4 °C Budapest
Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger.

Így zárt ma a BÉT: ezek a befektetők jó lóra tettek

MTI
2024. december 20. 19:05

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,7 pontos, 0,1 százalékos emelkedéssel, 78 741,84 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a magyar tőzsde minimális pluszban zárt a hét utolsó kereskedési napján, a vezető részvényeket érintő fontosabb hír nem érkezett.

A Mol 16 forinttal, 0,6 százalékkal 2684 forintra erősödött, 6,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára nem változott, maradt 21 470 forint, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,16 százalékkal 1264 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 480 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6840,34 ponton zárt pénteken, ez 7,5 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. december 20. 21:03
Magyar Péter testvérének lapjától, a Kontrolltól indult el egy valótlannak bizonyuló, az MTVA-t érin...
Kiszámoló  |  2024. december 20. 14:39
A nagy harsonaszóval bejelentett Otthonfelújítási támogatás teljes kudarc lett, mivel szokás szerint...
Kasza Elliott-tal  |  2024. december 20. 14:28
Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik v...
ChikansPlanet  |  2024. december 20. 11:53
Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikáli...
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 20. péntek
Teofil
51. hét
December 20.
Sangría nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33