2 °C Budapest
Másfél éves szünet után húsvétkor végre kinyit Vas megye híres román kori temploma, ami aztán már újra látogató lesz. De addig is, épp filmforgatás zajlik Jákon, a készülő Aranybulla-sorozat koronázási helyszíne lesz a frissen felújított templom.

Még zárva, de mi bejutottunk: mintha kicserélték volna Ják híres templomát + Videó

2022. március 27. 07:20

Másfél éves szünet után húsvétkor végre kinyit Vas megye híres román kori temploma, ami aztán már újra látogató lesz. De addig is, épp filmforgatás zajlik Jákon, a készülő Aranybulla-sorozat koronázási helyszíne lesz a templom. A nagyszabású felújítás eddig is izgalmas eredményeket hozott, azonban a műemléki projektnek ezzel még nincs vége – a részletekről Sarkadi Márton műemlékvédelmi szakértővel beszélgettünk.

Közel másfél éve annak, hogy Vas megye híres románkori templomába egy látogató sem léphetett be, azóta tart a jáki Szent György-templom rekonstrukciója. Mint arról a HelloVidék is beszámolt, a 13. századi eredetű épület falkutatása és régészeti feltárása számtalan felfedezést hozott, a többi között sikerült pontosítani az építési periódusokat, még tavaly február elején jött a hír, miszerint nagy valószínűséggel megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton sírját és csontjait is.

Egy évvel ezelőtt le is videóztuk, hogy nézett ki a régészeti munkálatok kellős közepén a templom belseje.

A jáki templom, még nyitás előtt

A déli verőfényben mintha nem is ugyanabba a sötét és komor térbe lépnénk be, mint pár évvel ezelőtt. Szó szerint kivilágosodott a jáki templom belső tere, újra láthatóvá váltak a román kori freskók, kiszínesedtek a szürke középkori falak. Ottjártunkkor az utolsó simításokat láttuk, pár ecsetvonás a falakon, itt-ott még akad javítani való, de egy hónap múlva már turistákat is fogad Vas megye híres románkori temploma. Húsvétkor megnyitják a jáki templomot, és a falu szentmiséit is itt tartják majd.

A templomkertben azonban továbbra is dolgoznak, építési terület marad, egyelőre csak a templombelső lesz látogatható. Munkagépek közlekednek majd, ezért is balesetveszélyes lenne, ha a turisták szabadon nézelődhetnének

– közli Sarkadi Márton építészmérnök, műemlékvédelmi szakértő, a helyreállítási munkák Szombathelyi Egyházmegye által megbízott szakmai koordinátora. A szakember még hozzáteszi, a tervek szerint igyekeznek majd megoldani, hogy valamelyik kapun mindig be lehessen menni a templomba, a munkaterület pedig biztonságosan el legyen kerítve.

Az utolsó ecsetvonásokAz utolsó ecsetvonások

Jó hír, hogy húsvét után már turistacsoportok is jöhetnek, meg lehet csodálni a templombelsőt, a homlokzatot, viszont magát az épületet körbejárni még nem lehet – a tereprendezés még hátra van, valamint a felújítási projektben szereplő kiállítás sem lesz készen, kizárólag a templom belső tereiben gyönyörködhetünk, cserébe viszont díjmentesen lesz látogatható, amíg minden el nem készül.

Sarkadi Márton építészmérnök, műemlékvédelmi szakértő is kiemelte, a rekonstrukció után maguk is meglepődtek, mennyire kivilágosodott a templombelső:

Aki korábban járt a templomban, abban az a kép élhet, ahogy a 19.20 századi felújítás előtt írták le a templomot: barlang-szerűen sötét templombelsővel. A 19. század végi restaurálás előtt ugyanis a főhajóablakok be voltak falazva, akkoriban sötétebb ezért volt sötét a templombelső. A 20. század folyamán a páralecsapódás, és a gyertyák kormos lángjának következményeként a templom falai elképesztő módon besötétedtek, hiába nyitották meg újból a 19 század végén az ablakokat, a templombelső elképesztően sötétté vált. Ez napjainkra teljesen megváltozott, befejeződött a falak restaurálása, újra láthatóvá váltak azok az élénk színű díszítőfestések és figurális ábrázolások, freskók, amelyek a falakat borítják, ezáltal a templombelső képe egészen megváltozott, kellemes és derűs, üde és világos templomba léphetünk be.

– meséli Sarkadi Márton. Tényleg mellbevágó a különbség, ezt saját szemünkkel is láthatjuk majd.

Utolsó simítások a jáki templomban - Pais-H SzilviaUtolsó simítások a jáki templomban - Pais-H Szilvia

Milyen régészeti kuriózumokat találtak még?

A templomban két kriptát találni, amelyek régebben is ismertek voltak. Ezekben – közli Sarkadi Márton – jelentős régészeti felfedezéseket nem lehetett már tenni, azonban ezeken kívül számos temetkezési hely került elő a feltárás során. Ezek nem kripták, hanem földbe temetett személyek sírjai voltak. A sírok rendkívül sok olyan leletet rejtettek, ami igazi tudományos és művészeti értéknek számít. előkerültek továbbá épített téglasírok is, amelyek a földben megépített sírhelyek, ezekben is számos, tudományos szempontból fontos lelet rejtőzött. Hogy mi lesz ezekkel a kincsekkel?

A Jákon előkerült kincsek állami tulajdont képeznek, amit a megyei hatókörű múzeum kell, hogy leltározzon, azonban a Savaria múzeummal történő egyezség alapján ezeket a leleteket Jákon lehet majd kiállítani az itt létesülő új tárlaton

– teszi hozzá a műemlékvédelmi szakértő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Megtudjuk még, hogy a templom homlokzatain már kevés a munka, de nagy jelentőséggel bíró feladatok vannak hátra, amiket még be kell fejezni. Elsősorban a nyugati kapunak a restaurálása, ezen kívül a kertet kell rendezni.

Itt újdonság lesz, hogy eddig nem volt érzékelhető, hogy ez az épület nem plébániatemplom, hanem egy kolostortemplom. Eredetileg tartozott hozzá egy kolostorépület is, ami a török háborúk idején nyomtalanul elpusztult. Ezt a kolostorépületet a talajburkolatban fogjuk megjeleníteni, az ide látogató nemcsak rajzokról és rekonstrukciós modellekről szerezhet tudomást arról, hogy itt hajdan volt egy kolostor, hanem a helyszínen is érzékelheti majd.

Sarkadi Márton még hozzáteszi, hogy nagy változást fog jelenteni a templom körüli tereprendezés, amelynek következtében az eredetihez, a középkori állapothoz hasonló lesz a templom és a környezete közötti viszony. A hírneves nyugati kapu még jobban fog érvényesülni, érzékelhető lesz hogy egykoron a templomnak milyen lábazata volt.

Utolsó simítások a jáki templombanUtolsó simítások a jáki templomban

A múzeum és látogatóközpont is épül

A műemlékvédelmi szakértőtől még megtudjuk, hogy a felújítási munkálatok következő állomása a látogatóközpont megépítése lesz:

Olyan látogatóközpont jön létre, ami a turistákat lesz hivatott majd szolgálni, európai színvonalon. Lesz múzeumshop, ahol ajándéktárgyakat és kiadványokat árulnak majd. Ezen kívül az Apáti házban lesz egy újrarendezett kiállítás, és alatta, a domboldalban épül egy új kiállítótér. Régi célkitűzés ez, ami azt szolgálja majd, hogy végre helyet kapjanak a nyugati kapu szobrai, és más, a templomból származó kőfaragványok, amik a 19- 20 század fordulóján végzett restaurálás során kerültek ki onnan, és jobbára raktárakban rejtőztek.

Végezetül újra levideóztuk, az utolsó simítások közepette, egy hónappal a nyitás előtt, most hogyan is néz ki a Jáki templom:

Címlapkép, videó, fotók:Pais-H Szilvia

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33