A főváros dél-nyugati peremkerülete a 34,25 négyzetkilométeres 55 ezer lakóval rendelkező Budafok-Tétény. A XXII. kerület a Budai-hegység lábánál a Tétényi-fennsík Dunáig lefutó lejtőin terül el, északról Újbuda határolja, keleten pedig a Duna választja el Csepeltől. A kerület 1950-ben jött létre Budafok megyei város majdnem teljes területének, valamint Nagytétény és Budatétény nagyközségeknek az egyesítésével.

A kerület címere (Forrás: wikipedia.org)
A területet először a rómaiak népesítették be, a honfoglalás után Töhötöm vezér szálláshelye volt, túlélte a török uralmat, majd a betelepítéseket követően városi rangra emelték.
A kőfejtésnek és a szőlőkultúrának köszönhetően a város gyorsan gyarapodott, páratlan pincerendszer építésébe kezdtek, de 1886-ban a filoxérajárvány szinte teljesen kipusztította a szőlőket.
A XIX. század második felében elkészült vasútvonalak és a XX. század eleji iparosodásnak köszönhetően a városrész szervesen bekapcsolódott a főváros gazdasági vérkeringésébe. A világháború után öt évvel a fővároshoz csatolták, majd - bár a kerület próbálta megőrizni kertvárosias jellegét - megkezdődtek a lakótelep-építések.
Duna House: népszerűek a panelprogramban részt vett lakások
Az ingatlanforgalmazók szerint a végleteket keresik a vásárlók Budafokon és környékén, a tapasztalatok szerint leginkább az alacsonyabb értékű, 10-12 millió forint körüli tégla, illetve panellakásokra van kereslet. A panelek között különösen népszerűek a panelprogramban már részt vett lakások, melyek egyre nagyobb versenyelőnyre tesznek szert a lakótelepi lakások piacán - jellemzi a helyi piacot Murányi Ákos a Duna House vezető elemzője.
A felújítási programban való részvétel vevőcsalogató lehet, hiszen a ház fizetőképességéből jó lakóközösségre következtethet az érdeklődő. Folyamatban van a lakótelepek azbesztmentesítése is, a kerületi iroda beszámolói szerint ahol még nem végezték el a munkálatokat, ott a lakások szinte eladhatatlanok. A legkedveltebb területek a Leányka utca és környéke és a Rózsakert lakótelep, még a 10 emeletes házak lakási is kelendőek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Keresettek az úgynevezett mini-lakótelepek, különösen a Terv utcában és környékén található 1,5-2 szobás, nagyrészt egymással teljesen megegyező alaprajzú panelek. Az ingatlan.com adatbázisában 257 panellakást találtunk, a legolcsóbb lakás 8,5 millió forintba kerül, a legdrágább pedig egy luxus-szinten felújított nagy alapterületű panellakás 38,8 millió forintért.

Sokan szabadulnának a családi házuktól
Jelentős túlkínálat figyelhető meg a családi házak piacán, a kerületben sok régi, felújításra szoruló házat kínálnak eladásra. Ezeket a házakat elsősorban azok keresik, akik kellő fantáziával és anyagi lehetőséggel bírnak a jövőbeli átalakításokat illetően. Az ingatlan.com keresője 1202 eladásra kínált házat, házrészt talált a kerületben.

A városrészben kedvelt területnek számít a Rózsavölgy, a Gerinc utca, az Ady Endre utca, a családi házas övezetek közül pedig a Mikes utca és környéke. A városból kifelé vezető utak mentén mérsékeltebb a kereslet, mely közel sem nevezhető túlzottan intenzívnek magában a kerületben sem.
Az új építésű projektek széles skáláját találni a kerületben, a fejlesztések között az ikerházaktól a nagy lakásszámú építkezésekig mindent megtalálni. A négyzetméterárak jellemzően 300 ezer forintról indulnak, de a prémium kategóriás társasházakban ennek a másfélszeresét is elkérhetik.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


