12 °C Budapest
Az eladóknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel is, hogy most jóval nagyobb az ingatlanpiaci kínálat, mint egy éve, így a vevőknek van miből válogatniuk.

Hiába nagy a kínálat, lassul az ingatlanpiac: ezek most a legkelendőbb lakások

2023. október 10. 12:03

Ahogy lassult az ingatlanpiac és bővült a kínálat, úgy kezdtek el nőni az értékesítési idők. Ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden ingatlan esetében ugyanazzal az időintervallummal kellene kalkulálniuk az eladóknak. Az értékesítési időt ugyanis nagymértékben meghatározza az ár és az adottságok.

A piac lassulása az értékesítési időknél is jelentkezik, tehát ha az átlagot tekintjük, akkor egyértelműen tovább tart most eladni az ingatlanokat, mint az előző években – derül ki a Balla Ingatlan közleményéből. Az ügynökség arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a jól árazott lakásoknál nincs volt probléma az eladással: ezek akár egy hét alatt is értékesíthetőek, miközben akadnak persze olyan lakások is, melyeket már több mint egy éve hirdetnek, még sincs rájuk vevő.

Az árképzésen túl ennek oka egy egyedi, rossz paraméter, elhelyezkedés is lehet, hiszen az tagadhatatlan, hogy vannak olyan típusú és adottságú ingatlanok, melyekre az átlagnál kisebb a kereslet. Ráadásul az eladóknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel is, hogy most jóval nagyobb az ingatlanpiaci kínálat, mint egy éve, így a vevőknek van miből válogatniuk. A leggyorsabban most is a kisebb garzon vagy másfél-, kétszobás lakások kelnek el.

A kereslet tehát az ingatlan paramétereitől is függ, nem csak az ártól: egy erkély vagy egy első, második emeleti elhelyezkedés most is keresettnek számít, ahogy az is, ha felújított, újszerű az adott lakás. Mindenesetre jól árazott ingatlanoknál a kisebb lakásokat nagyjából 1-2 hónap alatt lehet eladni, a nagyobb lakásokat 1-3 hónap alatt, míg házakat fél-egy év alatt. A túlárazott ingatlanok viszont egyáltalán nem kelnek el, kivéve, ha megtörténik az árcsökkentés, amire sokszor akár egy évet is kell várni - a vevők most nagyon válogatnak az egyébként felduzzadt kínálatból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33