Változtatási tilalom bevezetéséről döntött még december végén Balatonalmádi önkormányzata.
Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
A sajtóközleményben hangsúlyozták, mérföldkő, hogy immár teljes szakaszon, biztonságosan és korszerűen körbe kerékpározható a Balaton. Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta:
az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. Ezzel a két kilométeres szakasszal kibővült, mondhatjuk úgy, hogy körbe ért a balatoni bringakörút. Ez azért is nagyon fontos a balatoni térségben, mert azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás turisztikai szempontból. Azt gondolom, hogy a Balaton térségének túl a nyári szezonon, ez nagyon sokat segít a jövőben.
Révész Máriusz államtitkár a közleményben kiemelte:
végre eljött a pillanat, Balatonrendesnél is kész a kerékpárút. Sokan nem tudják, de ennek a két kilométeres szakasznak az a fontossága, hogy korábban itt megszakadt a kerékpárút, és ezért ki kellett tekerni a főútra a bringásoknak. Itt egy gyönyörű szép erdő is található, két évig tartott a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése, de végül minden rendben van. Sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy ez a két kilométeres rész nagyjából 500 millió forint értékben elkészült. Azért ennyi, mert egy fejlett vasúti átvezetést is kapott a terület.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bringakör komplex fejlesztése 2019 áprilisában kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. A folyamatos beruházásnak köszönhetően tavaly év végén már 114 kilométeren haladhattak korszerűbb, biztonságos utakon a Balaton körül a kerékpárosok. Csupán 2022-ben 14,1 kilométernyi kerékpárút-fejlesztés valósult meg a Balaton körül, amely pedig a térség fejlődését segíti elő.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?