Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Arra keressük a választ a kutatásunkban, hogy olvasóinknak mennyire ismerik a lakás-előtakarékossági termékeket a piacon elérhető más megtakarítási formákhoz képest és milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
A lakásszámla olyan otthonteremtést célzó termék, amely hosszú távra, akár 30 évre szóló kiszámíthatóságot kínál, és mindezt úgy, hogy a finanszírozási kérdések mellett a hitelfelvételhez elengedhetetlen önerő képzéséhez is megoldást tud nyújtani.
Eddig a lakás-előtakarékossági szerződés összegéből telek, lakás, családi ház, vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építése, felújítása, bővítése, korszerűsítése volt finanszírozható. Az újonnan hatályba lépett jogszabály-módosítás szerint azonban már
üdülő vásárlására, építésére, korszerűsítésére, felújítására és bővítésére is fordítható, ezzel a lépéssel még könnyebb lesz a lakástakarékok felhasználása.
Az ügyfelek a megtakarított összeghez és az ahhoz járó hozamhoz jelenleg a legalább 4 éves megtakarítási időszakot követően juthatnak hozzá, ha pedig szükséges, kedvező és fix kamatozású hitelt is igényelhetnek mellé. A jogszabály-módosítással lehetőség nyílhat arra is majd az új szerződéseknél, hogy az eddiginél rövidebb megtakarítási idő eltelte után lehessen lakáskölcsönt felvenni.
Mire költenéd a lakástakarékpénztári megtakarításodat? Mondd el a véleményed!
A kutatás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán működő the CoRe lab-bel együttműködve készül, az eredményeiről a Pénzcentrumon megjelenő cikkekben folyamatosan beszámolunk majd. A kérdőív anonim és önkéntes, a válaszokat 2024. november 15. és december 20. között várjuk.
Köszönjük, hogy válaszaiddal segíted a kutatásunkat!
Rengeteget bukott, aki ide rakta a pénzét 2024-ben: kerülik ezt a részvényt a magyarok, mint a tüzet
Alaposan megszedhette magát 2024-ben, aki jó papírokba fektetett akár a magyar, akár a nemzetközi részvénypiacon.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Így védheted ki a legdurvább pénzügyi átveréseket: az OTP Bank szakértője válaszol
Bényi Mónikát, a Csaláskezelési osztály vezetőjét kérdeztük.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.