
Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
A külföldi munkavállalókat okolják a brit lakásvásárlók a bérleti díjaktól és a jövedelmektől elszakadt lakásárakért, derül ki egy nemrégiben készült felmérésből. Minden ötödik brit úgy véli, hogy a lakásárak növekedését a bevándorlók számának korlátozásával lehetne megfékezni.
A befektetési céllal vásárlók és a ingatlanberuházók mellett második helyen a külföldi munkavállalók szerepelnek a bűnösök listáján, akiket az 1881 megkérdezett lakásvásárló a lakásárak elszabadulásáért okol.
Az egyik online ingatlankereső portál által készített felmérés végeredménye kapóra jött a kormány számára, mely törvénymódosítással szeretne gátat vetni az emigráns munkavállalók beáramlásának, persze ezt csakis az unión kívülről érkező bevándorlók esetében teheti meg.
A kormány a gazdasági élénkülését reméli a bevándorlók számának csökkentésétől. Az illetékes szaktárca vezetője emellett kiemelte, hogy a társadalombiztosítási rendszer fenntarthatósága érdekében a lépés elkerülhetetlennek tűnik.
A szakértők szerint mindez csupán jó ürügy, a jelzáloghitel-válságtól és a rohanó áraktól megrettent lakosság teljesen irreleváns jelenségekben találta meg a céltáblát, miközben könnyedén elsiklott a jelenlegi helyzetet előidéző valódi okok felett.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A felmérést készítő portál elemzője szerint a lakásárak szárnyalása egyértelműen a közel egy évtizedig tartó kedvező kamatkörnyezetnek és a helyi hatóságok által folytatott szigorú építésügyi politikának köszönhető, mely oda vezetett, hogy a beruházók nem tudták tartani a lépést a fokozódó kereslettel
A külföldi munkavállalók és az ingatlanberuházók jó célpontot biztosítanak a lakásvásárlók számára, azonban előbbiek bizonyíthatóan nincsenek hatással a keresletre, a déli területek lakásárainak dinamikus növekedését a belső migráció, és a britek egyre növekvő London központúsága idézte elő.
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.