Az Európai Unió tavaly rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt vásárolt Oroszországtól.
Már hatszor riasztották azonosítatlan orosz gépek miatt a NATO Baltic Air Policing (BAP) missziójának keretében a balti országok légterét felügyelő magyar Gripeneket az elmúlt két hónapban - közölte a magyar gépeknek otthont adó, a litvániai Siauliában található légibázison tartott tájékoztatóján a BAC magyar parancsnoka.
Ványik Attila elmondta, a misszió kezdete óta a magyar vadászgépek az éles riasztások mellett 36 gyakorló riasztást, illetve egyéb kiképzési feladatokat is teljesítettek.
A BAP, amelyeknek keretében 2004 óta négyhavi váltásokban, rotációban védik a balti államok légterét a NATO tagállamai, most először magyar vezetéssel látja el feladatát - tette hozzá az alezredes.
Emlékeztetett arra, hogy a mostani a BAP hatvanadik váltása, és a Magyar Légierő 2015 és 2019 után most harmadik alkalommal teljesít szolgálatot a Baltikumban. A magyar kontingens négy Gripen vadászgéppel és 77 katonával, úgynevezett Quick Reaction Alert feladatot lát el a cseh légierő támogatásával. Ez azt jelenti, hogy azonosítatlan repülőgép észlelése esetén a vadászgéppárnak 15 percen belül a levegőbe kell emelkednie harckész állapotban.
Ványik Attila közlése szerint az eddigi riasztásokat minden alkalommal olyan orosz gép, vadászgépek, katonai szállítógépek és felderítőgépek váltották ki, amelyek azonosítatlanul repültek a Baltikumhoz közeli nemzetközi légtérben.
Ez azt jelenti, hogy nem rendelkeztek sem repülési tervvel, nem vették fel a légtérellenőrzést végzőkkel a rádiókapcsolatot, illetve kikapcsolt fedélzeti helyzetjelzővel közlekedtek.
Ilyen esetekben szükséges a repülőgépek fizikai azonosítása, amit a vadászgépek végeznek el
- ismertette a parancsnok.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a bázison megtartott sajtóbejárás alkalmával azt hangsúlyozta, hogy a orosz-ukrán háború kirobbanása óta érezhetően fokozódott a feszültség a térségben, tehát a magyar katonáknak ilyen körülmények között kell helytállniuk.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország és a Magyar Honvédség nemcsak beszél arról, hogy fontos a NATO-tagállamok együttműködése, hanem aktívan részt vesz a kollektív védelem és elrettentés végrehajtásában. Nemcsak Litvániában, de Koszovóban, a KFOR kötelékében is, ahol egy magyar tábornok vezeti a műveletet - idézte fel.
Közlése szerint a magyar katonák a misszió teljesítése során óriási elismertéget vívtak ki maguk számára, és olyan nemzetközi tapasztalatot szerezhetnek, amit más körülmények között nem lehetne pótolni.
Amit a levegőben végrehajtanak a magyar katonák, arról csak szuperlatívuszokban lehet szólni. Ugyanakkor segítenek a balti államok szárazföldi műveleteinek légi támogatásában is, társadalmi elismertséget is szerezve
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta az altábornagy.
Kilián Nándor, a Magyar Légierő parancsoka az MTI-nek elmondta, hogy míg 2014-ig, vagyis a Krím-félsziget Oroszország általi elfoglalásáig csupán egy támaszponton működött a BAP, azóta már három támaszpont, a siauliai mellett még egy litvániai, illetve egy észtországi bázison állomásoznak a balti légtér felügyeletét végző NATO-vadászgépek.
Az orosz gépek sokszor a Szentpétervár-Kalinyingrád útvonalon repülnek azonosítatlanul a nemzetközi légteret jelentő keskeny balti-tengeri folyosón
- magyarázta a vezérőrnagy.
A magyar légierő küldöttséget szállító Airbus A 319-es repülőgépét a litván légtérbe érve két JAS 39 Gripen vadászrepülőgép kísérte, illetve egy gyakorló riasztást is bemutattak a program keretében.
Címlapkép: MTI/Ujvári Sándor
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.