A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Az M237-es kódjelű, Svájcban jeladóval ellátott és onnan elindult farkast Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lelőtték. Csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a konkrét eset kapcsán azt közölte a boon.hu megkeresésére: az ügy kapcsán természetkárosítás bűntett miatt a KR Nemzeti Nyomozó Iroda folytat büntetőeljárást, ám a részletekről az eljárás jelenlegi szakaszában nem áll módjukban tájékoztatást adni. Az Agrárminisztérium válaszlevelében viszont elárulta: három év börtönbüntetést is kaphat az elkövető. A szerzett legfrissebb információk szerint egy Nyíregyházán élő, de a megyében is ingatlannal rendelkező vadász lehetett az elkövető, akinél házkutatást tartottak, és több, természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak.
Azt az információt kapta a lap, hogy a természetvédelmi szakemberek azzal szembesültek: a jeladó adatai alapján a farkas nagy sebességgel, „közúton közlekedik”, ezért keresni kezdték a helyadatok alapján, végül Hidasnémeti közelében a Hernádból fogták ki.
A Készenléti Rendőség Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalták az ügy kezelését. Csütörtökön arról tájékoztatták az Országos Rendőr-főkapitányságtól a lapot, hogy az említett ügy kapcsán természetkárosítás bűntett miatt a KR Nemzeti Nyomozó Iroda folytat büntetőeljárást, melynek részleteiről az eljárás jelenlegi szakaszában nem áll módjukban tájékoztatást adni.
A szerzett legfrissebb információk szerint egy Nyíregyházán élő, de a megyében is ingatlannal rendelkező vadász lehetett az elkövető, akinél házkutatást tartottak, és több, természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak.
Börtön járhat érte
Az Agrárminisztérium sajtóosztálya válaszlevélben írta a portálnak, hogy minden szürke farkas lelövése három év börtönbüntetést vonhat maga után, így a jeladósé is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szürke farkas (Canis lupus) Magyarországon őshonos nagyragadozó, fokozottan védett és kiemelt közösségi jelentőségű faj. A farkas egyedeinek engedély nélküli elejtése – beleértve a lelövést vagy más módon történő elpusztítást –, károsítása, zavarása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?