Nem jó hír az utazni készülőknek: késnek a vonatok ezen a vidéki vonalon
Késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon, mert fa dőlt a felsővezetékre Abaligetnél - közölte a Mávinform vasárnap reggel a vasúttársaság honlapján.
Késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon, mert fa dőlt a felsővezetékre Abaligetnél - közölte a Mávinform vasárnap reggel a vasúttársaság honlapján.
A Fejér megyei Vál településen található Ürményi-Dreher-kastély a megye egyik legismertebb nevezetessége. A több éve romos állapotban, használaton kívül, üresen álló épület azonban úgy tűnik, újra elnyerheti méltó formáját.
Amikor ilyen enyhe a január, ha épp nem esik az eső, és nem merülünk el nyakig a sárban, akkor bizony érdemes szorgoskodni odakinn a kertben is. De mit lehet ilyen tájban, még télen kint ültetni? – Erről kérdeztük a szakembereket.
Az erőteljes inflációs hatás és áremelkedések a halgazdálkodási ágazatot sem kímélték, így néhány kivételtől eltekintve a halgazdálkodási hasznosítók is kénytelenek voltak emelni a területi jegyáraikat, jellemzően 15-35%-kal.
Jótékony hatását egyre többen ismerik és tapasztalják meg. Most mutatjuk is, hogyan készíthetünk házi olajakat, sprayket, a hajhullás megelőzése, visszafordítása, illetve hajnövesztés reménye céljából.
Amikor télen a hazai gyümölcsök vitamintartalma a tárolás folyamán lassan csökken, a citrusfélékhez nyúlhatunk megbízható vitaminforrásként. Számos jótékony hatásuk van, érdemes bevásárolni belőlük, különösen ilyenkor.
Az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt a debreceni CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetéséről szóló közmeghallgatás.
Indul a nagy ügyeletváltás: Hajdú-Bihar után Győr-Moson-Sopron megyében vezetik be az új rendszert. Információk szerint az orvosok órabére 7 és 11 ezer forint közötti lesz.
Az áruházlánc azzal magyarázta a döntést, hogy hatékonyabb irányítási struktúrát alakít ki. A legtöbb érintettnek felajánlanak új pozíciót.
Tűz ütött ki hajnalban a győri ipari parkban, ahol az egyik üzem festőkabinját borították be lángok. A tűzoltók kiérkezéséig az épületet mindenki elhagyta.
Hatalmas eltérések vannak az ország különböző részei között: a leggazdagabb megyék sem tudnak versenyezni a budapesti bérekkel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beszámolója szerint - írta a hvg.hu.
Nagyon kevés fizetés tudja felvenni a versenyt Magyarországon az inflációval. A munkaerőpiac egyes szegmenseiben nem számíthatnak a dolgozók béremelésre, vagy csak nagyon alacsony korrekcióra.
Kihagyhatatlan fogások a disznótor idején: a mai napig felejthetetlenek ezek a frissen sültek, káposztás ételek és desszertek, amelyek a hagyományos disznótoros lakomák hangulatát idézik.
A napok óta tartó esőzés miatt megáradt a Szuha patak, vize kifolyt az úttestre, ezért a 21-es számú főút és Csécse község között lévő 2127-es számú összekötő utat bizonytalan ideig lezárták.
Jól tudjuk, a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsang hagyományosan a bálok és a téli mulatságok időszaka. A Covid-járvány, vele a bezárkózás ezen a téren is gyökeres változásokat hozott. Hol és mennyiért farsangolhatunk vagy bálozhatunk idén?
Új gólyarekordról adott hírt közösségi oldalán a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont. A fiatal madár egy nemescsói fészekben született, és légvonalban 9037 kilométert tett meg a vasi falutól a Dél-afrikai Köztársaságig.
AZ OMSZ kiadta a figyelmeztetést: egyre nagyobb területen vált át az eső havas esőbe, havazásba. A hegyekben akár 10 centis hótakaró is kialakulhat, a zivatatrokat viharos szél, jégeső kísérheti.
Gondoltátok volna, hogy Hajdú-Biharban vagy Békésben harmad annyi bűncselekmény történt tavaly, mint az ország nyugati végein? És azt tudjátok, hogy melyik vidéki járásban történt 2022-ben a legtöbb gyilkosság? A HelloVidék most ennek is utánajárt.
Január végén indul a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilóta képzése Szarvason. A képzési tematika nem csak a növényvédelmi, térinformatikai, jogi és repüléstechnikai ismereteket tartalmazza.
A heves esőzéseknek meg is lett a nemkívánatos következménye, Pásztón leszakadt a partfal a Kövicses-patak Mátrakeresztes közelében lévő részénél. Munkagép kotorja a patak medrét.
2023-ban nem is csoda, ha minden területen igyekszünk spórolni, és ott fogni meg a pénzt, ahol csak lehet. Különösen igaz ez az élelmiszerek esetében.
Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, januárban töltse ki az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője az adóelőleg kiszámításához mielőbb, már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket.
Azok, akik spórolni szeretnének, még azt is bevállalják, hogy otthon, maguk készítsenek el egy-egy terméket, a drága bolti kínálat helyett. Mit készíthetünk el mi, magunk? Ennek jártunk most utána.
Jól látható a vízszintemelkedés mind a Balatonon, mind pedig a Velencei-tavon. Tavaly szeptember óta a tavaink 20 centiméterrel magasabbak, mint a minimális vízállások idején.