Áprilisban már nőtt, de az év első négy hónapjában még elmaradt az egy évvel korábbi mögött a forgalomba helyezett új autók száma.

Rekord alacsony szintre csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ami az elmúlt húsz év legjobb eredménye. A KSH adatai szerint 2024-re 10,3 százalékra mérséklődött ez az arány, ami 1,3 százalékos javulást jelent az előző évhez képest - tudósított a Népszava.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024-re 10,3 százalékra csökkent a korai iskolaelhagyók aránya a fiatalok körében. Korai iskolaelhagyónak azokat a 18-24 éves korosztályba tartozókat tekintik, akik legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, és az adatfelvételt megelőző négy hét folyamán semmilyen képzésben nem vettek részt.
A hazai oktatási rendszerből középfokú végzettség nélkül kikerülők aránya 11,6 százalék volt 2023-ban, vagyis 2024-re 1,3 százalékkal csökkent. Ilyen mértékű pozitív változásra az utóbbi években nem volt példa. A korai iskolaelhagyók aránya 2004-ben még 12,6 százalék volt, majd az EU-csatlakozást követően hullámzó tendenciában, de csökkenésnek indult: 2010-ben 10,8 százalékra mérséklődött. Ezt követően azonban - az uniós folyamatokkal ellentétesen - újra emelkedett, 2017-re 12,5 százalékra nőtt, és 2023-ig alig változott érdemben.
A KSH kommunikációs főosztálya szerint a csökkenésben az érintett 18-24 éves korosztály iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli oktatásban való részvételének növekedése játszott szerepet. A statisztikai adatok is alátámasztják ezt: a szakképző iskolákban 85,5 ezerről 97,2 ezerre emelkedett a tanulók száma 2023 és 2024 között, amiben közrejátszhatott, hogy a második szakképzés ingyenessé vált.
Az adatok azt mutatják, hogy míg a szakképző iskolákban 2023 és 2024 között 59,6 ezerről 56,2 ezerre csökkent a nappali oktatásban résztvevők, vagyis a tanköteles korúak száma, addig a nem nappali oktatásban tanuló 18 éven felüliek száma 25,9 ezerről 41 ezer főre emelkedett. Ez arra utal, hogy azok közül a fiatal felnőttek közül, akik korábban végzettség nélkül hagyták el az oktatási rendszert, többen visszamentek tanulni, szakmát szerezni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Európai Unió célkitűzése, hogy 2030-ra valamennyi tagországban 9 százalék alá csökkenjen a korai iskolaelhagyók aránya.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


