-2 °C Budapest
Az új logisztikai központ 2025-re készülhet el.

Újabb gigaberuházás kezdődik Debrecenben: mi folyik ebben a városban?

2024. február 1. 13:01

20 ezer négyzetméteres raktárkomplexumot fejleszt a Waberer’s Csoport, miután lezárta az ehhez szükséges telek megvásárlását. Az új logisztikai központ 2025-re készülhet el, így a Waberer’s stratégiai céljainak megfelelően folytatja országos lefedettségű logisztikai központjainak fejlesztését. Debrecen az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, a vállalat innen tervezi több autóipari nagyberuházás, a kapcsolódó beszállító cégek, valamint jelenlegi ügyfélkörének kiszolgálását.

A cég sikeresen lezárta a Debrecen frekventált ipari övezetében található, 57 ezer négyzetméter területű építési telek megvásárlását, melyen 2025 második félévére készülhet el a Csoport Szerződéses Logisztikai Szegmensét támogató, 20 ezer négyzetmétert meghaladó méretű logisztikai központ. A telek megvásárlását, illetve a raktár felépítését a vállalat az önerő mellett hitelfelvételből, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyújtandó támogatásból tervezi finanszírozni. A beruházás támogatására a cég jogi kötőerővel nem rendelkező ajánlattal rendelkezik, mely a Kormány jóváhagyó döntése és a szerződéses feltételek teljesítése esetén lesz lehívható.

A telekvásárlás, valamint a logisztikai központ fejlesztése jól illeszkedik a vállalat 2027-ig szóló stratégiájába, melynek egyik alappillére az országos lefedettségű, korszerű és alacsony környezeti lábnyom mellett üzemeltethető raktárhálózat kiépítése. Ennek a beruházási folyamatnak az egyik első lépése az Ecseren épülő 47 ezer négyzetméteres óriás logisztikai központ, melynek átadása 2024 első felében várható. Az országos lefedettségi cél érdekében a debreceni tranzakcióval az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójában folytatja a cég a terjeszkedést. A jelentős méretű logisztikai központ a tervek szerint az Ecseren épülőhöz hasonlóan a csoport fenntarthatósági stratégiájának megfelelően több környezettudatos és energiahatékony megoldást is alkalmaz majd. A raktárkomplexum a tervek szerint a Debrecen környékén épülő autóipari nagyberuházások, valamint a kapcsolódó beszállító cégek logisztikai igényeit elégítheti ki, amellett, hogy a vállalat meglévő ügyfeleit magas minőségű szolgáltatással és nagyobb hatékonysággal lesz képes kiszolgálni a kelet-magyarországi régióban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 12. vasárnap
Ernő
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. január 11. 19:20
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33