A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Brutális, mi zajlott a fonyódi oviban: saját magukat kellett felpofozniuk a rossz gyerekeknek, és ez csak a kezdet
Egy fonyódi óvodában brutális módon „nevelték” a gyermekeket, akik sírva keltek és feküdtek az egy nevelő miatt. Az Index.hu a szülőket is megkérdezte, a rendőrség eljárást indított az ügyben.
A szülők szerint hónapokon keresztül „terrorizálta” a gyermekeket egy óvodapedagógus az egyik fonyódi intézményben. Bezárta a szekrénybe a gyerekeket, akiknek saját magukat kellett felpofozniuk, ha rosszat csináltak – ezt állítják a szülők az egyik fonyódi óvónőről. A gyermek a trauma hatására négy hónap elteltével is elsírja magát. Egy másik esetben a nevelő kiültette a gyerekeket a folyosóra, állítólag felügyelet nélkül. Egy édesapa arról számolt be, hogy az óvónő a gyermekeket megrázta, sokszor üvöltött velük, hogy normálisak-e? Az ügyet a szülők robbantották ki, miután több gyerek csak sírva akart oviba menni. Az intézmény vezetősége a óvónőnek hisz, aki mindent tagad - írja az Index.
A szülők azt kifogásolták, hogy álláspontjuk szerint nincs minden rendben a gyermekeikkel, mert azt tapasztalták, hogy szoronganak, visszahúzódóbbak, mint korábban, és lefekvés előtt, illetve minden reggel sírnak. A szülők először azt sejtették, hogy az egyik csoportban történt személycsere okán változhatott meg a gyermekek viselkedése.
Ez a hölgy, vagyis az új óvodapedagógus Lelléről jött
– mondta az egyik szülő, akinek információja szerint már abban az óvodában is panasszal éltek „munkamódszerei” miatt, ahol csaknem húsz éven át dolgozott. Mindenféleképpen olyan nevelési stílust alkalmazott, amelyet a fonyódi gyermekek, illetve a szülők sem szoktak meg.
A rendőrségtől a lap megkeresésére – miszerint indítottak-e vizsgálatot – azt válaszolták, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
büntetőeljárás keretében vizsgája az ügyet.
A folyamatban lévő eljárásra tekintettel – a nyomozás érdekeire hivatkozva – bővebb tájékoztatást egyelőre nem adtak.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.