Miközben a budapesti elsődleges bevásárlóközpontokban szinte teljes a kihasználtság, a KSH adatai arra figyelmeztetnek, hogy országosan hétezerrel csökkent a működő üzletek száma.
Külföldi mintára úgynevezett funding for lending program indul a kis-és középvállalatok (kkv-k) hitelezésének és beruházásainak fellendítésére - jelentették be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján. Az olcsó forrás az alapja a Növekedési Hitel Programnak (NHP), a kkv-k hitelt kapnak a devizahiteleik leváltására is.
Az MNB monetáris tanácsa mai ülésén úgy döntött, hogy egy növekedési és hitelprogramot indít, melynek mintája a brit Bank of England funding for lending programja. A cél, hogy döntően a kkv-k hitelhez jutását segítsék, alacsony kamatú hitelekkel.
Az olcsó hitelforrást alapvetően két célra biztosítja az MNB: 250 milliárd forintos, 0 százalékos kamatú - erre a bankok legfeljebb 2 százalékos kamatot tehetnek rá - refinanszírozási hitelkeretet nyújt a bankrendszeren keresztül fejlesztési, forgóeszköz célokra és az EU-s pályázatok önrészének biztosítására.
Matolcsy György jegybankelnök hangsúlyozta, hogy ez egy célzott program, hiszen csak 2013. június elseje és augusztus vége között 3 hónapra érvényes. Ezt követően az MNB dönthet úgy, hogy lezárja, folytatja, vagy akár kiterjeszti a programot.
A bankrendszeren keresztül egy devizahitel-kiváltó hitelkeret is a kkv-k rendelkezésére fog állni, szintén 250 milliárd forintos keretösszeggel. A most fennálló devizahiteleket piaci árfolyamon lehet átváltani forintalapú hitelre, olcsó forrással. Ez 2 százalékos kamaton nyújtott hitelt jelent, azaz itt is 0 százalékos refinanszírozási hitelt ad a cégeknek az MNB, a bankok tehát itt is 2 százalékot tehetnek rá.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 250 milliárd forintos keret a kkv-k devizahitel állományának nagyjából a harmadát érheti el.
Matolcsy kérdésre válaszolva jelezte, hogy a kkv-k mind az olcsó forintalapú hitelhez jutási, mind pedig a devizahitelek kiváltására szolgáló pillérben is részt vehetnek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


