Kósa Ádám: több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben támogatással.
Az egész országban elképesztő hideg van, aki pedig tartósan hidegben dolgozik, számos veszélynek van kitéve. Összeszedtük, hogy ezek közül melyek a legsúlyosabbak, és annak is utánajártunk, hogy milyen intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a munkavállalók egészségesek maradjanak a zord körülmények ellenére.
Ha sokáig tartózkodunk hidegben megfelelő ruházat nélkül, könnyen összeszedhetünk különböző, hideg okozta megbetegedéseket. A weborvos.hu szerint Ezek közé tartozik a kihűlés és ide sorolandóak különböző fagyási sérülések, több bőrgyógyászati kórkép, ráadásul rosszabbá válhatnak már meglévő szív-érrendszeri és légzőszervi megbetegedéseink is.
A hidegben az ujjaink, a lábujjaink és az orrunk van kitéve a legnagyobb veszélynek, ugyanis ezeken a területeken nincs nagyobb mennyiségű izom, melyek melegíthetnék e szerveinket. Ezen felül még tetézi is a bajt, hogyha csökkenne a testünk hőmérséklete, akkor a szervezetünk az életfontosságú belső szerveink melegen tartására koncentrál, így csökken a végtagjaink vérellátása.
A lábaink és a kezeink amúgy is hamarabb hűlnek ki, mivel a testünk többi részénél nagyobb a hőleadásuk, ráadásul nagyobb eséllyel is érintkeznek a hideggel vagy hideg felületekkel - olvasható a kanadai kormány munkavédelmi hivatalának honlapján, akik földrajzi elhelyezkedésükből adódóan vitán felül állóan nagy hidegszakértőnek számítanak.
A fentiekből adódóan rendkívül fontos, hogy mindig megfelelően legyünk felöltözve a hidegben, munka esetén pedig a biztonságos körülmények is biztosítva legyenek. Arról, hogy ezek a körülmények teljesüljenek, hazánkban jogszabályok gondoskodnak.
A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendelet szerint a zárt térben lévő munkahelyeken, a biztosítandó hőmérséklet télen
- szellemi munka esetén 20-22 fok,
- könnyű fizikai munka esetén 18-20 fok,
- közepesen nehéz fizikai munka esetén 14-18 fok,
- nehéz fizikai munka esetén pedig 12-14 fok.
E rendelet alapján fő szabály szerint az számít hideg munkahelynek, ahol "a várható napi középhőmérséklet a munkaidő 50 százalékánál hosszabb időtartamban, szabadtéri munkahelyen a +4 °C-ot, illetve zárttéri munkahelyen a +10 °C-ot nem éri el".
A jogszabály szerint, amennyiben hideg munkahelyen dolgozunk, akkor jogunk van óránként legalább öt, de legfeljebb tíz perc pihenőidőhöz. Ez pedig nem azt jelenti, hogy abbahagyhatjuk a munkát és fagyoskodhatunk, mert a rendelet azt is meghatározza, hogy "a munkavállalók részére tiszta levegőjű, kellő megvilágítású, szükség esetén fűthető" helységet kell biztosítani pihenőhelyként.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezen túlmenően, a munkavállalók részére biztosítani kell legalább 50 °C-os teát, ám a teát nem elegendő csakúgy kitenni, ahhoz cukrot és édesítőszert is biztosítani kell, a fogyasztásához pedig
- írja a jogszabály.
Vannak azonban további jogszabály is, amely alkalmazandó, ha hidegben dolgozik egy munkavállaló. A munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló rendelet hőmérséklet okozta veszélyként határozza meg a hideget, és "esőben vagy hideg időben végzett szabadtéri munkák" esetére vízhatlan öltözék biztosítását írja elő.
A vízhatlan öltözéken túl pedig egyéni kockázatértékelés alapján más védőöltözékekre (például sapkára, sálra vagy kesztyűre) is szükség lehet, melyeket szintén biztosítani kell a munkavállaló számára.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.