16 °C Budapest

Mit történik a pénzeddel, amikor nem látod?

Pénzcentrum
2008. február 28. 11:00

Meglehetősen nagy vihart kavart a PayPal azon bejelentése, miszerint a jövőben akár 21 napig is várakoztathatják azokat a tranzakciókat, melyeket magas kockázatúnak ítélnek meg.

Az internet elsőszámú piacterének eladói már az ötleten is felháborodtak, hiszen őket hátrányosan érintené, hogy később jutnak a pénzükhöz. A PayPal nem csak az eBay tranzakciót szolgálja ki, hanem az aukciós portálon kívül is kedvelt virtuális pénztárca, a döntés így világszerte rengeteg felhasználót érinthet.

A felhasználók várakoztatott pénze természetesen a PayPal vállalati betétszámláján kamatozik, a cég ugyanis hivatalosan betétgyűjtő tevékenységet folytat.

A Citigroup szakértője szerint a pénzek várakoztatásával keresett kamat negyedévenként maximum 10 millió dollárra tehető, mely gyakorlatilag csepp a tengerben, a PayPal ugyanis 2007-ben 1,8 milliárd dolláros bevételt termelt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 9. 10:59
Egy kormányközeli lap birtokába került a vádirat, amelyből az is megtudható, hogy hány év börtönt ké...
ChikansPlanet  |  2025. május 9. 10:18
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű texti...
Holdblog  |  2025. május 9. 09:24
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 9. 07:45
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?