Űrmérnöknek lenni ma már nem sci-fi: a sztereotípiákkal ellentétben ráadásul sokkal többről szól, mint pusztán csillagászati megfigyelésekről, vagy űrhajók tervezéséről.
A kötelező középiskolai felvételi nem rossz ötlet, kivéve, ha ezzel akarják átterelni a diákokat a szakképzésbe - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke a Magyar Hírlapnak.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megkerülhetetlennek nevezte a kötelező felvételi bevezetését a gimnáziumokban a múlt heti kormányinfón. A pedagóguskar elnöke azt mondta,
Horváth Péter ésszerűnek tartja ugyan, hogy a gyengébb képességű gyerekek inkább valamilyen szakmát tanuljanak, ám arra figyelmeztet, hogy ebben az életkorban még kevesen tudják eldönteni, mivel akarnak majd foglalkozni, a szakmát adó intézmények között pedig nehéz az átjárás, a képzés drágább, többe kerül az államnak, és könnyen lehet, hogy a fiatal rájön, más érdekli.
Ilyen körülmények között még mindig jobb, ha a diák elvégez egy gimnáziumot, ahol két nyelvet tanul és szélesebb körű alapismereteket szerez, érettségi után esetleg már jobban tud szakmát választani, amelyet elsajátíthat felsőfokú OKJ-s képzésen. Ez rugalmasabb rendszer lenne - hangsúlyozta a pedagóguskar elnöke. Hozzátette, a középiskolai felvételi kötelezővé tételét komoly előkészítő munkának kellene megelőznie, az elsődleges feladat azonban meghatározni, mi a gimnázium szerepe.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


