingatlanokba.
Olvasónk szerint problémát jelent ugyanis, hogy a kerületben nincs szükség engedélyre a vendéglátóhelyek nyitásához, elegendő ugyanis bejelenteni a kocsmanyitást. Emellett a kerület önkormányzata korlátlan nyitvatartást biztosít a romkocsmás környéken. Ezzel kapcsolatban kerestük az önkormányzatot is, azonban cikkünk megjelenéséig nem reagáltak kérdéseinkre.
Nem a lakók zárathatják be a kocsmákat
Ahogy a fenti példa is mutatja, a lakók sokszor hiába panaszkodnak az önkormányzatnál, számottevő változás nem történik a kéréseikre. Van azonban olyan civil szervezet, amit már a kerület sem hagy figyelmen kívül. Ők nem más, mint a Jövő Generációja Egyesület (JGE), akik levélben reagáltak korábbi cikkünkre. A kérdéseinkkel több alkalommal is kerestük őket, azonban megkereséseinkre nem reagáltak, így működésükre csak az igen rövid honlapjuk és a levelük alapján tudunk következtetéseket levonni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A levelükből egyébként több minden kiderül a kerület rendezésével kapcsolatban:
- A romkocsmák helyett szállodákat, apartman házakat építenének.
- Ennek köszönhetően a közönség kicserélődne és külföldi, kulturált vendégek jelennének meg.
- Véleményük szerint más kerületekben is hasonló szabályozás jelenhet meg.
- Persze olyan intézkedéseket is bevezetnének, amelyek nem túl életszerűek, így a felsőoktatási intézményeket kiköltöztetnék a belvárosból és az egyetemi hallgatók részére kijárási tilalmat rendelnének el este 11 és reggel 6 között. Emellett nőkre is kiterjedő kötelező katonai szolgálatot rendelnének el, ami állításuk szerint le fogja kötni a fiatalok energiáját.
- Van persze olyan kérdés is, amelyben korábban eredményt tudtak elérni, állításuk szerint annak idején a Zöld Pardon és a Rió nevű szórakozóhelyek bezárását/költözését is ők harcolták ki.
Címlapkép: MTI / Magócsi Márton
Kétségbeejtő helyzetben a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész: lakbérét sem tudja fizetni
Tóth Nikolett balettművész két évvel azután tért vissza a budapesti Jókai utcába, hogy ráomlott egy épület tetőszerkezete.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.