Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. január 1-jétől az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó ALDI International IT Services Kft. bérei a legtöbb pozícióban szintén 12%-kal nőnek. Ezzelgyes pozíciókba a vállalat igyekszik megőrizni vagy növelni bérei reálértékét, hiszen 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelés, amelyek összértéke legalább 38%, en pedig ennél is magasabb.
A vállalat 2024. január 1-jétől béremelést hajt végre, amely a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióra érvényes. A béremelés mértéke 12% lesz. A cégnek 24 hónap alatt ez már a negyedik béremelése, amelyek együtt legalább 38%-ot, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb értéket érnek el.
A béremelés után az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett 2024. január 1-jétől havi bruttó 482 400 forintra emelkedik, míg az ott eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500 900 forint. Ebben a pozícióban bruttó 668 400 forint az elérhető legmagasabb bér.
A biatorbágyi központi raktár logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643 600 forint.
Januártól a boltvezetők bére az ALDI-nál eltöltött szolgálati idő függvényében bruttó 906 500 és 1 399 800 forint között lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A béremelés az ALDI International IT Services Kft. valamennyi munkatársára is vonatkozik, így a budapesti, a pécsi és a debreceni szolgáltatóközpontokban a legtöbb pozícióban átlagosan 12%-os béremelésben részesülnek a dolgozók. Az intézkedés következtében már a belépő szintű pozíciókban is mintegy bruttó 600 000 forintos bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó kollégák.
A dolgozók számára mind a béremelés, mind a magasabb bérkategóriába sorolás automatikus. Valamennyi dolgozó esetében a vállalatnál eltöltött szolgálati idő határozza meg, hogy melyik bérsávba kerül, a béremelés pedig egyéni bértárgyalás nélkül jár. A munkatársak lojalitását jól jellemzi, hogy 30%-uk immár több mint 5 éve a cég munkavállalója.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.