Habár sokat tudunk megspórolni már azzal is, ha az energiát hatékonyabban használjuk fel, így például nem fűtjük túl a lakást, érdemes lehet megfontolni fűtési rendszerünk leváltását is, ugyanis némely várakozások szerint a gáz lakossági fogyasztói ára akár 50 százalékkal is drágulhat az elkövetkező évben (Forrás: ingatlanmagazin.com).
5-6 százaléknyi energiát tudnánk megspórolni azzal, ha mindössze 1 fokkal csökkentenénk a téli fűtési szezonban a lakás hőmérsékletét - hívta fel a figyelmet Király Zsuzsanna, az Energia Klub munkatársa annak az InfoRádiónak nyilatkozva azon kérdés kapcsán, hogy vajon érdemes-e fűtési rendszert váltanunk. Azt ugyanis illúzió lenne gondolni, hogy egyik pillanatról a másikra át tudunk állni a megújuló energiát alkalmazó fűtési rendszerekre - hangsúlyozta.Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.