A Fitch szerint az osztrák besorolás legutóbbi, tavaly júliusi felülvizsgálata óta romlottak Ausztria költségvetési és makrogazdasági kilátásai.
Megnyílik a Prohuman cégcsoport új, dabasi telephelye: a magyar HR szolgáltató csomagolóüzemében kizárólag megváltozott munkaképességű kollégák dolgoznak. A cél, hogy lehetőséget teremtsenek a fogyatékossággal vagy egészségkárosodással élő embereknek a munka világába való visszatérésre, valamint megerősíteni bennük: munkájuk fontos és értékteremtő.
Az új telephely megnyitóján, május 7-én részt vesz és beszédet mond: Dr. Tóth Ágnes, a Prohuman Zrt. vezérigazgatója, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, illetve Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere is.
Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
Az elmúlt években jelentősen növekedett a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának aránya Magyarországon, immár 140-150 ezer érintett honfitársunk tartja fenn magát és családját munkával – arányuk azonban még mindig elmarad az 50%-os EU-s átlagtól. Fontos, hogy minél több cég foglalkozzon ezzel a lehetőséggel, különösen a jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?