24 °C Budapest
Young computer hacker working at night from his apartment, using a mobile phone.

Ez az unokázós csalók legújabb módszere: gyorsan terjed, rengetegen bedőlnek

2024. augusztus 10. 19:03

Az elmúlt napokban több unokázós csalás feltételezett elkövetőit fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói.

Egy magát rendőrnek kiadó ismeretlen 2024. július 17-én Budapest I. kerületében vezetékes telefonon hívott fel egy idős asszonyt, akitől az unokája által okozott közlekedési baleset miatt kért „óvadékot”. Az összegyűjtött 1,3 millió forintért és százötvenezer forint értékű ékszerért egy férfi és egy nő érkezett, azonban a nő ekkor gyanút fogott, és az összekészített csomagot mégsem adta át. Az ügyben a BRFK I. Kerületi Rendőrkapitányság indított nyomozást kifosztás bűntett kísérletének gyanúja miatt. A feltételezett elkövetőket később azonosították és augusztus 7-én elfogták. A 37 éves D. Krisztiánt és a 48 éves B. Ferencnét őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Vezetékes telefonján kapott hívást egy idős nő a II. kerületben 2024. július 23-án este. Valaki egy angliai számról telefonált, mondván, hogy rendőr, és pénzt kért, mert „a sértett fia balesetet okozott”. Hogy gyermeke letartóztatás helyett házi őrizetbe kerülhessen, a rémült asszony 1,4 millió forintot és egymillió forint értékű ékszert adott át a lakásánál megjelenő idegennek. A BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói azonosították az egyik feltételezett elkövetőt, akit a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival augusztus 5-én este elfogtak a VII. kerületben. A 36 éves P. Józsefet csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Ugyanezért vonták kérdőre a vele lévő O. Károlyt, akiről azt feltételezik, hogy augusztus 2-án a XVII. kerületben követett el unokázós csalást. Ebben az esetben is egy idős nőt hívott fel egy magát rendőrnek kiadó ismeretlen, és azt állította, hogy a hívott unokaöccse súlyos közlekedési balesetet okozott, de jó pénz ellenében letartóztatás helyett házi őrizetbe kerülhet. A csalók utasításainak megfelelően az asszony lakása előtt egymillió forintot adott át.

A nyomozás adatai szerint a két férfi a XI. és a XII. kerületben elkövetett hasonló bűncselekményekkel is összefüggésbe hozható. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A csalók bűntársai után tovább folyik a nyomozás - írja a Police.hu.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?