12 °C Budapest

Telefonadó: egyelőre hallgatnak a mobilcégek

MTI
2012. április 24. 09:03

Egyelőre nem kommentálták érdemben a legnagyobb távközlési szolgáltatók a konvergenciaprogramban szereplő új adóról szóló kormányzati elképzelést, amely szerint a telefonhasználatnál minden megkezdett perc és elküldött SMS, illetve MMS után 2 forint adót szednének.

Az Invitel közölte: az adó elveiről értesültek, a kormányzattal és a szolgáltatókkal több kérdést illetően egyeztetést folytatnak. A cég azonban csak az egyeztetések lezárultát követően, a részletek pontos ismeretében tud nyilatkozni. Az MTI megkereste a Magyar Telekomot, a UPC-t, a Vodafone Magyarországot és a Telenor Magyarországot is, választ azonban egyelőre egyik cég sem küldött.

Vezető cikkünk a témában: "Így kerülheted ki a telefon-különadót"

A konvergenciaprogram szerint a távközlési szolgáltatási adót a költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében a tervek szerint már az év közepén bevezetnék, 2012-ben a kormány várakozásai szerint 30 milliárd forintot, 2013-tól pedig 52 milliárd forint többletbevételt eredményezne éves szinten. Az adó telefonhasználat esetén általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS, illetve MMS után 2 forint lesz a tervek szerint.

A program indoklása szerint az adó illeszkedik a kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és az indirekt adók súlyának növelését célzó politikájába. Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adót az Egyesült Államok számos tagállamában alkalmaznak, Európában pedig Máltán.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
perfekt  |  2025.05.06 12:39
A vizuális kommunikáció 2025-ben már nem csak "szép dizájn" kérdése – sokkal inkább a figyelem megra...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?