A hangrögzítőt először Dél-Koreában elemezték, majd amikor kiderült, hogy az adatok hiányoznak, elküldték az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal laboratóriumába.
Nemcsak a beleket, gyomrokat, egyéb belsőségeket kellett eltakarítani, de meg kellett oldani az úttest zsírtalanítását, csúszásmentesítését is. A szombathelyi elkerülőn borzasztó bűz keringett, csak felhúzott ablakkal lehetett közlekedni az erős szag miatt - számolt be róla a Nyugat.hu.
Nagy mennyiségű állati belsőség zúdult a 86-os és 87-es főutak közös szakaszára, a Körmend felé tartó oldal külső sávjára csütörtökön délután - számolt be róla a Nyugat.hu. A szlovén rendszámú MAN teherautó felépítményének a hátsó ajtaja nyílt ki, az úttestre több száz méteren ömlött ki a szállítmány. A szerb sofőrnek járművezetők jelezték, hogy baj van. A helyszínre a Katasztrófavédelmen kívül a kormányhivatal vezetői is kiérkeztek, pl. az Állategészségügyi Igazgatóságról és a főispán is a helyszínen tájékozódott a történtekről.
Az érintett útszakasz mellett érdemes felhúzott ablakkal elhajtani, az erős szag miatt. A takarítás és a csúszásmentesítés várhatóan több órán keresztül tart majd
- írták még tegnap.
A Magyar Közút a baleset után lezárta a Körmend felé tartók két sávját. Munkagépek érkeztek, az összegyűjtött állati szervek pedig állati fehérjefeldolgozó üzembe kerültek.
A Vaol információja szerint a kamion pótkocsija alkalmatlan volt az ilyen rakomány szállítására, a sofőr emiatt szólt is a főnökének, de ennek ellenére el kellett indulnia a rakománnyal. A pótkocsi hátsó ajtajait PUR-habbal fújták ki, hogy ne boruljon ki azonnal a rakomány, de ez nem tartott ki sokáig.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A lap úgy tudja, hogy a sofőr bírságot kapott az eset miatt.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?