Halálos veszélyt jelentenek kutyáinkra: ezért van szükség ölőcsapdákra a magyar erdőkben

A köztudatban a csapdázás idejétmúlt, kegyetlen vadászati módszerként él, a közösségi médiában időről időre felbukkannak a betiltását követelők, bár ezek általában összemossák a különböző legális és illegális eszközöket. De mi szükség van a ragadozók ilyen, „válogatás nélküli” gyérítésére? Milyen csapdákat alkalmaznak, és ezek jelentenek-e veszélyt az emberre vagy háziállataira? Földvári Attilát, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivőjét, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársát kérdezte a lap.

Nekünk kell gyéríteni

A Földön ma már elvétve találunk olyan területet, ahol pusztán a természet törvényei uralkodnak, Magyarországon pedig pláne nincs ilyen. Hazánk területének mintegy fele mezőgazdasági terület, négy százaléka (öt Budapestnyi terület) beépített, és gyakorlatilag nincsenek nagyragadozóink. Ilyen körülmények között az ember veszi át a szabályozó szerepét, máskülönben az egész ökológiai rendszer hamar összeomlana. És itt jön a képbe a vadászati tevékenység azon szelete, amikor bizonyos, a megváltozott környezethez jobban alkalmazkodott fajok állományából az ember egyedeket vesz ki.

Általában vadászatnak nevezzük azt a tevékenységet, amikor a jogszabályok által meghatározott feltételek szerint ejtjük el vadászható fajok egyedeit, hogy szinten tartsuk vagy csökkentsük a faj állományát. Gyérítésről akkor beszélünk, amikor a vadászat célja egyértelműen az érezhető csökkentés

- mondja a 24.hu-nak Földvári Attila.

Tehát ökológiai, természetkezelési szempontból a vadászat fő célja, hogy minden érintett számára elviselhető legyen a vad által okozott természeti, erdészeti, gazdasági és társadalmi károk, konfliktusok mértéke, a gyérítés viszont drasztikusabb beavatkozás.

A 2018-ban hazánkban is felbukkant, majd járvánnyá dagadt afrikai sertéspestis miatt például 2022-re a korábbi csaknem felére, körülbelül 60 ezer egyedre csökkentették a hazai vaddisznóállományt, és bizonyos régiókban hosszú távon hasonló tervek vannak a „túltartott”, sok kárt okozó szarvasokkal kapcsolatban is.

Ugyanezen okból van szükség a ragadozók gyérítésére is, esetükben pedig nemcsak a kilövés, hanem a csalifalattal ellátott csapda is szigorúan szabályozott, de törvényes módszer – a magyar szabályozás összhangban van az unióssal, itt olvasható ennek a törvényi háttere a 37/B paragrafusban, itt pedig az uniós szabályozás. A tiltott eszközöket, módszereket pedig az 1979-ben megkötött Berni Egyezmény sorolja fel.

Kutyafélékre és borzra specializált ölőcsapda

Az ölőcsapdákkal kapcsolatban a legfontosabb, az unió által is megkövetelt kritérium, hogy szelektívek legyenek, és csupán a szükséges, minimális szenvedést okozzák az állatnak. Hazánkban messze a legelterjedtebb ilyen eszköz a hattyúnyaknak nevezett szelektív ölőcsapda: a két ívelt vas pánt nyak- vagy lapockatájékon csapódik az állatra olyan erővel, hogy csigolyatörést és/vagy fulladást okoz, a halál helyes használat esetén másodperceken belül beáll.

Minden más csapdázási eszköz használata – a közismert mancsra csapódó, fogas szerkezettől a hurokig –, ami szenvedést okoz az állatnak, szigorúan tilos

– emeli ki a szakember.

Magyarországon két kutyaféle, a róka és az aranysakál valamint a menyétfélék családjába tartozó borz az a három faj, amelyek ritkítása állandó feladat: olyan szinten elszaporodtak az egész országban, hogy már rendkívüli károkat képesek okozni, illetve az általuk terjesztett élősködők, betegségek miatt jelentős humán- és állategészségügyi kockázatot jelentenek. Ezen állatok életmódja, táplálkozása az a „specialitás”, amiért a hattyúnyak csapda szelektívnek mondható.

A kinyitott csapdába csalifalatot helyeznek, majd az egész szerkezetet néhány centi mélyen beássák a földbe. A borz és a kutyafélék az egyedüli hazai ragadozók, amelyek a hús szagát megérezve elkezdenek érte ásni és eljutnak a csapdához: a zárszerkezet akkor old ki, ha a csalit felfelé húzzák.

Magyarán a csapda nyomásra nem aktiválódik, ember, állat úgy átgyalogol rajta, hogy észre sem veszi a föld alatt.

A kutya azonban vad rokonaihoz hasonlóan cselekszik, ezért veszélyes rá nézve ez a szerkezet. Mint ahogy a farkasra is, ám a szakember kiemeli: a farkasok által lakott vagy látogatott észak-magyarországi régiókban tilos a szelektív ölőcsapdák alkalmazása.

És miért kell a rókát, borzot, aranysakált gyéríteni? Mert mindhárom faj rendkívüli módon elszaporodott, és ahogy fent említettük, komoly károkat okoz a természetvédelemnek, a vadgazdálkodásnak vagy éppen az állattartóknak, de állat- és közegészségügyi problémát is jelenthetnek.

A róka gyakorlatilag minden, nálánál kisebb állatra zsákmányként tekint, esetenként még az őzgidát is elviszi, miközben persze védett kisemlősöket, hüllőket, földön fészkelő madarak tojásait (például túzok) sem kíméli. Állományát a ’70-’90-es években 25-30 000-re becsülték, ma viszont 75-80 000-re, úgy, hogy több mint 70 ezret ejtenek el belőle egy évben.

Az állomány megugrása az utóbbi évtizedekben részben a korábbi, hatékony, ám mára elfogadhatatlan vadászati módszerek kivezetésének köszönhető, mint a mérgezés vagy a kotorékok elgázosítása. Emellett az is nyomhat a latban, hogy az állományra nagy nyomást gyakorló betegség, a veszettség az évtizedek óta tartó vakcinázási program (az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki az adott területekre) eredményeként szinte teljesen visszaszorult.