-1 °C Budapest
Fegyházba küldené az ügyészség a kislányok molesztálásával vádolt Hajdú-Bihar megyei görögkatolikus papot. Az 51 éves férfi a vádirat szerint több település iskoláiban is zaklathatta a gyerekeket.

Itt az újabb pedofilbotrány: több gyereket molesztálhatott a hajdú-bihari pap

2024. február 21. 10:05

Fegyházba küldené az ügyészség a kislányok molesztálásával vádolt Hajdú-Bihar megyei görögkatolikus papot. Az 51 éves férfi a vádirat szerint több település iskoláiban is zaklathatta a gyerekeket, akiknek hittanórát tartott - írta a 444.

Az ügyet még 2023 áprilisában a 444.hu újságírója robbantotta ki. A görögkatolikus Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt. Az eljárást lezárták, Sz. atyát az egyház áthelyezte a megye másik végébe, de nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette egy 9 éves kislány anyja. Tanúvallomása szerint a lánya azt mesélte neki, hogy „az iskolában fogdosta a pap bácsi”, aki „a hittanórán maga mellé ültette, és belenyúlt a bugyijába [a] nadrágján keresztül”.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség korábban a lap kérésére közölte:

Vádiratában a főügyészség indítványozta, hogy a törvényszék a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától és végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Azóta se került a Sz. atya börtönbe

A 444 újra írt a ügyészségnek, a válaszból most kiderült az is, hogy Sz. atya bűnügyi felügyelet alatt áll, vagyis nem börtönben, hanem egy kijelölt helyen várja a tárgyalását. A vádiratban az alábbi bűncselekmények szerepelnek:

  • tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette,
  • tizennegyedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette,
  • tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette.

Ebből az következik, írja a lap, hogy Sz. atya legalább három kiskorúval szemben követett el szexuális erőszakot vagy kényszerítést az ügyészség szerint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha igazak a vádak, 12 év fegyházbüntetés várhat rá

A főügyészség tájékoztatása szerint a vádiratban foglalt ún. mértékes indítvány:

„12 év fegyházbüntetés, 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetés, továbbá végleges hatályú eltiltás” a kiskorúakkal kapcsolatos tevékenységektől.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. január 11. 19:20
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33