Kósa Ádám: több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben támogatással.
190 ezer forintos minimálbért és 247 ezer forintos szakmunkás bérminimumot javasol a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A Magyar Szakszervezetek Szövetsége még dolgozik a szám szerinti javaslaton, ami biztos, két számjegyű emelést vár - értesült az InfoRádió.
Legkorábban november-decemberre kész lesz a Magyar Szakszervezetek Szövetségének béremelési javaslata, ezután egyeztethet róla a kormány és az ágazati képviselők. Kordás László, a szervezete elnöke, annyit már most el tudott mondani, hogy jelentős emelést szeretnének elérni, azaz mind a minimálbért, mind a garantált bérminimumot tekintve két számjegyű növelésre tesznek javaslatot.
Ezen felül az InfoRádió beszámolt arról is, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete 190 ezer forintos minimálbért és 247 ezer forintos szakmunkás bérminimumot szeretne 2019. január 1-jétől. Emellett diplomás bérminimumot is bevezetnének a közszférában, ez bruttó 321 ezer forint lenne.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.