A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: az "Út a munka világába" kiemelt projektben 2011. október 31-ig 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.
A január elsején életbe lépett Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az önkormányzatokon kívül a vállalkozások is foglalkoztathatnak bérpótló juttatásban részesülőket, ezenkívül az országos közmunkaprogramokba is be szeretnék vonni a munkanélkülieket. A megyei munkaügyi központok az önkormányzati rövid és hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázataikat már korábban kiírták.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára tavaly novemberben az új közfoglalkoztatási rendszer részleteinek ismertetésekor azt mondta: a kormány becslései szerint körülbelül 9.000-10.000 munkavállaló helyezkedhet el a vállalkozásoknál abból a mintegy 200.000 emberből, akit a közfoglalkoztatásba terveznek bevonni.
Az ÁFSZ honlapján megjelent pályázati kiírás szerint a támogatást maximum nyolc hónapnyi foglalkoztatáshoz lehet nyújtani. A munkaadónak vállalnia kell a bérpótló juttatásban részesülő személy munkaviszony keretében, teljes munkaidőben történő foglalkoztatását a támogatás folyósításának idejére, továbbá a támogatás folyósítási időtartama felének megfelelő további időtartamban. A támogatás mértéke a munkabér és járulékainak legfeljebb 70 százaléka lehet.
Munkabérként legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér, illetve garantált bérminimum vehető figyelembe.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A támogatási kérelmeket a munkaügyi központ kirendeltségére kell benyújtani, a kirendeltség a támogatásról mérlegelési jogkörben dönt a kérelem beérkezését követő 30 napon belül. A kérelem pozitív elbírálását követően a kérelmezővel a kirendeltség hatósági szerződést köt, ebben részletesen rögzítik a támogatással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, valamint a támogatás elszámolására vonatkozó szabályokat. A foglalkoztatást csak a hatósági szerződés megkötését követően lehet megkezdeni, a foglalkoztatottakat a kirendeltség közvetítheti ki a munkáltatóhoz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


