13 °C Budapest

Filléres telkek a budai oldalon: ezt ne hagyd ki!

Pénzcentrum
2008. június 13. 05:40

Budán szűkös a kínálat A főváros budai oldalának és az azt övező települések ingatlanpiacának a helyzetét vizsgáltuk, elsősorban lakóövezeti, családi ház vagy ikerház építésére alkalmas telkeket kerestünk, feltételezve, hogy húszmillió forintos keretből kell gazdálkodni. A kínálatra a főváros területén belül a szűkösség jellemző, a környező településeken már könnyebben építési telket találni ebben a kategóriában.

A fővárosi kínálat rendkívül szűk, nem meglepő, hogy az I. és a XII. kerületben nem is volt a feltételeknek megfelelő találat az ingatlan.com adatbázisában. A II. a III. és a XII. kerületben találtunk telkeket, de ott sem nevezhető szélesnek a kínálat. A vételárnak megfelelő telkek átlagos alapterülete 910-990 négyzetméter között változik, ez 20-22 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent.

Az ettől nagyobb telkekre általában már kisebb társasházakat építenek, ezek négyzetméterára jóval magasabb, mivel több szint is ráépíthető. A fővárosi telkeket általában a megtérülési mutatókból számított jövedelemtermelő képesség alapján ítélik meg.

A feltételezett vételárnak megfelelő parcellák, a budai oldalon belül a XXII. kerületben akadtak a legnagyobb számban. Budafok-Tétény a budai kerületek közül a legkevésbé beépített városrész, ezért ott valamivel több építésre alkalmas lakóövezeti telket találtunk. A Dunához közelebbi területeken a nagyfokú beépítés következtében szinte egyáltalán nincs építési telek.

Nagyobb méretű parcellák vannak ugyan, de azok társasházi-, irodai- vagy raktárépítési beruházásokra alkalmasak. Ebben a kerületben is 900 négyzetméter körüli az átlagos telekméret, ez szintén húszezer forint feletti árat jelent négyzetméterenként.

A budai oldalról általában elmondható, hogy nagyobb az átlagos telekméret, mint Pesten. A pesti oldal kertvárosi övezeteiben - sok esetben - nagyságrendileg ötszáz négyzetméteres parcellákat alakítottak ki családi házak építésére. A kerületek központjához közelebbi, frekventált területeken azonos telekméret akár a többszörösébe is kerülhet a megjelölt keretünknek, ezért érdemes alaposan és óvatosan szétnézni a telekpiacon.

Mit kínál az agglomeráció?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A budai agglomerációban Érd városa kínálja a legtöbb építési telket ebben a kategóriában, a legszűkebb kínálat - a települések méretéből is adódóan -Budajenőn és Tárnokon található. A Budapesttől nyugatra fekvő településeken az átlagos telekméret a húszmilliós telkek esetében 1080 négyzetméter, így átlagosan 18 500 forintot kell fizetni egy négyzetméter területért. A telekméret tekintetében az agglomerációban nagyobb a szórás, mint a budai kerületekben, településenként eltérő méretű parcellát vehetünk 20 millió forintért.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 9. 07:07