12 °C Budapest

Lázár: A közmunkások is kapnak béremelést

2016. december 14. 17:00

Közmunkáról, béremelésről, óraátállításról, és a PISA-felmérés eredményéről is szó volt az idei év utolsó Kormányinfóján.

A héten az egész magyar sajtóban végigment az idei PISA-felmérés borzalmas eredménye. Számos magyarázatot és magyarázkodást olvashattunk már, az idei utolsó Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, tovább vizsgálják az eredményeket. Elmondása szerint az oktatás mellett az egészségügyben is meg kell vizsgálni a területi különbségeket, a kormány elemzi a két kulcsfontosságú területtel kapcsolatos nemzetközi jelentéseket, így például a PISA-felmérések eredményeit is tovább vizsgálják.

Több pénzt kapnak a közmunkások?

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése Magyarországon 1,2 millió embert fog érinteni, közülük 250 ezren állami alkalmazottak. A kormány arról is döntött, hogy a közfoglalkoztatottak esetében is béremelést fog javasolni, az ezzel kapcsolatos egyeztetés még zajlik.

Lázár elmondása szerint a közfoglalkoztatotti bér emelkedésének mértéke nem lehet magasabb, mint a minimálbéré. Ennek oka, hogy a kormánynak továbbra is az a célja, hogy a közmunka átmeneti lehetőség legyen. A 200 ezer közmunkásból a kormány számításai szerint 50 ezer embert lehetne átterelni a versenyszférába.

Mi lesz az órával?

Nem titok, hogy a kormány szakmai apparátusa nem támogatja az óraátállítás módosítását, de ez nem jelenti azt, hogy a kormány se támogatná. Ugyanakkor ennek eldöntéséhez társadalmi egyeztetésre van szükség.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egyre jobb a vásárlóerő

Bizonyos társadalmi csoportok most kezdik kiheverni a gazdasági válságot és a devizahitelek okozta sokkot, ők most kezdenek úgy élni újra, mint közel tíz éve a válság előtt - mondja Lázár arra a felvetésre, hogy a magyar lakosság vásárlóerejét tekintve a legszegényebbek közé tartozik. A miniszter kiemeli azt is, hogy 2010 után a kormány ezermilliárdos nagyságrendben hagyott pénzt a háztartásoknál, jövőre pedig a béremelésekkel folytatódik a vásárlóerő javulása.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 7. 15:26