Bencés fiúgimnázium a dunántúli dombtetőn: ezt teszik a vétkes diákokkal

Pénzcentrum: Azontúl, hogy ön a Pannonhalmi Bencés Gimnázium nemrég kinevezett igazgatója, a PannonhalMA című kiadvány főszerkesztője is, ami fontos szerepet játszik az iskola öregdiákhálózatának ápolásában. Az alumni hálózatukról ismert, hogy rendkívül sikeres, összetartó szervezet. Mivel ön is idejárt gimnáziumba, elhoztam magammal a tablóját. Meg tudná mondani, hogy hány volt osztálytársáról tudja, hogy mivel foglalkoznak, mi történt velük a '94-es érettségijük óta?

Juhász-Laczik Albin OSB: [Végigméri a tablót - a szerk.] Azt kerestem inkább, hogy kiről nem tudom, de nem találtam senkit. Nyilván van, akivel gyakrabban kerülök kapcsolatba és van, akivel ritkábban. Egy volt osztálytársam például építész lett, és van most egy közös projektünk, így vele heti kapcsolatban állok, tegnapelőtt pedig hívott egy másik osztálytársam, aki Nyíregyházán lett tanár, vele a pannonhalmi igazgatóváltással kapcsolatban beszéltem.

Ön Pannonhalma után tanult Svájcban és az Egyesült Államokban is. Alkalmaz valamit azokból a módszerekből, amelyeket ezekben az országokban látott az öregdiákszervezetek építésével, ápolásával kapcsolatban?

Nálunk nagyon régi múltra tekint vissza az erős diákszövetség léte, a két világháború között állt fel formális keretek között, majd a rendszerváltás után indult újra. A szövetség mindemellett csak egy keretet biztosít annak a nagyon erős összetartásnak, amelyet minden osztályunk magával hordoz az érettségi napjuktól egészen életük végéig. Ma például harmadik napja tart az örökre hatodikos osztály találkozója. Ők 1948-ban fejezték be a hatodik osztályt, és miután államosították a gimnáziumot, nem jöttek vissza ide tanulni. 1950-ben máshol érettségiztek le, de ide mindig visszajárnak. Holnap pedig az 1948-ban érettségizett osztály 70. érettségi évfordulója lesz itt Pannonhalmán, ahova két egykori diákunkat várjuk, a többiek már nem tudnak eljönni. 

Van olyan osztály is, akik minden évben találkoznak, a miénk is ilyen, minden ötödik évben pedig beköltözünk három estére azokba a szobákba, ahol a gimnázium évei alatt laktunk. Ilyenkor lehet hozni feleségeket, gyerekeket is. A későbbi diákjaink egy részének teljesen természetes, hogy idejön tanulni, hisz már gyerekkorában is itt volt nálunk néhány évente, ahol focizni lehetett, jó társaság volt, jól érezték magukat. Ráadásul ez a hely olyan, mint egy labirintus, nagyon különleges hely, amibe könnyű gyerekekként beleszeretni.

Visszatérve az öregdiák szervezethez, az amerikai bencések azt mondják, hogy ez akkora, hogy abból az egész kolostort fenn lehetne tartani. Bár van adománygyűjtő szerepe az alumninak, de Magyarországon ez nem működne, ami nem a szervezeten múlik. Itthon az egyházhoz való viszony egészen más. Már Szent István is adományokkal látta el az egyházakat, később pedig jött a jozefinizmus [ennek keretein belül II. József császár az egyházakat az államnak kívánta alárendelni, az egyház feladatának pedig főleg az oktatást tekintette, amelyet központi forrásból, igaz, leginkább a feloszlatott szerzetesrendek, kolostorok vagyonából finanszírozott - a szerk.]. A jozefinizmus pedig azt eredményezte, hogy 

Ez a katolikus egyházra fokozottan igaz volt, amely Kennedy elnökig üldözött egyháznak számított. Az amerikai felfogás sokkal pragmatikusabb. Egyáltalán nem anyagias, hanem valójában egy nagyon pozitív visszajelzés a hívek részéről. Mögöttünk is ott áll az alumni. Amennyire tudnak, támogatnak.

De nem az összeg volt a fontos, hanem az a tudat, hogy olyan öregdiákok, akik harminc éve érettségiztek, még mindig olyan fontosnak tartják Pannonhalmát, és úgy kötődnek hozzánk, hogy a lehetőségeikhez képest támogatnak is minket. Megerősített a tudat, hogy az a küldetés, amit mi megélünk, fontos és működik. Nekünk, bencéseknek ráadásul az oktatás nem az elsődleges feladatunk, mint például a piaristáknak. A középkor nyilván más volt, de az, hogy mi itt, Pannonhalmán egy bentlakásos iskolát működtetünk, az nem Szent Benedek [a rend alapítója - a szerk.] írta elő a szerzeteseknek.

Az erős közösségi tudat építésén kívül, mi az, amivel más iskolák is hozzájárulhatnak egy erős alumnihálózat kialakításához?

Nagyon fontos, hogy a kulcsemberek, például egy régi igazgató vagy a tanári kar oszlopos tagjai elérhetőek legyenek. Ha meglátogat minket egy öregdiák és nem érzi, hogy örülnek neki, úgy nehéz. Amikor valaki elmegy a régi iskolájába, az óhatatlanul egy kisebb csalódás, hiszen már nem érzi magát annyira otthon, az arcok már részben idegenek, az épületet átépítették. Viszont, ha ezzel együtt azt tapasztalja, hogy kíváncsiak rá, meghallgatják, szeretettel fogadják, akkor a kapcsolat nem sérül. Ez nagyon markáns kérdése az öregdiákkapcsolatnak. Nálunk ilyen kulcsszemély például Ambrus atya, aki akkor volt a gimnázium igazgatója, amikor én jártam ide. Neki azzal telik a nyara, hogy régi osztályokat fogad, foglalkozik velük, meghallgatja őket és mesél nekik a mai Pannonhalmáról. 

Ez kiegészül nálunk a PannonhalMA folyóirattal, ami nem az iskola szakmai oldaláról szól, nem is az iskolához tartozik, hanem a teljes apátsághoz. Természetesen szükség van arra, hogy esetenként egy-egy cikkben bemutassuk az érdeklődő öregdiákoknak, hogy a volt iskolájuk még mindig egy nagyon jó gimnázium, de leginkább színes, érdekes, személyes üzenetekre, írásokra van szükség. Ebből a szempontból megint csak előnyünk van, hiszen Pannonhalma nem úgy jelenik meg, mint egy gimnázium, hanem itt van pincészet, turizmus, spirituális központ, szerzetesi közösség, ide jönnek zarándokok, vannak itt műhelyek, étterem, cukrászda, gyógynövénykert, arborétum is. Pannonhalma tehát egy összetett jelenség, szinte egy önálló város, amiről könnyebb színesen írni, mintha szűken véve egy iskoláról lenne szó.

Ha nem ez volt a rendalapító elsődleges szándéka, akkor miért foglalkozik mégis oktatással a rend?

Akadémiai képzés mindig is volt. Szent Benedek azt írja, hogy a Nagyböjt alatt minden szerzetes olvasson el egy könyvet. Ehhez természetesen mindenkit meg kellett tanítani olvasni, ami már önmagában óriási dolog volt egy vidéki kolostortól a középkorban. Ez Magyarországon sem volt másképp, amikor 996-ban megjöttek ide a bencések, akkor is minden magyart, aki belépett ide, meg kellett tanítani latinul olvasni. Ehhez szükség volt iskolára, de Szent Imre vagy Szent Mór iskolája még nem sok mindenben hasonlítható a mai gimnáziumhoz. 

Mária Teréziáig nyúlik vissza a bencés rend modernkori oktatási tevékenységének kezdete. Amikor ugyanis feloszlatták a jezsuita rendet, akkor gyakorlatilag királynői parancsra vettük át a komáromi iskolát. Az akkori főapát ebbe nem akart belemenni, mert nekünk, bencéseknek van egy külön fogadalmunk a hely szeretetére. Ez azt jelenti, hogyha valaki itt lép be a szerzetesrendbe, akkor itt is fogja leélni az életét, nem pedig Komáromban. De végül is nem lehetett nemet mondani egy királynőnek.

II. József aztán annak ellenére feloszlatott minket, hogy már volt egy gimnáziumunk, merthogy szerinte nem csináltunk semmi hasznosat jozefinista állama számára. Ferenc király pedig, amikor 1802-ben visszaállított minket, akkor ezt azért tette, hogy vállaljunk el kilenc gimnáziumot. Valójában ez azt jelentette, hogy teljes Észak-Nyugat Magyarország oktatását ránk bízták. Innen kezdődik, hogy minden bencés valahogy részt vállal az iskolai oktatásból. 

Pannonhalma is ezen gimnáziumok között volt?

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium egy még újabb történet. Minket 1939-ben alapítottak, itt az újítás pedig az volt, hogy ez egy bentlakásos fiúgimnázium lett, ami a nevelésnek sokkal szélesebb teret biztosít. Délelőtt oktatunk, de ezen túlmenően, mi életmódra, életfelfogásra, a hozzánk közel álló értékrendre, azaz valójában a közösség szeretetére is nevelünk.

A kommunizmus alatt bekerültünk abba a nyolc katolikus gimnáziumba, amely fennmaradhatott, és ennek köszönhettük, hogy egy aránylag erős közösséggel rendelkeztünk már a 89-es rendszerváltáskor is. Más rendek esetében megszűnt az élet 1948-1950-ben és csak 1990-ben indult újra. Ott hiányzik a kettő közötti generáció, nálunk ez nem történt meg, és ez a mai napig nagy erőt biztosít számunkra.

1990-ben, amikor újraindult a szabadabb egyházi élet, akkor csábították a bencéseket, hogy vegyék vissza az összes régi gimnáziumukat. Történelmi pillanat volt ez számunkra, de a konvent, azaz a szerzetesek közössége úgy döntött, hogy ezt nem tesszük meg. Mi, bencések ugyanis közösségben élünk, ha valahova nem tudunk odaküldeni hat szerzetest, akkor oda nem megy bencés. Ez más szerzetesrendeknél másképp van. Így nekünk maradt Győr és Pannonhalma, később vettünk át még intézményeket, de nem bentlakásos rendszerűt.

Az apáti szék betöltéséről szóló résznél Szent Benedek Regulájában azt olvashatjuk, hogy az apát "mindent olyan fokban igazítson el, hogy legyen, ami után az erősek vágyódhatnak, de a gyengék se ijedjenek vissza". Az Ön által vezetett gimnáziumról ismert, hogy erős az oktatási színvonal. Bár nem kell túlértékelni a különböző rangsorok szerepét, de ezeken is jellemzően jól szerepelnek. Milyen oktatási módszerekkel tudják azt garantálni, hogy ez egy olyan oktatási intézmény legyen, ahol a gyengébb képességű gyerekek is tudják tartani az iramot, de a közösség sem marad le, sőt, ha a magyar oktatási rendszert nézzük, igencsak elöl jár?

A rangsorokat nem nagyon szeretem, mert nem a lényeget mutatják. Egy versenyistállóban nem jó tanulni, a legjobb gimnáziumok pedig nem is versenyistállók. Ha egy diáknak csak az egyik fejlődési területét erőltetik, az nem fog jól teljesíteni. Nálunk több pillére van a nevelésnek és ebből csak az egyik a magas szintű oktatás. Ha kizárólag ezt erősítjük, akkor az emberi természet többi oldala lemarad, és előbb-utóbb visszafogja majd a tanulmányi teljesítményt is. Ez oda vezethet, hogy a diák ki fog égni, meg fogja unni a tanulást. A motiváció ennél jóval összetettebb, máshonnan ered.

Had említsek egy konkrét példát. A most érettségiző osztályunkban volt egy diákunk, aki a bukás határán volt kilencedik végén, abban az évben, amikor hozzánk jött tanulni. Koncentrációs problémái és súlyos tanulási gondjai is voltak. Féltem attól, hogy sérülni fog majd attól a helyzettől, hogy egy nagyon jó osztályban mindig ő teljesít a leggyengébben. Ekkor tartottunk egy osztálykonferenciát, amit nem szabad összekeverni az osztályozó konferenciával. Egy ilyen osztálykonferencián minden, az adott osztályban oktató és nevelő szakember összeül, és lépésről-lépésre átbeszélik a diákok ügyeit. Nem feltétlenül a diákok teljesítményéről van ilyenkor szó, hanem inkább az iskolai életükről, arról, hogy hogyan érzik magukat nálunk.

Egy ilyen alkalommal került tehát elő ennek a problémás teljesítményű diáknak az ügye is, amikor az informatikatanára egyszer csak szót kért, és 

Ekkor dőlt el bennem az, hogy ezt a diákot meg kell tartanunk, mert bár azt nem fogjuk tudni biztosítani neki, hogy éltanuló legyen, de ez a pedagógiai és nevelői közeg tud úgy vigyázni rá, tudja úgy támogatni, hogy nem fog sérülni. Ezt a szülőknek is elmondtam, és végül úgy döntöttünk, hogy ennek a srácnak itt jó, tehát itt marad nálunk.

Néhány hete ez a diákunk kitűnőre érettségizett, de ami ennél kiemelkedőbb, hogy informatika emelt szintű érettségin 97 százalékos eredményt ért el. Voltak persze nehezebb időszakai, főleg a tizedik évfolyamban, de tizenegyedikre rátalált a már említett informatikára, mint arra a területre, ami igazán érdekelte, viszont nem csak ebben, hanem általánosságban is nagyon szépen fejlődött Pannonhalmán.

Mik a tanulságok egy ilyen esetből?

Az ő esetében jól megmutatkozott az, hogyha mi kizárólag egy aspektusra, nevezetesen a tanulmányi teljesítményre koncentráltunk volna, akkor ez a srác nem nálunk folytatta volna a kilencedik osztály végétől. Mi inkább arra próbáltunk figyelni, hogy ő rátaláljon arra, amiben ő jó, amiben kiteljesedhet. Rátaláljon önmagára. Mindemellett az osztálykörnyezete is a segítségére volt, ahol nem arról szólt a hangulat, hogy "hadd hulljon a férgese", hanem elfogadással és szeretettel fordultak felé, és a közösség részeként felemelték, amikor erre szüksége volt. Közben az is kiderült, hogy micsoda humora van a srácnak, amivel gyakran ő emelt föl minket.

Mennyire jó az együttműködés a szülőkkel, elfogadják-e azokat a visszajelzéseket, meglátásokat, melyeket a gyerekekről adnak?

Ezen a területen a tanári kar legnagyobb segítségére akkor van szükség, amikor egy szülőnek nagyon határozott elképzelése van arról, hogy a gyereknek mivel kellene a későbbiekben foglalkoznia. Gyakran felmerül például az a szülői elvárás, hogy a gyerek menjen az orvosi egyetemre, az adott srácot viszont egyáltalán nem érdekli a biológia vagy a kémia. Ebben az esetben, még ha ezt a diák ki is meri mondani otthon, és átmegy teszem azt történelem és matematika fakultációra, akkor is gyakran marad mind benne, mind pedig a szülőkben kétség vagy csalódottság afelől, hogy mi lett volna, ha inkább hallgat a szülőkre, és az orvosi egyetemet választja. Rossz érzése alakul ki attól, hogy belőle "csupán" jogász vagy közgazdász lesz.

Ha ez sikerül, akkor sem a gyerekben, sem a szülőben nem marad tüske. Egy apának vagy anyának ugyanis igazából nem az a fontos, hogy orvos legyen a gyerekből, csakhogy maradjunk a példánál, hanem, hogy örülhessen, büszke lehessen a gyerekére. Egy gyerek számára pedig nincs nagyobb ajándék, mintha a szülei büszkék rá.

Szent Benedek Regulájából mondanék még egy idézetet, kérem, hogy magyarázza meg, hogy pontosan mit jelent, és ez hogyan érvényesül az oktatási szemléletükben. "Ha valami jót látsz magadban, Istennek tulajdonítsd, ne magadnak! A rosszat ellenben mindig ismerd el magad tettének és magad okold!". Nem vezethet ez a gondolat ahhoz a helyzethez, hogy a gyerekek túlságosan is magukat hibáztatják a botlásaikért, ezzel párhuzamosan pedig nem ismerik el saját erényeiket?

Ez az idézet az alázatról szól, és én másképp értelmezem. Itt nem arról van szó, hogy ami te vagy, az csak rossz, ha pedig véletlenül valami jó, az pedig nem te vagy. Ennek az idézetnek a szellemisége a hálát érinti, illetve azt, hogy milyen fontos hálásnak lenni, ami egy óriási erő manapság. Ez azt jelenti, hogy 

A kérdésben említett idézet pozitív beállítottságot sugall. Az alázat helyes értelmezése ugyanis nem a megalázkodás, hogy én semmi vagyok, hanem, hogy én vagyok az a kiválasztott, akinek ez az élet és ez a világ adatott. És ekkor lesz erőnk arra is, hogy bizony szembe nézzünk az árnyoldalainkkal, azaz hogy merjünk kezdeni valamit a hibáinkkal is.

Vegyünk egy konkrét példát a botlásokról. Nagy port kavart a közéletben nemrég egy balatonfüredi iskola ügye, ahol néhány gyerek drogérintettségéből rendőrségi ügy lett, majd pedig a gyerekeknek azt javasolták a hírek szerint, hogy hagyják el az iskolát. Önöknél egy olyan ügyben, amikor kiderül, hogy egy diákjuk nem megengedett helyzetben ivott vagy esetleg elszívott egy füves cigit, mi a protokoll, bent tudják-e vagy akarják-e tartani a gimnáziumban?

Először is fontos elmondani, hogy az ilyen ügyekkel kapcsolatos helyzetek nem ott kezdődnek, hogy valaki iszik vagy drogozik. Naivak lennénk azt gondolni, hogy a fiatalok életében nincs jelen a kábítószer. Természetesen vannak olyan diákok, akik nagyon erősen nemet mondanak ezekre a szerekre, és fontos, hogy egy közösségben ők legyenek azok a gyerekek, akikre a többiek felnéznek.

Egy fiatal legnagyobb igénye a biztonság. Ha van egy-két olyan srác, akinek nagyon jól kialakult, letisztult ember- és Istenképe van, abba belefér egy csomó hülyeség, de bizonyos határon nem fog átmenni. Nagy kincs ez egy iskolai és osztályközösségben is. Tőlük ugyanis 

Mi ebből a szempontól kivételezett helyzetben vagyunk, mert hozzánk nagyon jó családok, nagyon jó képességű gyerekei is jönnek, akikben ez adottságként benne van. Ezen kívül persze sok mindenre oda kell figyelni. Nálunk arra is van megfelelő rendtartás, hogy ha "gyanús", azaz nem hozzátartozótól érkezett csomag jön a postán, akkor azt a diák hogyan veheti át. Ez azért fontos, mert egyébként ki tudná megmondani, hogy mondjuk egy Kínából megrendelt csomagban pontosan mi is van. Egy bejárós iskolában nyilván más a helyzet, ott kevésbé lehet ellenőrizni, hogy mi kerül be az intézménybe.

Mindemellett, mi egy fiúgimnázium vagyunk, ahol az alkohol nagyon fontos kérdés. Abban, hogy ezt hogyan a legjobb szabályozni, még a tantestületen belül is megoszlanak a vélemények. Ezen kívül külső szakértői segítséget is kértünk, amikor a szabályozást kialakítottuk, hiszen a legfontosabb, hogy a nevelők között egység legyen a nehéz kérdésekben.

Volt olyan osztályom, ahol a saját minőségi borainkat hasonlítottuk össze olcsó, rossz minőségű tételekkel. Ők ezután már egy bizonyos szint alá remélhetőleg nem mennek le. Az alkoholfogyasztással kapcsolatban egyébként az a szabály, hogy szülői engedéllyel és felnőtt felügyelete mellett, ünnepi alkalmakkor megengedett.

Engedély nélkül pedig iskolai környezetben főben járó bűn. Ha megtörténik, akkor a fegyelmi eljárás folyamata és a büntetés mértéke is attól függ, hogy milyen szintű a diák szabálysértése. Fontos szem előtt tartani minden ilyen típusú folyamatban, hogy 

A katolicizmus azt tanítja, hogyha a bűnt felvállaljuk és van utána bűnbánat, bűnbocsánat és megtisztulás, akkor az elvezet minket az üdvösségre. Ha nincs Ádám vétke, akkor nincs Krisztus és az Ő megváltástörténete sem. Ezt fontos szem előtt tartani a diákokkal kapcsolatban is. Nincs olyan felnőtt, aki diákként, kamaszként nem csinált hülyeséget, sőt, még egy tanár is hibázhat az iskolában, hisz a hiba velejárója a normál működésnek.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén egy kábítószeres vagy alkoholos érintettségű diákproblémát is próbálnak a rendszeren belül kezelni?

Igen, de itt eszembe jut Reagan elnök egy mondása, hogy még a mértékletességet sem lehet mérték nélkül gyakorolni. Természetesen vannak határok. Szent Benedek Regulájában meg van határozva, hogy egy bűnös testvérrel mit kell csinálni. Ebben elő van írva, hogy pontosan milyen lépéseket kell tenni egy bűn megtörténte esetén, és 

Az imádságban viszont nem pusztán az a várakozás van benne, hogy majd Isten belenyúl abba az emberbe és megjavítja. Az imádságban én változom, megszeretem a másikat, ezt a szeretetet pedig a bűnös megérezheti, és ettől ő is változhat. A szeretetet ugyanis az egyetlen, ami tartósan megváltoztathat valakit.

Milyen gyakran vesznek részt közös imádságon a gyerekek, és mit lehet tenni azért, hogy az imák szövege és értelmezése közelebb kerüljön hozzájuk, érthetőbbé váljék számukra?

A reggeli stúdium - azaz tanulóidő - és az órák előtt van egy imádság, az utolsó óra után van egy másik, ezek vannak benne a diákok hétköznapjaiban, ahol hálát adunk minden ajándékért, amelyet Istentől kapunk. Ezeket az imákat minden bencés diák ismeri. Van egy esti ima is, ami a nap záró programpontja. Ez félig egy osztályfőnöki óra, félig pedig egy buzdítás. 

Én ilyenkor a napi evangéliumból szoktam egy részt elővenni. Nagyon sokszor alkalmazok valamilyen hasonlatot, mint például a focit. A foci ugyanis majdnem egy önálló világ, csak kicsiben. Van benne összhang, ellenfél, siker, kudarc és végkicsengés is, ráadásul mindenki előtt ismert, hisz majdnem mindenki focizott már életében. Ennek köszönhetően a nagy emberi kérdésekkel kapcsolatban is ki lehet indulni a fociból, de természetesen más szimbólumot vagy hasonlatot is lehet hozni, mint például az iskolát. 

Az imádsággal kapcsolatban pedig az is fontos, hogy az emberek változnak, ami egy banálisnak tűnő mondat, de közben azért egy külön diszciplína is foglalkozik ezzel a teológián belül, amit úgy hívnak, hogy valláslélektan. Ebben azt vizsgálják, hogy milyen az Istenképe az embereknek csecsemőkortól kezdve a különböző életszakaszokban, és hogy ez milyen mértékben változik.

Istenképe ugyanis mindenkinek van, egy kamasz viszont alapból lázad, ami természetes, hisz az a feladata, hogy megtalálja a saját függetlenségét. Ha pedig ez a kamasz katolikus közegben nő fel, akkor sokszor ez lesz az első projekciós felület, ahol kimondja, hogy ő agnosztikus [nem elköltelezett az istenség létezésének vagy egy vallás szokásainak, szabályainak kérdésében - a szerk.]. 

Ha ez megtörténik, és egy kamasz abba teszi bele magát és abban következetes, akkor rendben van. Később ugyanis sokkal kiérleltebb hite lesz, mintha ezt megspórolnánk és kikerülnénk a problémát. Akkor azt szokná meg, hogy a vallás egy ilyen langymeleg, megfoghatatlan dolog, pedig annak pont az ellentéte. 

Tud konkrét példát mondani olyan megközelítésre, ami nem nevezhető hagyományosnak a diákok imaélményével kapcsolatban?

Tavaly az apátválasztás előtt gyakoroltunk egy imádságtípust bencés szerzetesekkel, amelynek keretein belül arra törekedtünk, hogy lecsendesítsük a gondolatot, kiüresítsük magunk körül és magunkban a világot, hozzuk létre azt az űrt, ami várja, hogy betöltődjön, de amit nem mi töltünk be. Aki ezt egyszer átéli, annak ez arkhimédészi ponttá válik. Ezt a gyakorlatot Jálics Ferenc jezsuita szerzetes fejlesztette ki, amikor jó néhány hónapot kellett fogságban töltenie.

Arra gondoltam, hogy az érettségire készülő osztályom olyan, hogy ezt velük is meg lehetne csinálni, mert mind a hívők, mind pedig a nem hívők számára nagy kaland lehet. Ez egy két és fél napos lelkigyakorlat keretein belül valósult meg. Előbb 10, majd 15, 20, a végén pedig 25 perces csöndek, tehát meditációk követték egymást, meghatározott módszertan szerint.

Egy bencés diáknak mi tölti ki egy napját, hogy alakul a napi, heti rutinja?

Nálunk hétvégén is itt vannak a gyerekek és szombat délelőtt is van tanítás. Ennek köszönhetően a heti terhelés hat napra oszlik el és nem ötre. Nincs sem hetedik, sem nyolcadik óra, más iskolákból tudom, hogy ezek az órasávok már nagyon nehezek, mind a diákoknak, mind pedig a pedagógusoknak. Ilyen nálunk tehát nincs, ugyanakkor a szombat tanári szempontból nagy kihívást jelent, hisz az az ország rendje, hogy a szombatot a családnak lehet szentelni és pihenni lehet, így ezt nem minden tanárunk vállalja. Aki igen, az természetesen kap egy másik szabadnapot hétközben.

Ugyanakkor nagy előnye ennek a rendszernek, hogy a tantárgyi keretek emberségesen tarthatóak. Egy hatodik órának még van értelme, hetedik-nyolcadik órára viszont már elfáradnak a diákok. Még egy ismeretterjesztő csatornát sem lehet 6-8 órán keresztül folyamatosan nézni, hát még ennyi órát végig ülni. A tantárgyakra osztott oktatási módszertan ráadásul egy 19. századi rendszer sajátja, ma már nem így működik sem a világ, sem pedig az ember, továbbá a 45 perc is hosszabb, mint amennyi ideig egy diák igazán figyelni tud.

Most nevezték ki igazgatónak. Tervez ezen változtatni?

Minket köt a köznevelési törvény, amit be kell tartanunk, és nálunk a tanulási idősáv csak egy a fontos pillérek közül, a napnak nincs vége akkor, amikor a tanítás véget ér, délután kettőtől hétig rengeteg szabadságunk van. Kettőkor kötelező kimenni az épületből egy sétára, kivéve, ha hivatalosan is esik az eső. Itt a hivatalos szón van a hangsúly, 

Ezen túl, ilyenkor vannak a sportfoglalkozások is. Kosárlabda, atlétika, szertorna, vívás, ami most nagyon beindult, valamint természetesen a foci. A sport után pedig jönnek a délutáni szakkörök, ezek kislétszámú, nem diszciplináris foglalkozások, módszertani kötöttségek nélkül. A választás pedig nehéz, mert hetvenféle szakkörünk van. Vannak közöttük hagyományosnak tekinthetők, mint a biológia-, angol- vagy kémiaszakkör, de például hetedikben és nyolcadikban kötelező egy kézműves szakkört is választani, amelyek között van autószerelés, könyvkötészet, fafaragás és agyagozás is.

Rengeteg zenei szakkörünk van, köztük jazz-zene, improvizáció és kamarazene is. Emellett emberismeret, filozófia, jogszakkör, közgazdaságtan, gasztroszakkör, gyógynövényszakkör, operatőrszakkör és még egyebek is választhatóak. Ezeknek azért van fontos szerepük, mert 

Ott lesz sikerélményük, személyes figyelmet kapnak és valami olyat is tanulnak, amit otthon is megmutathatnak. Ezek mind segítenek abban, hogy a diákok átvészeljék a kamaszkor nehezebb részeit, mindemellett pedig megtalálhatják azt a motivációt, ami átbillentheti őket, és tizenegy-tizenkettedikben ennek segítségével komolyabban készülhetnek az emelt színtű érettségikre is.

S a szakkörök után mit csinálnak a gyerekek?

Jellemzően a szakkörök után van a vacsora, este pedig van osztályfoci, tengés-lengés, kártyaparti, csocsó, minden, amit egy fiatal gyerek csinál. Olyan is van persze, hogy ülnek hatan együtt és mindenki mobilozik, de egyszer csak megszólal valamelyik, hogy csináljanak valamit együtt, és akkor pedig már interakcióra lépnek.

Nyolctól elérhetőek a prefektusok - azaz diákotthoni nevelők - is, amikor bemehetnek hozzájuk a gyerekek teázni, de persze van olyan diák, aki nem iszik teát. Ilyenkor beszélgetni lehet a nevelőkkel, nagyon otthonos környezetben. Ez van 9:10-ig, akkor jön az esti ima, addigra pedig reményeink szerint úgy elfáradnak, hogy alszanak.

Ez volt a hétköznap, mi az időbeosztás a hétvégén?

Szombat délután elmegyünk valahova együtt. Akár a természetbe, akár egy színházba, de például ki tudjuk azt is használni, hogy tanítási napokon, ha múzeumba megyünk Budapestre, ingyenes a vonatút. Nálunk ugye a szombat is tanítási nap, tehát ennek az előnyét aznap is élvezhetjük. A természettel kapcsolatban néha azért meg kell győzni őket, hogy ez jó lesz, de amikor már kint vannak, akkor nagyon élvezik. A Bakony itt van közel, ott tájfutási versenyt is rendezünk évente egyszer. Minden második héten van szülői látogatás, amikor pedig egy kicsit velük vannak.

Szombaton hattól hétig van egy csendesebb beszélgetés spirituális vagy közéleti témákról, ami egy nehéz műfaj, de amikor jól sikerül, akkor nagyon fontos hatása van. Este pedig moziba is lehet menni szombaton, ami már a második lehetőség erre a héten. Szerdánként művész- vagy tematikus filmeket vetítünk, szombaton pedig lazábbakat. Az egyébként érdekes, hogy a vetítőgépünket a tanév idejére csak kölcsönözzük egy szabadtéri mozitól, ahol ugye erre csak nyáron van szükség, nekünk meg pont akkor érhetően nem kell.

Ennek köszönhető az is, hogy ugyanazokat a filmeket tudjuk vetíteni a gyerekeknek, mint amiket a győri multiplexben is megnézhetnének. A mozi egyébként fontos eleme annak a feladatunknak, hogy okos gyerekeket egész héten lekössünk. Vasárnap később lehet kelni, délelőtt van tanulmányi idő és mise. A mise nem kötelező, de mindenki megy. 

Vele kapcsolatban sok kétségünk volt, úgy vettük fel, hogy egy szót sem beszélt magyarul. 

De azért az elmúlt másfél év nem volt egyszerű számára. Mi nem vagyunk magyar, mint idegen nyelv szakos tanárok, kaptunk ugyan külső segítséget, de nem ment minden flottul. Ő viszont vette a kanyart, most már látjuk, hogy le fog tudni nálunk érettségizni. Amikor erre rájöttünk, az kisebb ünnepség volt a tanárok körében.

Szóval még ő is ott van a miséken, mivel a teljes közösség ott van. A most érettségizett osztályomban volt három fiú, akik tagadásban voltak, én azt kértem tőlük, hogyha egy mód van rá, akkor a misékre jöjjenek el. Az egyik ennek ellenére nem jött, a másik kettő viszont eljárt. Nekik nagyon hálás voltam, a végén meg is köszöntem nekik. Mise után pedig ebéd következik, ami egy nagyon speciális étkezés, utána pedig este hatig szabadidő, majd stúdium - tanulóidő - következik.

Ezt a szinte heti 168 órás órarendet kézben tartani, szervezni, majd levezetni elég sűrűnek tűnik. Ön és a kollégái mikor pihennek?

Nekem arra nagyon oda kell figyelni, hogy eleget pihenjek, mert fáradtan nem szabad diákok közé menni, ami nemcsak az órákra vonatkozik. Ha valakinek valamilyen személyes problémája van magánélettel, tanulással, továbbtanulással kapcsolatban, akkor arra, hogy ezt kettesben megbeszéljük, leginkább az esti ima után tudunk időt szakítani. Ilyenkor persze nem kell nagy bölcsességeket kipréselni magunkból, hanem jól kell kérdezni és meg kell őket hallgatni. 

Nevelni és tanítani viszont fáradtan nem lehet. Amikor ideges az ember, egy neki nem tetsző kamaszos poénra rosszul reagál, felkapja a vizet, befeszül. Ha mégis fáradtan kerülök ilyen helyzetbe, akkor ennek nagyon tudatában kell lennem. 

A kollégái terhelése hogyan oszlik meg, mekkora részben alkotják szerzetesek a tanári kart?

Nálunk a szaktanárokra délelőtt, a prefektusokra pedig délután és este helyeződik jelentős súly. A szaktanároknak általában a már említett szombat délelőtti tanítás jelenti a legnagyobb kihívást, a prefektusoknak pedig az este felügyelete. A prefektusi kar húsz főből áll, akik közül öten bencés szerzetesek, tizenöten pedig civilek, jelentős részben bencés öregdiákok. Ez egy óriási vállalás, jelentős áldozatot követel a családjuktól is. De a jó hangulatú közösség, Pannonhalma varázsa rájuk is hat. 

Néha nyilván elfáradnak, de van egy nagyon erős ragaszkodás a helyhez. Ez a szerzeteseknek is nagy megerősítés, hisz mi ezt egyedül nem tudnánk csinálni. Az pedig egy nagyon szép egyházmodell, hogy van egy szerzetesi mag, de nem mi váltjuk meg a világot, hanem ott vannak körülöttünk a világi munkatársak, akik óriási részt vállalnak a közös munkából. A szerzetesek nem különbek, mint a világi kollégák.

Ha egy prefektus nem ide járt iskolába, hogyan vezetik be azoknak az értékeknek a világába, melyeket itt fontosnak tartanak?

Ebbe a rendszerbe hamar beletanulnak, egy osztálynál legalább két prefektus van, a tapasztaltabb kollégák mellé osztjuk be a kezdőket. Nagyon erős hátteret nyújtunk, minden osztály mellé be van osztva egy osztálybencés, aki a fiúkkal is foglalkozik, de az is feladata, hogy támasza legyen a civil kollégáknak. 

Van egy szupervíziós csoport, valamint egy iskolapszichológus bencés is, aki külön kísérést is ad annak, aki valamiben elakadt. Mindenkinek nagy biztonságérzetet ad, hogy lehet valakitől kérdezni, ha olyan pedagógia helyzettel találkozik, amiben elbizonytalanodik, vagy ha arra lenne szüksége, hogy egy döntését külső segítséggel értékeljen. Néha nem is kell segítséget kérni, csak a tudat, hogy segítséget kérhetnél, olyan támogatást ad, hogy jobban meg tudod oldani a feladataidat.

Van az iskolán belül a tanárok számára rendszeres teljesítményértékelés? Ezt sokan hiányolják a közoktatási rendszerből.

Igen, már működik nálunk egy rendszer. Egyébként a közoktatásban is elindult egy kérdőíves kezdeményezés, az sem mutat rossz irányba, kérdés, hogy az intézmények mennyire fogják azt komolyan venni. Mi három évvel ezelőtt, egy igazgatói értékeléssel kezdtük a folyamat kialakítását. Ez azt jelentette, hogy a kollégák értékelhették a négy főből álló igazgatói tanács munkáját. Azért ez volt a kezdőlépés, mert ha mi széleskörű iskolai értékelő rendszert szeretnénk kialakítani, akkor azt magunkon kell kezdeni. Ez ugyanis egy nagyon új helyzet. 

Tehát ezt magunkon kellett kezdeni az igazgatótanácsban, hogy mi tapasztaljunk meg elsőként egy ilyen helyzetet, amivel nagyon fontos tanulságokat szereztünk. Minden tanár egytől hatig értékelhette a munkánkat, és már az is egy fájdalmas élmény volt, hogy nem minden kategóriára kaptam hatost. Az értékelés természetesen anonim volt, de az, hogy miképpen alakult egy adott érékelő számsora, láttam az Excelben. 

Azt például sokkal nagyobb kritikának éreztem, ha valaki majdnem mindenre hatost adott, de becsúszott néhány ötös, mint annak a hármasát, aki egyébként össze-vissza adta a pontokat. És ez visszafelé is működött. Ha valaki nagyon szigorú volt, és itt-ott adott egy kettest-hármast is, akkor attól az értékelőtől már a négyes is nagy dicséret volt.

Mindemellett, az a kép, amit az értékelés kiadott, nagyon érdekes volt, és a különböző tanulságokat levonva készítettük el a tanári kérdőívet, amelyet utána a tanári kar is véleményezhetett. Az így elkészült kérdőívet töltötték ki idén először a diákok és a szülők is. A tanárokat felosztottuk az igazgató és az igazgatóhelyettesek között, és mindenkivel személyesen néztük át az eredményeket. 

Ezek alapján két "smart goal-t" határoztunk meg tanáronként [a smart goal jelentése okoscél, a smart ebben az esetben egy betűszó is angolul, feloldása: specific (konkrét), measurable (mérhető), achievable (elérhető), realistic (megvalósítható), time-bound (határidőhöz köthető) - a szerk.]. Ezeket kell a jövőben teljesíteniük, a tapasztalatok alapján már egy kis változtatással is jelentős eredményeket lehet elérni.

Milyen körben tették nyilvánossá ezt az értékelést?

A tanár maga dönthette el, hogy milyen mértékig hozza nyilvánosságra az eredményeket az adott igazgatósági tag előtt, a lényeg az volt, hogy ezekből két okoscélt közösen meghatározhassunk. Érdekes tanulság volt, hogy mekkora dicséretet jelentett egy tanárnak, amikor egy diákja azt írta róla, hogy ő szakmailag felkészült.

Azok alapján, amit elmondott, ennek az iskolának a működtetése sokkal nagyobb bevonódást igényel egy tanártól, mint egy átlagosnak mondható intézmény esetében. Anyagilag jobban el tudják ismerni a munkájukat, mint máshol a közoktatásban?

Nem. Mi a pedagógus bértáblát alkalmazzuk. Van egy premizálási rend, de az nem tükrözi a befektetett munka mértékét. Ami plusz, azok olyan dolgok, melyeket a Főapátság nyújt, például a cafetéria, a lakhatási támogatás és az utazási költségtérítés. Ezen túl pedig vannak nehezen mérhető, de fontos dolgok.

Hány gyerek jár a gimnáziumba, mik a belépési pontok?

340 és 350 között szokott lenni a tanulói létszám. Egy osztályt indítunk hetediktől, egyet pedig kilencediktől. A hetedik-nyolcadik évfolyam egy-egy 28 fős osztállyal megy, kilencediktől pedig évfolyamonként két 36 fős osztályunk van. Ez azt jelenti, hogy kilencedikben felveszünk abba az osztályba is tanulót, akik már velünk voltak hetedikben és nyolcadikban. Nem mindegyik osztályban van persze 36 tanuló, mert az ágyszám korlátozza a kapacitásunkat.

Mekkora a túljelentkezés, honnan jönnek a diákok, mekkora részüket teszik ki a volt bencés öregdiákok gyerekei, rokonai?

Stabilan kétszeres a túljelentkezés, érzésre pedig a volt diákok gyerekei, rokonai teszik ki a tanulói közösség 40 százalékát, de ha az ismerősöket is beleszámoljuk, mint bencés kötődést, akkor lehet, hogy ez az arány 50 százalék feletti. Nagyon különböző csatornákon érjük el a gyerekeket és szüleiket. Hogy honnan jönnek, az is erősen változik. Most például Baja környékéről van sok diákunk, de Nyíregyháza is számos hallgatót küldött. Budapest egy stabil bázis, de kevesebb, mint a felét adja a diákjainknak.

Egy ilyen bentlakásos környezetben milyen szabályokat állítottak fel az internethez való hozzáférés, a számítógép-, illetve a telefon és egyéb eszközhasználat területén?

Jó lenne, ha lenne egy nagy Faraday-kalitka, ami lefedné egész Pannonhalmát, és akkor semmi nem menne, se ki, se be. Ez viszont nem fog elkészülni, bár sok szülő is örülne neki. Az, hogy mi egy kütyüvilágban élünk, lehet, hogy rossz, de egy adottság. 

Szenvedélyt szenvedéllyel lehet legyőzni. Már hoztam azt a példát, hogy hatan együtt mobiloznak, aztán előbb-utóbb úgyis kitalál valamelyik diák valamit, és akkor otthagyják a mobilt. A közösség ereje az egyetlen, ami alternatívát kínálhat a mobilnak, a laptopnak és az egyéb, már-már aberrációhoz vezető kütyüvilágnak, amiben élünk.

Nagyon sok időt töltünk képernyő előtt, ezzel nem lehet szembe menni, ugyanakkor felállítottunk szabályokat, amelyek ennek próbálnak gátat szabni, ebből pedig az következik, hogy érdekesen alkalmazhatóak. Pár évvel ezelőtt még szabályozó eszköz volt, hogy ki- vagy bekapcsoltuk az iskolában a wifit. Ma már nem az, hisz a gyerekek többségének telefonján van mobil adatcsomag. Egy iskolának ezeket a változó körülményeket meg kell tanulnia bevonni a működésébe.

Minden évben módosítunk a házirendünkön, hisz évente összegyűlik egy-két aktualitás, ami miatt ez szükségessé válik. Jó pár éve már, hogy hozzá kellett nyúlni a mobilszabályzathoz is, ami azt mondta ki, hogy óra alatt kikapcsolt állapotban kell lennie a telefonnak. 

A módosított szöveg most úgy szól, hogy sem a tanár vagy a prefektus, sem a diák telefonja nem lehet látószögben tanítási idő alatt, kivéve, ha a tanár azt a tanítás érdekében engedi.  Van olyan applikáció, amelyen keresztül például egy rövid felmérést meg lehet írni, az eredmények pedig azonnal ott vannak a tanárnál egy Excel-táblába rendezve, csak be kell azokat tenni a digitális naplóba. Ráadásul így még izgalmas is dolgozatot írni. Ezek jó dolgok, ezeket nem szabad kizárni.

Mondok más példát is. A gyerekeknek az első évben meg kell ismerniük a Pannonhalmi Főapátságot. Erre van egy modul, aminek a keretein belül csoportosan el kell készíteni egy kisfilmet is, bizonyos kritériumrendszert figyelembe véve. Vannak, akik használják a stúdiónkat és kameráinkat, de a legtöbben a mobiljukkal forgatják le ezt a filmet. Ezek utána megmaradnak és még az unokáiknak is mutogathatják, hogy milyen fiatal volt a nagypapa, és menjen ő is Pannonhalmára.

Én is Google Drive-ra tettem fel az összes anyagot, amiből készülhettek, és a Facebook-csoportban osztottam meg az elérhetőségeimet. Viszont van egy másik aspektus is, most például egy tankos játék terjedt el vírusként a gyerekek között, volt, akit figyelmeztetni kellett, hogy ne azzal játsszon, hanem az olasz emelt szintű vizsgájára készüljön. Ezeket a jótanácsokat jellemzően egyébként megfogadják a gyerekek.

Laptop minden diáknál lehet?

Nem. Tizenkettedikben lehet laptopot hozni, addig pedig két számítógépteremmel biztosítjuk, hogy szükség esetén hozzáférjenek a megfelelő infrastruktúrához a gyerekek. Egyelőre ez a szabály, majd lehet, hogy változni fog. Természetesen bátorítjuk a tanári kart, hogy adjanak olyan feladatokat, amelyek megoldásához szükséges a számítógép használata. Ez a rendszer arra is megfelelő, hogy a gyerekek ne olyan tartalmakat nézegessenek a neten, ami nem nekik való. Az utolsó évben pedig megvan a laptopok helye, reggel kiadjuk, este kilenckor pedig bevesszük őket. Nyilván van olyan helyzet, amikor kinn kell maradnia, de arról akkor én tudok, és megbeszélem a diákkal, hogy ez miért szükséges. 

A Melki Apátság bencés iskolájában kipróbálták, milyen, ha egy osztályban mindenkinél állandóan van laptop. Nem volt jó tapasztalat. Aki volt egyetemista vagy ült már munkahelyi megbeszélésen, az pontosan tudja, hogy ami a képernyőkön megy, annak ritkán van köze ahhoz, ami miatt valaki ott ül egy előadáson vagy értekezleten.

Kivételek természetesen mindig vannak, nekünk is van olyan diákunk, aki nem tizenkettedikes, de érdeklődik a robotika és a programozás iránt, így fontos, hogy saját laptopja legyen, neki részben felmentést adtunk a szabályok alól, ami teljesen természetes.

Milyen digitális készségek fejlesztését tartják fontosnak az iskolában?

A cél, hogy senki ne menjen úgy egyetemre, hogy nem tudja alapszinten használni az Excelt és az egyéb irodai eszközöket, valamint érezzék magukat komfortosan azokkal az eszközökkel, amelyeket használnak. Ezen túl fontos, hogy tudjanak lábjegyzetelni, ezzel kapcsolatban voltak rossz tapasztalataim történelem tanárként. Van egy prezentációs szakkörünk, az ott tanultak is nagyon hasznosak lehetnek a fiúknak a későbbiekben, ugyanakkor persze előadást mindenkinek kell tartania, így ezt alapszinten mindenki elsajátítja. A programozás világába pedig bevezetjük őket, de igazi hangsúlyt ez a terület az informatika fakultáción kap.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium leköszönt igazgatója, Hardi Titusz OSB 2014 decemberében, a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott, hogy a vezetése alatt a gimnázium nem fog áttérni a koedukált oktatásra. Ezt Ön újonnan kinevezett igazgatóként is kijelenti?

Ez a kérdés újra meg újra előkerül. Én is foglalkoztam a kérdéssel, több tanulmányt is olvastam, amely a koedukált oktatást hasonlította össze a nem koedukált rendszerrel. Vannak érvek pro és kontra is. A pszichoszexuális fejlődést szokták felhozni, mint legerősebb olyan érvet, amely a koedukált nevelés mellett szól. Innen ugyanakkor havonta hazautaznak a diákok egy hosszabb időre, számos gyereknek van barátnője, akivel normális párkapcsolatban élnek. 

Angliában van sok olyan bentlakásos gimnázium, mint a miénk, ahonnan havonta járnak haza a gyerekek. Van közöttük koedukált és nem koedukált is, mindkettőt élhetőnek tartom, egyik modellt sem tartom rossznak. Ami döntő szempont lehet egy ilyen kérdésben, az a jelentkezők száma, amit nyilván megfelez a nem koedukált környezet. Ha például hozzánk egyszer csak radikálisan kevesebben jelentkeznének, akkor biztos, hogy más felhanggal gondolkodnánk el erről a kérdésről.

Ez nagyon sok beavatkozást igényelne, mind az épület kialakítását, mind pedig a pedagógiai kereteket át kéne gondolni. Nyilván jó dolgokat is behozna, hisz jó feladat egy létező rendszert újragondolni. Sok energiát emésztene fel, de biztos vagyok benne, hogy egy jó iskola sülne ki belőle. Mindemellett én ezt jelenleg nem érzem kényszerhelyzetnek, ráadásul 

A manifeszt vélemény ugyanis az, hogy mégis micsoda dolog, hogy itt nincsenek lányok. A szavazás eredménye azt is megmutatta, hogy nálunk egészségesnek érzik a diákok az osztályközösségeket, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy sajátos, összetartó közösségek jönnek létre Pannonhalmán.

Milyen gyerekeket várnak ebbe a gimnáziumba, milyen személyiségjegyeket keresnek a felvételinél, és kik azok, akiknek nem ajánlják a gimnáziumot?

A központi írásbeli után tartunk egy szóbeli felvételit, ahol nem tantárgyi tájékozottságot mérünk, hanem hogy mennyire közösségi a gyerek személyisége. Minden évben van olyan jelentkező, aki maximum pontos írásbelivel jön a szóbelire, de nem vesszük fel. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy van az az intelligencia-szint, amely fölött már nem való a diák egy ilyen iskolába, mert a közösségi készségei általában rosszabbak. Élhetetlen velük a kapcsolat, és ők sem éreznék otthon magukat nálunk, ahol ilyen szorosan élünk együtt. 

Ez nem azt jelenti, hogy velük baj lenne, hanem csak azt, hogy itt nem tudnának kiteljesedni. Próbáljuk azokat a gyerekeket is kiszűrni, akik személyiségjegyeik alapján könnyen viktimizálódnának. Ha valaki nagyon elesett, és a szülei elfogadó-befogadó-támogató jelenléte nélkül még nem próbálta ki magát, akkor az egy nagy zsákbamacska.

Mindemellett nagy veszély nincsen, nyilván vannak érzékenyebb gyerekek, az idén érettségizett osztályomból például egy gyerek sem ment el tőlünk, 36-an kezdték és ugyanennyien is fejezték be a gimnáziumot. Nem a félelem vezérel minket a kiválasztásnál, hanem a közösségi életre alkalmas embereket keressük, általánosságban pedig elmondható, hogy olyanok is jelentkeznek hozzánk.

Az elmúlt években két ügy is napvilágra került Pannonhalmán, ahol szexuális jellegű nevelői visszaélésekre derült fény. Milyen praktikus hatással voltak ezek az ügyek a gimnázium életére?

Nagyon összetett kérdés. Lektora voltam egy könyvnek, ami a katolikus egyházban tapasztalható szexuális visszaélésekről szól. Ahol hatalom van, ott vissza lehet élni vele, ez a legegyszerűbb emberi helyzetekben is jelen van. A hatalomra ugyanakkor szükség van. Elég egy munkahelyre vagy esetünkben egy iskolára gondolni, tanár-diák felállás, főnök-beosztott, edzők, rendezők, az alá-fölérendelt viszonyok nélkül ezek nem működnének.

A hatalom tehát jelen van az emberi kapcsolatokban, ebből kell kiindulni. A botrányok óta utólagos bölcsességgel nagyon világosan látom, hogy a kontroll, a fékek és az ellensúlyok rendszere hihetetlenül fontos. A hatalom soha ne legyen korlátlan, ez önmagában biztosíték a visszaélések elkerülésére. Ha ugyanis a hatalomnak van kontrollja, akkor elvész annak jelentősége, hogy valakinek tökéletesnek kell lennie. A hibákkal könnyebb szembesülni, azokról rögtön visszajelzést lehet kapni. Van esély a változtatásra.

Abban az esetben viszont, ha hiányzik a kontroll, akkor az ember a hibákat inkább kirekeszti, nem néz szembe azokkal és inkább jónak látjuk magunkat. Ebben az esetben kimarad az a rész, hogy valaki fejlődhet, az egyén pedig torzul. Azt látom a hatalmi visszaélésekben, amelyek gyakran szexuális visszaélésekbe is torkollanak, hogy ez 

A gimnáziumban úgy gondolom, hogy nem a botrányok sajtóban való kirobbanása jelentette a fordulópontot, hanem amikor megéreztük, hogy azoknak az időknek leáldozott, amikor fékek, egyensúlyok és kontroll nélküli hatalomkultúrával lehetett irányítani egy iskolát. Ma egy igazgató már nem mindeneknek a tudója, mindeneknek a kézbentartója. Olyan szakterületek vannak egy intézményben, amelyekhez nem érthet ugyanaz az ember. Ráadásul olyan emberi finomságokra kell figyelni, hogy egy iskola jól működjön, melyekhez nem elég egy ember, nálunk ennek megfelelően testületi vezetés van.

Ehhez a testülethez a gimnázium minden diákja vagy dolgozója bizalommal fordulhat, ha valami problémája van. Belső emberekből áll, de az adott probléma tekintetében ezek külsős személyek. Ennek a csoportnak a segítségével tehát már a kezdet kezdetén, amikor egy rossz hatalmi játszma elkezdődik, közbe tudunk lépni, minden szereplőben tudatosíthatjuk, hogy ez egy játszma és ez nem jó. Ekkor még általában a normalitás talaján mozgunk, a csoport tehát egy nagyon egyszerű és nagyon nagy mértékű biztosíték.

A bizottság működik, rengeteg üggyel foglalkozik folyamatosan. Vannak bully-ing gyanús esetek, foglalkozott már pedagógiai módszertani kérdésekkel, és arra is van példa, hogy valakinek lelkiismeret-furdalása volt egy döntése vagy egy cselekedete felől, ekkor is tud segíteni ez a testület. Nemrég én is kaptam egy feladatot a Védelmi Csoporttól, hogy a nyár folyamán egységesítsek egy szabályozási kérdést a gimnáziumban, ami biztonságot fog adni tanárnak, diáknak egyaránt.

Akkor ezzel is foglalkozhat a nyáron, de egy kicsit hátrébb lépve, meg tudja fogalmazni a legambiciózusabb célt, amit kitűzött magának igazgatóként a következő évekre?

A gimnáziumi igazgatótanácsi tisztem mellett eddig elsősorban prefektus voltam és osztályfőnök. 36 diák volt rám bízva, képes voltam arra, hogy nekik otthonos körülményeket teremtsek, és arra is, hogy én jól érezzem magam közöttük. Szoros személyes kapcsolatot építettem ki velük, mindenkit a nevén tudtam nevezni. Most úgy élem meg, hogy nagyon hiányozni fog ez az otthonosság, de erre azt mondta nekem valaki, hogy ott lesz a tanári kar, illetve végső soron a teljes iskola is. Remélem, nem utópisztikus cél, de 

Ebben aztán én is jól és otthon érezném magam.

Borítókép: Stiller Ákos