A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Egy újabb, balatoni lombkoronaösvény terve borzolja a kedélyeket: valóban jó ötlet pont ide építeni?
Balatonbogláron is lombkoronaösvényt terveznek építeni, az ösvény a Várdombra kerül majd, néhány fa közé. A dolog érdekessége, hogy az ösvényt a pár méterre található balatonboglári gömbkilátó mellé tervezik építeni, derül ki az ATV riportjából.
Tömegek háborodtak fel azon, hogy Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván úgy építettek például uniós támogatással ilyen sétányt, hogy körülötte tarra vágták az erdőt. A különös megoldás után nem sokkal jött az alföldi kilátó, Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre építettek, mindössze másfél méter magas törpekilátót a nagyérdeműnek. Budapest főtájépítésze is megszólalt a lombkoronasétányokról: úgy fogalmazott, a lombkoronasétány inkább káros, mint hasznos, és már egy polgármester Móricka-rajza alapján is megépíthetik - írta a Telex.
Mindeközben Balatonbogláron is lombkoronaösvényt terveznek építeni, az ösvény a Várdombra kerül majd, néhány fa közé. A dolog érdekessége, hogy az ösvényt a pár méterre található balatonboglári gömbkilátó mellé tervezik építeni, derül ki az ATV riportjából.
A beruházást a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatából valósítják meg, összesen félmilliárd forintot szánnak a lombkoronaösvény kiépítésére. Balatonboglár polgármestere, Mészáros Miklós az ATV-nek azt mondta, az ösvény mintegy 500 méteren fut majd végig a domb keleti és nyugati gerincén. Mint a polgármester elmondta, az egyik oldalon a fák lombkoronájában, 10 méter magasan húzódik majd az ösvény, a másik oldalon egy kilátópontban végződik majd, balatoni panorámával.
A helyiek az ATV-nek azt állították, ők örülnek az ösvénynek, „ennek legalább van értelme” a fák nélküli nyírmartonfalvai ösvényhez képest. A balatonboglári sétány nyár elejétől lesz látogatható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.