A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 257,41 pontos, 0,3 százalékos emelkedéssel 85 250,83 ponton zárt csütörtökön.
Pozitív, napi rekordértékkel is tarkított hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX: az index a szeptemberi záróértékhez közel, 73 865,96 ponton zárt. Az azonnali részvénypiaci forgalom 186,6 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 8,48 milliárd forintos értékkel. A legnépszerűbb részvényeknek ebben a hónapban is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL bizonyultak, 116, 28,3 és 21,8 milliárd forint értékű forgalommal, míg a brókercégek közül a Concorde, a Wood & Company és az ERSTE emelkedett ki - olvasható a BÉT közleményében.
Októberben a globális tőkepiacokon vegyes hangulat uralkodott, amelyet az inflációval kapcsolatos aggodalmak és a monetáris politikai bizonytalanságok fokoztak. Az amerikai piacokon a befektetők figyelme továbbra is a Fed kamatdöntéseire irányult, miután a jegybank fenntartotta az esetleges kamatemelés lehetőségét az infláció visszaszorítása érdekében. Ennek hatására az S&P 500 és a Nasdaq indexek ingadozó teljesítményt mutattak. Európában a részvénypiacokat az energiaválsággal és a lassuló német gazdasággal kapcsolatos aggodalmak befolyásolták, visszafogva a növekedést. Eközben Kínában a gazdasági fellendülés továbbra is lassú ütemben zajlik, a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedései ellenére.
A hazai tőkepiacon ezzel szemben folytatódott az elmúlt hónapokban látott pozitív tendencia: a BUX index októberben a szeptemberi záróértékhez hasonlóan, 73 865,96 ponton zárt. A hónap során, október 16-án 75 ezer pont felett (75 170 ponton) zárt az index, ezzel ismét megdőlt a napi rekordérték. A BÉT idén indított új részvénymutatói a BUX-hoz hasonló mozgást írtak le a hónap során: a CETOP NTR 1 527,51 ponton, míg az XTEND index 1 489,96 ponton zárt.
Októberben is az OTP Bank részvényeivel zajlott a legnagyobb volumenű kereskedés, 116 milliárd forint értékben. A bankpapírt a Richter Gedeon követte, 28,3 milliárd forinttal, harmadik helyen a MOL végzett, 21,8 milliárd forinttal. A Magyar Telekom is erős hónapot tudhat maga után, 9,3%-os emelkedéssel zárta a hónapot. A kis- és közepes kapitalizációval rendelkező vállalatok közül a Prémium kategóriában szereplő megújulóenergia-társaság, a PANNERGY és az ingatlanbefektetési vállalat, a BIF is kiemelkedően teljesített, különösen erős hónapot zárva, 10,5 és 15,2 százalékos növekedéssel.
Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 186,6 milliárd forintot tett ki októberben, amely a napi átlagot tekintve 8,48 milliárd forintot jelent.
A kereskedési tendenciákon túlmenően is zajlott az élet a BÉT-en októberben: bővült a közép-európai tőzsdei vállalatok teljesítményét tükröző CETOP indexcsalád az Európai Unió befektetési alapok kezelésére és értékesítésére vonatkozó direktívájának (UCITS) is megfelelő CETOP 5/10/40 indexszel, a Tőzsde és az OTP Bank együttműködést írt alá, amelynek keretében támogatja a tőzsdére készülő cégeket, lezajlott az első, szintén a középvállalatok tőzsdére lépését elősegítő BÉT-UniCredit Lounge workshop, valamint megrendezte a BÉT az első Befektetői Klubot, amelynek célja a hazai befektetési kultúra fejlesztése.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A befektetési szolgáltatók között októberben a Concorde zárt az élen 105,3 milliárd forinttal, akit a Wood & Company és az ERSTE követett, 84,9 és 69,5 milliárd forinttal.
Az árupiac pár csendes hónapot követően újra erőre kapott októberben, forgalma meghaladta az 1 milliárd forintot, amelyet teljes egészében a fenntartható takarmánykukorica tett ki.
Sok magyar nem is tudja ezeket a fontos dolgokat: így fektetheted be a pénzed felelős módon 2025-ben
A következő évek kritikusak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való fenntartható és inkluzív átállás szempontjából.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Kiderült, mekkora kamatot fizet a Gránit Bank új, kombinált betéti terméke
Az betéti konstrukció január 20-tól érhető el.
-
Lakásbiztosítás: te mikor foglalkoztál vele utoljára?
Sokan nem tudják, hogy a lakásbiztosításuk pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanuk aktuális értéke.