A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Megkezdődtek a Szekszárdi Szüreti Napok, a vasárnapig tartó programsorozat pénteki, ünnepélyes megnyitóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szekszárdi bort méltatta.
Gulyás Gergely a rendezvény fővédnökeként a Béla király téren mondott köszöntőjében azt mondta:
Ma már kiváló magyar borokat fogyaszthatunk, Szekszárdon a bőség zavarával küzdünk, a fehér-, rozé- és vörösborok terén is
- tette hozzá.
Nehéz lenne vitatni, hogy a vörösborok között a legjobbak Szekszárdon vannak
- jegyezte meg. Úgy vélte, Magyarország két kiemelkedő, vörösboros régiója, a villányi és a szekszárdi között a versenyt Szekszárd nyeri.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke többek között arról beszélt, hogy a szekszárdi borvidéken 2100 hektáron 14 ezer tonna szőlőt szüretelnek, és csaknem 100 ezer hektoliter bort állítanak elő. Az Európai Unióban a vörösborfogyasztás csökken, tízezer hektár kivágását tervezik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szekszárdi tőkéket a bor fogyasztásával lehet megmenteni
- fűzte hozzá.
Az alpolgármester átvette az idén Szekszárd város borának választott bor egy palackját is a Szent Gaál Kastély és Borház 2021-es kékfrankosából, amelyet Posevitz Ilona birtokvezető mutatott be.
A néhány programmal már csütörtökön elkezdődött szüreti napok a város legnépszerűbb kulturális, borgasztronómiai rendezvénye. Idén mintegy negyven színpadi produkció, több kiállítás, valamint 28 szekszárdi, két tolnai borvidéki pincészet és két pálinkaház várja a közönséget.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.