Forgalom arányosan, perc alapon vetnék ki az új telefonadót, értesült a Welt Online. Akár az SMS-forgalmat is megadóztatná a magyar kormány, az összes adóbevétel elérheti a 170 millió eurót, vagyis közel 50 milliárd forintot.
A magyar kormány a vezetékes- és mobiltelefonálásra egy új adót vetne ki, de nem csak a hang alapú szolgáltatásokat adóztatnák meg, hanem az SMS forgalom után is kellene fizetni. A német lap információi szerint percenként 2 forint adó terhelné a hangalapú szolgáltatásokat, és az SMS-ek után is hasonló adót számítanának fel.
Az adóból 170 millió eurós, vagyis mintegy 50 milliárd forintnyi adóbevételre számítanak, a bevételek akár már júliustól befolyhatnának. Magas piaci részesedése miatt a Magyarországon tevékenykedő telekommunikációs cégek közül a Magyar Telekom lenne a leginkább érintett, a tervezett adó közel felét az MTel fizetné be.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


