Súlyos a helyzet: egyre több az ilyen magyar gyerek, meg van pecsételve a jövőjük?

Pénzcentrum: Milyen most a gyógypedagógia helyzete? A szülők mennyire nyitottak erre? Nem viszik túlzásba?

Sőnfeld Mátyás: Túlzásba vinni sem érdemes, de ha bármilyen gyanú felmerül, hogy esetleg gyermekünk nem tipikus fejlődésű gyermek, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Minél előbb derül ki bármi probléma, annál előbb lehet orvosolni. Ugyanakkor egyre növekszik a sajátos nevelési igényű gyermekek száma, és ennek az egyik oka az, hogy ezeket sikerül diagnosztizálni. Több oka is van ennek, a technika fejlődését, a képernyőt is fel szokták hozni, de nagyon fontos, hogy preventív jelleggel is megvizsgáljuk a gyerekeket, ha úgy tűnik, hogy bármi elakadás vagy probléma van.

Sokan mondják, hogy mi is felnőttünk valahogy, pedig nem volt még ekkora felkapása a gyógypedagógiának, az erről szóló könyveknek stb. Igen, de lehet, hogy könnyebben nőtt volna fel, vagy könnyebben helyezkedett volna el, ha kap segítséget gyerekként. Mert ez elég sokszor megbélyegzi a gyerekkort, vagy rögösebbé teszi az utat. Igaz, hogy bárhogy fel lehet nőni, de ez nem lehet indok arra, hogy ne vizsgáljuk ki a gyerkőcöt, ha bármilyen probléma felmerül.

Van elég gyógypedagógus?

Én egy kicsi szeletét látom a dolognak, de amit látok, az egyre fogyó tendencia. 14 évig dolgoztam egy egységes módszertani intézményben, voltam utazó gyógypedagógus is, a környéken lévő integráló iskolákba is kijártam egyéni fejlesztéseket tartani, illetve a bázisintézményben is tartottam általában zenével kapcsolatos dolgokat. Az évek során azt tapasztaltam, hogy egyre kevesebb a gyógypedagógus jelentkező, így az intézményvezetőknek elég nehéz dolguk van. Ha a kezükben lenne egy olyan eszköz, mint a versenyképes fizetés, akkor sokkal inkább fel tudnák venni a legalkalmasabb személyeket az intézményekbe.

Mindenkinek az a legfontosabb, hogy a gyerek jó kezekbe kerüljön. Az is nehézség, hogy közben növekszik az érintett gyerekek száma, ezért növekedni kéne a gyógypedagógusok számának is. De az nem tud nőni, ha a fiatalok inkább mást választanak. Ez nemcsak a pénzről szól, de az egy nagyon fontos alap, hogy biztosítsa a megélhetést.

Hét éve voltam gyógypedagógus, amikor félállásba kértem magam, mert belevágtam egy egyéni vállalkozásba, ami – sajnos – stabilabb megélhetést biztosított. Így könnyebben tudtam gyógypedagógusként dolgozni, hogy nem tör felszínre az egzisztenciális szorongás. És ahogy ment előre az idő, az a láb volt egyre stabilabb, a gyógypedagógiai láb pedig egyre kevésbé. Belülről nézve elképesztően heroikus munkát végeztek a kollégák.

A gyógypedagógiát nem lehet fél gőzzel csinálni. Csak úgy, ha az ember beleteszi a szívét-lelkét. Ha nem tudja beletenni az idejét, mert valami más munkahelyet is kell választani, hogy eltartsa magát, akkor az egész rendszer csorbul, és annak a gyerekek isszák meg a levét.

A vállalkozásban mivel foglalkoztál?

A zenei oldalam tört előre, a vállalkozásom a Zenebatyu Élményprogram, ahol ökohangszer-bemutatókat tartok, ami azt jelenti, hogy mindenből készítek hangszert, szívószálból dudát, mankóból fuvolát, kesztyűből skót dudát. Eleinte csak bemutattam ezeket a saját gyártású hangszereket egy-egy művházban, de egy idő után rájöttem, hogy a gyerekek sok esetben nem is ismerik az ökohangszerek eredeti változatát, úgyhogy azokat is elkezdtem bemutatni.

Egy idő után nem fértem bele a másfél órás időkeretbe, és óvodák is elkezdtek érdeklődni, hogy tudnék-e hozzájuk is menni, ahol 40-45 percet tarthat egy alkalom, többet nem bír egyhuzamban egy kis ovis. Ezért csináltam egy sorozatot, egy bérletes verziót, ahol minden alkalommal egy hangszert járunk körül. Bemutatom az eredeti hangszert, megmutatom az ökohangszert, amit én készítettem hétköznapi tárgyakból. Tanulunk egy négysoros versikét, amivel egy kicsit bevéssük a hangszer tulajdonságait, hiszen nem mindenki találkozott a sansula, a koto vagy a handpan nevekkel.

 Az nem elvárható egy pici gyerektől, hogy csak üljön és figyeljen, a verset is gesztusokkal, mutogatva csináljuk, meg bombázom őket egy kis mozgással, van egy kis energyzer, amikor vagy egy visszhangos játékot játszunk, vagy mozgásokkal kísérjük, és meg is mozgatom őket, amit energisernek hívok, ezek általában visszhangos mozgós játékok, végül pedig jön a hangszerosztás és a gitárral kísért énekes-táncos közös játék.

Egy vállalkozásnál azért mindig ott van a kockázat is, hogy nem lesz belőle semmi, te mennyire tartottál ettől?

Kis lépésekkel kezdtem, belevágtam a KATÁ-s adózásba, és úgy mérlegeltem, hogy vállalható Ha egy hónap veszteséges lesz, az is kibírható hosszú távon. És szép lassan, hétről hétre terjedt a híre a zenebatyuzásnak, és egy idő után a program eljutott  pl. a fővárosi állatkertbe is, a Budapest Gardenbe, a MOM Parkba, a Lupa Beach-re, és akik ott láttak, azok adták tovább. Gyakran fordul elő, hogy úgy hív fel egy intézményvezető, hogy az egyik szülő látott valahol. De itt, Óbudán, a Fő téren is léptem már fel, ami a szívem csücske.

Szóval szép lassan kinőtte magát a vállalkozás úgy, hogy nem volt elég a 10 alkalom. A gyerekek fejlesztésén és szórakoztatásán felül ökoszemlélete is van, ugyanis hulladékokból csinálok hangszereket. Arra is felhívom a figyelmet, hogy amit egyébként kidobnának, tisztítsák meg, használják fel újra. Az egy érték, nemcsak a joghurt, amit megettünk, hanem a pohár is. És ha már nem akarunk belőle hangszert, akkor mehet a szelektívbe, és akkor újra a hasznunkra válhat.

Mióta tanulsz zenét, hogy jött a gyógypedagógia és a zene kombinálása az életedben?

Már általános iskolában elkezdtem szolfézsra járni, és ott feltűnt, hogy egészen jó hallásom van, úgyhogy 3. osztálytól átmentem egy zeneiskolába, ami számomra maga volt a paradicsom. Szerintem az egyik legjobb, amit adhatunk a gyerekeknek, ha zene veszi őket körül. Ez egy nagyon elképesztő támasz lesz az életben. Még gimnáziumban is tanultam zenét, 10 évet gitároztam, és amikor pályaválasztás elé kerültem, nem tudtam, mit kezdjek magammal.

A zene volt a fő irány, de az, hogy elmenjek egy zenekarba kottából játszani nagyon precízen, az nem én vagyok. A személyiségemhez nem annyira passzol a kitartó gyakorlás. Nekem a szeleburdiság, az alkotás, a kíváncsiság, a kísérletezés, inkább való, aki látta már a találmányaimat, jól tudja, miről beszélek!

Végül a gyógypedagógiát találtam meg, mert abban is lehet kísérletezni, sőt kell. Ha valamiért nem tudom átadni azt az információt, amit nem tud megtanulni a hagyományos módon a gyerek, akkor nekem addig kell kerülgetnem, amíg ezt ki nem találom, hogy ez hogyan fog átmenni, próbálkozom, míg meg nem találom az utat. Itt volt egy tökéletes találkozása a gyógypedagógiának és a zenének, ugyanis az ELTE BGGYK-n találkoztam az ULWILLA-módszerrel. Ezt a módszert egy német gyógypedagógus találta fel, ő színekkel és formákkal írta le a zenét. A zenében a legfontosabb a dallam és a ritmus.

A dallam a hangmagasságok és azoknak a hossza, azaz a ritmus összepasszol, tehát abból már egy felismerhető dallam fog létrejönni. Ezt öt vonalban nagyon nehéz megtanulni, viszont Heinrich Ullrich azt mondta, hogy a zene mindenkié. Ez nekem nagyon tetszett, ki is próbáltam a színeskottát az iskolában, ahol tanítottam. A gyerekeknek szuperül ment a zenélés, xilofonoztunk, furulyáztunk úgy, hogy színes befőttesgumikat raktam az ujjukra. De a zongora, a szintetizátor és a tangóharmonika is tökéletesen működött így, hiszen csak a színeket kellett a billentyűkre, hangokra ráragasztani.

Egy dolgot vettem észre, kicsit nehezebb volt leírni ezeket a kottákat, úgyhogy továbbfejlesztettem, és nem köröket meg félköröket, hanem négyzeteket és téglalapokat használtam, és próbáltam itt megállni, ezek szimbolizálják a negyed és nyolcad hangokat, közismertebb nevükön a tát és a titit, mert azzal nagyon sok dal leképezhető, és nagyon szépen szól. Sikerélményt ad rögtön.

Egy idő után már csak ezeket használtam, ami több szempontból is nagyon praktikusnak bizonyult. Így négyzetrácsos füzetbe tökéletesen le lehet írni egy kottát. Ez nagyon logikussá tette a zenét. Amikor már nagyon jól ment, akkor legóztunk is, szépen kirakosgattuk a kottákat, komponáltunk, sőt pl. összeszedtem a Hull a pelyhes hangjait, összekevertem, és odaadtam nekik, hogy van egy percetek kirakni. Ez egyrészt egy komoly logikai folyamat, kísérlet, egy akusztikus percepció.

Így alkottad meg a XiloFun-t? Ez volt az ősgondolat?

Igen, ebből jött még egy lépés, a xilofun, ami egy zenés társasjáték. Ez egy izgalmas projekt, ami most csúcsosodik ki, mert belevágtam egy kampányba. Nagyon régóta ülök ezen az ötleten, de ez nagyon sok munkával jár, úgyhogy mindig azt mondtam, hogy most nem fér bele, majd később.

Amikor 40 éves lettem, és mérlegre tettem, hogy mit szerettem volna elérni, büszkén néztem a Zenebatyu Élményprogramra, de ott állt a fiókban a XiloFun zenés társasjáték. Akkor vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, hogy ezt most bevállalom, a vállalkozás mellett jobban meg tudom terhelni a szabadidőmet.

Már előtte is nekifutottam, úgyhogy az ötlet nyert már díjakat. 2022-ben volt egy Dunszt társasjátékmustra, a XiloFun megnyerte a fődíjat, illetve a Magyar Zene Házában 2023-ban megrendezték az első Showcase fesztivált, ahol különdíjat nyert, illetve a végén a közönségdíjat is elvitte. Rettenetesen boldog voltam, hogy megkaptam azt a visszajelzést. Eddig is tudtam, hogy a gyerekek szeretnek vele játszani, de a begyűjtött 3 díj megerősített abban, hogy van az ötletnek létjogosultsága.

A Dunszt társasjátékmustrán ráadásul az egyik zsűritag Győri Zoltán volt, aki egy nagyon meghatározó személy a társasjátékvilágban. Többet csinált is, meg több ezerrel játszott, tehát az ő szavának nagy súlya van. A 3 díjon felbuzdulva tehát nagyon erős hittel belevágtam a közösségi finanszírozásba a Brancson, és már az első pár napon nagyon sokan rendeltek belőle.

Még 40 nap van hátra (az interjú június 12-én készült) a kampányból, de már 128 százalékon áll a gyűjtés. De nem állok le, mert minél több helyre eljut a híre, annál jobb. Most ez a legfőbb cél, hogy minél több emberhez eljusson, hogy a zene nem bonyolult, lehet élmény és játék. Ráadásul közös játék családoknak, de teljesen idegeneket is összeköthet.

Hogyan készült el maga a játék, a fizikai megvalósulása?

Ez már a 4. verzió. Fogtam egy xilofont, leszedtem a lapjait, elmentem egy asztaloshoz, hogy szeretnék egy testet úgy, hogy amikor levesszük a fedelét, akkor rárakhatom ezeket a lapokat. Arra kell valami puha, hogy tudjon szabadon rezegni, azt is tegye rá, illetve még valami kis pálcikákat, hogy ne essenek le ezek a lapok. Az asztalos megcsinálta, aztán néztem a fedelet, hogy azzal is kéne valamit kezdeni, és rájöttem, hogy az lehet kottatartó, ezért csináltattam hozzá két lábat. Büszke voltam, hogy egy gondolat megtestesült.

Aztán az első pillanatban eltört, egy gyerek megfogta a xilofon lapját, felemelte, és mint amikor a sörnyitó kinyitja a kupakot, úgy törte le ezt a kis pálcikát. Az első gondolatom az volt, hogy a fenébe, a második az, hogy nem jó a koncepció. Fejleszteni kell. Egy evolúción ment keresztül a XiloFun, mire létrejött a mai megtestesülése, és még ez sem az utolsó. Ez egy béta verzió, ez már tökéletesen játszható. A szabályok kész vannak, a xilofonlapok tiszták, a kártyák megvannak, jó az egész koncepció. Tökéletes játékélményt biztosít, de az a célom, hogy legyen majd egy ennél is jobb, profibb verzió.

Elárulsz pár jövőbeli tervet a játék kapcsán, mire lehet számítani?

Például szeretnék kiegészítő kártyákat gyártatni hozzá, Gryllus Vilmossal már beszéltem is, ő áldását adta erre. Azt gondolom, hogy minden magyar családnak kell egy ilyen játék. De ezt nem üzleti szempontból mondom, hanem mert ez egy nagyon jó társasjáték, hiszek benne, hogy örömet okoz, fejleszt, összehoz, de még egyedül is játszható! A kottatartónak van egy pereme, ami eltakarja a kotta alatti címet, így a játékosnak kell kitalálni, mi van alatta. Sokféle zenés társasjátékot láttam már, de ezek vagy kvízjátékok, amik szintén jók, de ez aktív zenélésen alapuló, sikerélményt nyújtó zenés játékot, ami még a saját dobozává is alakítható, még nem. Ezért alkottam egyet.

A zene mennyit tud segíteni, ha valakinek van valamilyen nehézsége?

Én azt tapasztalom, hogy szinte minden területen segít. Nézhetjük a kognitív és az érzelmi oldalát is. Nekem egy érdekes élettapasztalat volt, hogy elkezdtem zenét tanítani, és színes kotta, ritmus, dallam, pontosság, kottakövetés, ezek voltak a fő szempontok, amikkel szerettem volna a gyerekek figyelmét, szociális készségét fejleszteni. Amikor összerakunk egy zenekart, az egy nagyon nagy feladat, hogy egyszerre szólaljon meg, ugyanabban az ütemben a szép dupla értelmű szóval élve: harmonikus legyen.

Nagy kihívás volt, amikor elkezdtem zeneterápiát tanulni. Akkor már egy éve gyógypedagógus voltam, és akkor jött be a zeneterápiás szemlélet, ahol megjelent egy új cél is: a zenét érzelmek kifejezésére, akár önmegvalósításra is használni! Az érzelmi kifejezésre és az önmegvalósításra. Mindeközben még maradtam gyógypedagógus, és ez a kettő nagyon sokszor váltogatta egymást bennem, hogy mi legyen a főbb cél. Néha a kettő össze is fonódott, amikor fellépnek a gyerekek, kiállnak a színpadra, az egy hihetetlen élmény.

A zenével egyszerűen nem lehet mellényúlni. Minél korábban kezdődik a zenei nevelés, annál jobb, csak óvatosan kell vele bánni, hogy ne elvárásként jelenjen meg, hanem megmaradjon az élmény. Mert mi magunk is zenés, ritmusos lények vagyunk. Ahogy dobog a szívünk, ahogy felismerjük egymás hangját, ahogy ütemesen járunk, ez ösztönösen bennünk van. Ha erre túl sok elméletet pakolunk rá, az el tudja rontani az élményt. Ha túlságosan elmegy abba az irányba, hogy egy kikérdezett leckévé válik, az meg tudja ölni a zenét. Ez amúgy minden szinten így van, a matematikát és az irodalmat is ide tudom sorolni.

Azt ajánlom, hogy mindenki hozza be az életébe a zenét. Rengeteg olyan hangszer van, amihez egyáltalán nem kell érteni.  Vannak pl pentaton hangolású hangszerek, egyes kalimbák vagy nyelves dobok, amiken minden hang harmoniában van egymással. Ha egy konkrét dal eljátszása hoz lázba, ott már segít a színeskotta. Ez nagy sikerélmény, amikor le tudsz játszani egy dalt. Az motivál, hogy még tovább tanuljak.

Az éneklés az egyik legszebb önkifejezés. Amikor óvodásokkal xilofunozunk, ahogy meghallják a dalt, rögtön éneklik is. Nagyon keveset éneklünk otthon együtt, és milyen jó, hogy van egy társasjáték, ami ezt is előhozhatja. Merjünk énekelni! Sok anya inkább nem teszi, pedig a gyereknek az anya hangja lesz a legfontosabb, akkor is, ha nem kristálytiszta. Azt hallotta először az intrauterin állapotban.

És ha valaki szeretne tisztábban énekelni, a hang bármikor képezhető. Nem is a hangot, hanem a fület kell kicsit képezni, hogy azt a hangot, amit hallasz, vissza tudd adni. Amikor valakivel telefonon beszélünk, halljuk, hogy milyen a hangja: boldog, aggódó, pedig nem látjuk őt. Ahogy azt is meg tudjuk különböztetni, ha egy hang magas, egy másik meg mély. Nagyon jól be lehet gyakorolni, rátanítani a fület a hangok meghallására és visszaadására.

Mindez az egész társadalomnak segíthet, hogy ne legyen fura, ha találkoznak pl. egy Down-szindrómás emberrel vagy egy megváltozott munkaképességűvel. Így van, ez mindenkit össze tud hozni, időset, fiatalt, férfit, nőt, felnőttet, gyereket.

A magyarokat a népdalkincs nagyon mélyen összeköti. Biztos, hogy van 30-40 olyan népdal, amit ha elkezdek énekelni, bárki tudja folytatni. Ez egy nagyon jó alapot biztosít arra, hogy közösen játsszunk. Nagyon örülök annak, hogy manapság megint trendi játszani. Nagyon meglepő műfaji újítások, innovációk vannak ezen a területen. A XiloFun tökéletesen beleillik ebbe.

Mennyire látsz esélyt arra, hogy a zeneterápia a jövőben megjelenjen a gyógypedagógiában?

A zeneterápia már jelen van a gyógypedagógiában! Amikor elkezdtem a zeneterápiás képzést, még eléggé gyerekcipőben járt hazánkban. Mostanra szépen elterjedt a híre, egyre többen végzik el más-más alapdiplomával. Én általában az orvostudományhoz hasonlítom a zeneterápiát, amikor megkérdezik, hogy mit csinál egy zeneterapeuta. Mert mit csinál egy orvos? Nem mindegy, milyen orvos.

Ennek is nagyon sok verziója van, mint ahogy a zeneterápiának is. Mindenki oda viszi a zeneterápiát, amilyen területen ő tud dolgozni. Meg kell határozni, hogy milyen céllal használjuk a zenét, ami egy eszköz, hogy elérjünk valamit. A gyógypedagógiában általában fejlesztés, de pl. a pszichológiában az önismeret. Egyre több gyógypedagógus lesz zeneterapeuta, és remélem, hogy a zene is egyre inkább jelen lesz a gyógypedagógiában. Ez az egyéni célom is.

Sokat meséltél arról, hogy mindig újabb és újabb projekteket találsz ki, most mi az 5 éves terved?

A hosszú távú tervem, hogy a Zenebatyut csinálni, ahogy eddig is, hogy a zene szeretetét minél jobban át tudjam adni. A másik, hogy a xilofun áttörje azt az üvegplafont, ami most még nem ismert igazán. Egyelőre az én ismeretségi köröm ismerheti, és abban reménykedem, hogy közismertté válik, másrészt el tudom érni, hogy olyan minőségi termék legyen, amit érdemes megvenni nemcsak játszani, hanem utána mindig megvenni hozzá a kiegészítőket. Ez mindig egy újabb megerősítést ad abban, hogy a zene egyszerű, játék és élmény. A Zenebatyunál mindig kellek én, a xilofun lenne egy örökség, én már nem kellek hozzá, ezt valaki előveszi, aztán lehet vele játszani. Szeretném, ha ez minél több emberhez eljutna, akár határokon túl is.

Ott van egy izgi kihívás, ugyanis a magyar népdalkincs iszonyatosan gazdag, de hogy ez máshol is legyen, hogy ne legyen benne félhang, nyújtott ritmus, egy oktávon belül legyen stb., kicsit nehezebb. Ezt még nem mértem fel, fogalmam sincs. De az a legnagyobb álmom, hogy ez külföldre is ugyanúgy vigye el a zene szeretetét, mint itthon. Rajtam nem fog múlni. De annak is nagyon örülnék, ha a határon túli magyarokhoz is eljutna. Ha a Zenebatyu Élményprogram úgy fut tovább, mint eddig, én már boldog leszek!

Az igazi öröm az lenne, ha a XiloFun is bejárná azt az utat, amit a batyu, minél többen megismernék, játszanák és örömüket lelnék benne. Ha igazán megszeretnék az emberek annyira, hogy lehessen újabb és újabb kiegészítőket, játékokat is gyártani hozzá, mert ötletem van bőven! A legnagyobb álom pedig, ha a határokon túl is eljutna a híre, és vinné magával az üzenetet: a zene játék, a zene élmény, a zene öröm!

A képeket Gosztola Judit készítette.