A falusi csok igénylés esetén többféle feltétel együttes teljesülése szükséges. A feltételek és összegek a gyerekszám függvényében változhatnak.
Sokan nem is gondolnak rá, pedig az állami beavatkozásnak piactorzító hatása is lehet. Könnyedén elképzelhető például, hogy egy CSOK-ból vett új építésű ingatlan ára rövid idő alatt nagyot eshet. Ha ki akarjuk sarkítani a dolgot, ugyanaz a helyzet is előállhat, mint az új autók piacán: amint kigurul "lakásunk" a szalonból, máris milliókkal fog kevesebbet érni.
A média és a családok mellett gyakorlatilag hetek óta a 10+10millió forintos állami támogatáson és az újlakások áfájának csökkentésén pörög a teljes hazai ingatlanszakma, köztük a fejlesztők és a közvetítők is.
Az áfacsökkentés bejelentésekor még a legtöbben azzal számoltak, hogy a 17,3 százalékos csökkentésből jut majd valami a vásárlóknak is, a 10+10-es CSOK bejelentése után azonban a többség már egyértelmű áremelkedést vár az újépítésű ingatlanok piacán. Az Otthon Centrum legfrissebb prognózisa szerint ez három tényezőre vezethető vissza:
- a rendkívüli módon megugrott vásárlói kereslet
- az újonnan indult beruházások felhajtják a fejlesztési telkek árát
- a felfutó fejlesztések megterhelik az építőipari kapacitásokat
Az áremelkedés ráadásul jóval nagyobb is lehet, mint azt a legtöbben gondolnák. Egyes jóslatok például már egyenesen azt vetítik előre, hogy nemcsak az áfacsökkentést, de részben még a CSOK 10 milliós vissza nem térítendő részét is benyelik majd a fejlesztők. Jó példa erre az alábbi ingatlanhirdetés is, amelyet még múlt héten találtunk az egyik legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portálon.
Na persze az áremelkedés sem fogja majd jelentős mértékben visszavetni a vásárlási kedvet, a "könnyen" jött pénzzel a zsebben ugyanis mindezek ellenére is többeknek lesz majd lehetősége új lakást vásárolni, mint korábban. Van azonban egy "aprócska" hátulütője is a dolognak, amelyre az érdeklődök egyelőre nem is gondolnak.
Az állami támogatás azon részét, amelyet a fejlesztők benyeltek ugyanis csak nagyon nehezen tudják majd a tulajdonosok érvényesíteni, ha később - például egy válás miatt - megválnának ingatlanuktól. Arról már nem is beszélve, hogy ki a fene vesz majd újszerű ingatlant méregdrágán, ha arra igénybe sem tudja venni az ingyenmilliókat (a 10+10-es csok ugyanis kizárólag újépítésű ingatlanra vehető igénybe).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
KATTINTS! Itt a bizonyíték: így nyelik be a lakásáfa csökkentését a fejlesztők?!
Az áresés mértékét természetesen jelentősen befolyásolhatja az ingatlanok árának természetese változása is. Fontos hozzátenni, hogy egészséges piaci körülmények között - amikor nem csak az állami támogatások miatt pörög az ingatlanpiac - az is realitás lehet, hogy az áfacsökkentés és a CSOK 10+10 újszerű ingatlanokra gyakorolt hatását korrigálja az árszínvonal növekedése.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


