Hamarosan végérvényesen elveszíti névértékét az egyik 1000 forintos, készpénzforgalomból korábban már kivont bankjegyünk.
Kis- és középvállalkozásoknak készült ipari parkot adtak át Kisbéren, 800 millió forintos beruházással - közölte a település polgármestere az MTI-vel.
Sinkovicz Zoltán elmondta, az önkormányzat tulajdonában lévő területen húsz, telephelynek alkalmas telket alakítottak ki, háromezertől hatezer négyzetméterig. A területet közművesítették és elkészült a feltáró- és kiszolgáló úthálózat.
A beruházás vissza nem térítendő, uniós támogatásból valósult meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával.
Az önkormányzat kis- és közepes méretű cégeket szeretne ide betelepíteni, illetve azoknak, már a városban működő vállalkozásoknak kínálnak itt alternatívát, amelyek több telephelyen voltak kénytelenek működni, esetleg zavarták működésükkel a lakosságot
- tette hozzá a polgármester.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?