Az életmódváltás - vagy legalábbis a próbája - rengeteg magyarnak indul el minden januárban, de ehhez most az áruházak akciói is hatalmas segítséget igyekeznek nyújtani.
Egyre jobban szaporodik Magyarországon a Dél-Amerikában őshonos rágcsálónak számító, hódpatkány néven is ismert nutria. A különös állat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén kezdett el gombamód elszaporodni, de az ország más területén is felütötte már a fejét.
Az elmúlt időszakban ismét gombamód elszaporodott Magyarországon a nagy valószínűséggel a szomszédos országok felől terjeszkedő nutria. Az állat elsősorban Szlovákia és Ausztria felől, a Duna és mellékágai mentén terjeszkedik, ugyanakkor Szlovénia és Horvátország irányából is megfigyelhető az inváziója.
Az állat nemcsak nálunk, hanem az Európai Unió több országában jelen van és folyamatosan terjeszkedik. A 70-es és 80-as évekig sok helyen tenyésztették bundájáért, de miután a piac összeomlott, a tenyésztők gyakran szélnek eresztették állataikat.
A nutriák, a horgászok előtt is már jó ideje ismertek, mivel a hódokkal ellentétben ez a faj nappal is gyakran mozog.
De mik azok a nutriák?
A hódpatkány a Baktérítőtől délre fekvő országok majd mindegyikében általánosan ismeretes. Elterjedési köre az Atlanti-óceán partjaitól a Csendes-óceán partjáig terjed. A hazánkban élő állomány a visszatelepítési programoknak köszönhetően nyugatról 1990 táján kezdett el spontán visszatérni.
Ökológiai igénye miatt a természetvédelmi szakemberek 2010-ig úgy vélték, hogy egyedei nem képesek átvészelni a hideg teleket, természetes környezetben önfenntartó populációt létrehozni nem tudnak.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nutria a legnagyobb rágcsálók egyike. Törzse erőteljes, nyaka rövid és vastag, feje vaskos, hosszas és széles, arcorra tompa, feje búbja lapos. Szeme közepes nagyságú, kerek és kiülő, füle kicsiny, kerekded és szélességénél kissé hosszabb. A hódpatkány nagyságra nézve csaknem a vidrával vetekszik, testének hossza 40–45 cm, farkáé pedig majdnem ugyanennyi. Egyes színváltozatokon sárgásszürke és világosbarna pettyezés, sőt egészen rozsdavörös bunda is látható.
Ezek az állatok több féle kórokzót is terjeszthetnek, ám harapásuk lehet a legveszélyesebb. Terjeszthetnek veszettséget, vagy leptospirózist, ami gennyes vesegyulladást is okozhat. Ám főként a harapásuk veszélyes, etetés közben akár véletlenül is okozhatnak súlyos sérüléseket az éles fogaikkal.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.