Ha eddig nem kóstoltad a fermentált céklát, itt az ideje: össze sem lehet hasonlítani a műanyagvödörben kapható bolti ecetes céklával – ráadásul pofonegyszerű elkészíteni!
A felvágottak a mindennapi étkezéseink szerves részei, éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen szalámit vagy sonkát fogyasztunk. A boltok polcai is tele vannak ezekkel a termékekkel, amik főként sertésből vagy baromfiból készülnek. Ám nem ez az egyetlen módja annak, hogy hozzájuk jussunk. Egy szürkemarha szalámit például Nemzeti Parknál is megvásárolhatunk, ráadásul az egészségünknek is jót teszünk vele. Az Agrárszektor alábbi cikkéből minden kiderül ezekről a különleges készítményekről.
Mint megtudtuk, a HNPI hortobágyi tulok, szürkemarha és bivaly szalámit árusítanak kétféle ízesítésben (csemege és csípős). Ezek a termékek egyébként magas minőséget képviselnek, ráadásul biok is, így nem meglepő, hogy a kereslet is igen nagy rá:
A Látogatóközpont és a Hortobágyi Vadaspark ajándékboltjaiban folyamatosan, illetve különböző jeles alkalmakkor (Kihajtás/ Behajtási Ünnep, Hídivásár) tudnak az érdeklődők vásárolni a szalámikból, amire az igény egyre nagyobbnak mutatkozik. Már nemcsak magánszemélyek - sokszor visszatérő vásárlók - keresik a szalámit, hanem intézmények is nagy tételben keresik, például az év végi munkatársaknak való céges ajándékcsomagba
- fogalmazott Károlyi Gábor (osztályvezető (Területkezelési Osztály, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság). Ami pedig a termékek árát illeti, súlykategóriánként eltér, de 2900 és 3100 forint között változik.
Teljesen másak a bárhol megkapható szalámiktól
Ezek a szalámik jelentősen eltérnek a boltban kapható felvágottaktól, de felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mégis, miben? Mint megtudtuk, például a hortobágyi tulok esetében nemcsak egy unikális fajtáról van szó (hazánk egyetlen állománya itt található), hanem a tartási körülményeik is egyediek. A kötelezően előírt éves kezeléseken kívül csak minimális emberi behatások mellett élik életüket a Przewalski vadlovakkal együtt egy 3000 hektáros elkerített területen, hasonló területi kezelési funkciót betöltve az egykor itt élt, de kipusztított őstulokhoz. De a bivaly és a szürke marha állomány is a Nemzeti Park védett területein van tartva a legeltetési időszakban, ezzel is hozzájárulva a természetvédelem munkájához a szikes puszták egészségének fenntartásával, garantálva ezen Európában is egyedi élőhely típus hosszú távú megőrzését.
Tényleg egészségesebbek hagyományos társaiknál?
A hortobágyi tulok egész évben csak a Pentezugi bioszféra rezervátum területén megtermő növényeket fogyasztják, semmilyen gyógykészítménnyel nincsenek kezelve az állományok, húsuk így leginkább a vadhúsok ízvilágára emlékeztet. Ezenkívül, a három típusú szalámi tartósítószer nélkül készül, habár ezzel az eltarthatósága csökken valamennyire a hagyományos forgalomban kapható szalámikkal szemben
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- fejtette ki Károlyi Gábor.
A szakember elárulta azt is, hogy nagyrészt hazai vásárlóik vannak, de a jeles eseményekre vagy kitelepülésekre, esetleg a Vadasparkba látogató külföldi vendégek is szívesen visznek magukkal haza ezekből az egyedi termékekből emlékbe vagy családtagjaiknak ajándék gyanánt.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?