19 °C Budapest

Januárban elstartolhat az olcsó támogatott lakáshitel

Pénzcentrum
2011. szeptember 28. 08:35

A devizahitelesek megsegítését célzó intézkedések lecsengése után újra szabad utat kaphat az államilag támogatott lakásvásárlási hitel, amely akár már januártól felpezsdítheti a használt és új lakások piacát - írja a Népszabadság.

Az új konstrukcióra a nemzetgazdasági miniszter is nyitott; a javaslat szerint 2012-2014 között lehetne jelentkezni arra a legfeljebb öt évre szóló kamattámogatásra, amely az első évben 3,5 százalékkal, a következő évek mindegyikében 0,5 százalékkal csökkenő mértékben mérsékelné az adósok terheit.

A kamattámogatott hitelt nemcsak új, hanem használt lakás vásárlásához is igénybe lehetne venni. Az utolsó hírek szerint a támogatott hitel új lakásoknál legfeljebb tízmillió, míg a használt ingatlanoknál ötmillió forint lehet, s az adósoknak csak egy ilyen kölcsönük lehet, vagyis azok sem vehetnék igénybe, akiknek van már egy állami támogatású hitelük valamelyik korábbi konstrukcióból.

Az állítólag már közigazgatási államtitkári egyeztetésen is túljutott kamattámogatásról szóló kormányrendelet-tervezetről immár bármelyik kormányülésen - akár a main is - dönthet a parlament. A cél az lenne, hogy az új lehetőség már január elsejétől kihasználható legyen.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Holdblog  |  2025. június 16. 08:26
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékes...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?