Idén új cégek egész sora debütál a tőzsdén, lehetőséget kínálva a magyar befektetőknek, hogy olyan gyorsan növekvő ágazatokba fektessenek.
Március elején együttműködési megállapodást írt alá a Pécsi Tudományegyetem és a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara. Közös céljuk közös céljuk a régióban, Baranya megye településein, Pécs városában a gazdaság versenyképességén keresztül a gazdasági, társadalmi fejlődésének elősegítése, tőke és munkabérjövedelmek emelése, az életminőség javítása, a prosperáló helyi gazdaság és társadalom létrehozása. Hogy mit jelent ez a munkaerőpiac tekintetében, milyen hozzáadott értéket képvisel a kezdeményezés, valamint hogyan segíti a térség gazdasági helyzetét – ezekre a kérdésekre kereste a választ most a HelloVidék.
Ahogy arra az aláíró felek rámutattak, a 21. században Baranya megye és a régió gazdasági, társadalmi fejlődése a tudásintenzív gazdaságon alapul. A helyi iparnak be kell kapcsolódnia a negyedik ipari forradalom technológiai fejlődési hullámába, elő kell segítenünk a digitális tudáson, az új technológiákon alapuló versenyképes szolgáltatások és termelőtevékenység kifejlődését Pécsett, Baranya megyében és a Dél-Dunántúlon.
Ehhez elengedhetetlen az egyetemi tudásbázis közös fejlesztése, az ipari forradalom technológiai kihívásait megoldó szakmunkások, technológusok, mérnökök, kutatók növekvő számú képzése és alkalmazása. Ki kell alakítani a helyi és regionális gazdaság és az Egyetem új típusú együttműködését, amely lehetővé teszi a hozzáadott érték jelentős növelését a baranyai gazdaságban, hozzájárulhat az export erőteljes emelkedéséhez, ösztönzi a megyei vállalkozások bekapcsolódását a nemzetközi értékláncokba. A térség jelenleg alacsony befektetési, beruházási vonzerejének növelése szükséges
– tájékoztatta a HelloVidéket a Pécsi Tudományegyetem az együttműködési megállapodás aláírásának napján.
A Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara és a Pécsi Tudományegyetem a közös célok elérése érdekében ebben vállalta komplex, helyi vállalati és felsőoktatási ökoszisztéma erősödő kapcsolatára és hatékonyságának kölcsönös fejlesztésére épülő együttműködés megvalósítását.
A felek közösen vállalták a következőket:
- Mindenkori programjaikat éves programnaptárjaik egyeztetik egymással.
- Befektetés-ösztönzési és fejlődéstámogatási rendszert és infrastruktúrát alakítanak ki, amely tájékoztatást és támogatási keretet nyújt a térségben letelepülni szándékozó vagy már letelepült vállalkozásoknak, elősegíti ezek szakmai fejlődését, termelékenységét, hazai és nemzetközi ipari, kereskedelmi, K+F+I és állami kapcsolataik fejlesztését.
- Egymás vállalati inkubációs tevékenységét támogatják, kezdő vállalkozások számára releváns hazai és európai uniós forrásokra épülő projektlehetőségekről egymást havi rendszerességgel tájékoztatják, szakmailag segítik.
- Az egyetem a European Digital UniverCity (EDUC) Európai Egyetemi Szövetség tagjaként, annak releváns programjait, akcióit a kamarával kölcsönösen hasznos és tartalmas kooperáció jegyében közösen valósítja meg,
- A médiafelületeiken kölcsönösen megjelenési lehetőséget biztosítanak egymás számára.
- Az egyetem a kamarával együttműködésben rövidciklusú, piaci szereplők számára elérhető képzéseket indít, előzetes felmérésen alapuló megrendelések szerint.
Az aláíró felek emellett külön-külön vállalásokat is tettek a gazdasági, társadalmi fejlődés elősegítése érdekében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kamara a következőket vállalta:
- Tájékoztatást nyújt a térség piaci, gazdasági, foglalkoztatási folyamataiban tapasztalt aktuális helyzetről, változási trendekről.
- Közreműködik az egyetem vállalati kapcsolatainak szervezésében, felméri és közvetíti az egyetem felé a KKV-k KFI és HR igényeit.
- Az egyetemmel együtt legalább féléves gyakorisággal tájékoztató fórumokat tart a KKV szektor számára a műszaki innováció és a HR fejlesztés témaköreiben.
- Támogatja az egyetemet a térség vállalatainak igényfelmérésében, összeköttetést biztosít a vállalatok és az egyetem között.
- A megfelelő gyakorlati ismeretek elsajátítása érdekében információkkal, módszertani támogatással, hálózatfejlesztéssel hozzájárul egy minősített, szakmai gyakorlati helyeket biztosító vállalati kapacitásokra épülő adatbázis kialakításához, népszerűsítéséhez.
- Támogatja az egyetem nemzetközi vállalati kapcsolatainak erősítését.
- Lehetőséget ad az egyetem számára, hogy nemzetközi szakmai fórumokon és eseményeken részt vegyen.
- Az egyetemmel együttműködve támogatja a térség vállalkozásainak innovációkra épülő fejlesztéseit, az erre irányuló igény kialakulását, így kiemelten az Ipar 4.0 megoldások népszerűsítését, a vállalati digitalizáció fejlesztését.
Az egyetem a következőket vállalta:
- Az egyetemi képzések fejlesztése során piaci igényekre alapoz, a piaci szereplőket bevonja az előkészítő munkába.
- Az egyetem és a kamara megvizsgálja az egyetem képzési portfóliója alapján releváns piaci szereplők igényeire alapuló és piaci szereplők által biztosított egyetemi hallgatói ösztöndíjrendszer kialakításának és működtetésének lehetőségét azzal a céllal, hogy az egyetemi hallgatók már tanulmányaik alatt elköteleződjenek a Baranya megyében működő vállalatok irányába és tudásuk hasznos, gyakorlati szakmai ismeretekkel bővüljön.
- Az egyetemen végzett hallgatók elhelyezkedése és a helyben történő munkavégzés támogatása érdekében foglalkoztatási platformot alakítanak ki és gondoznak közösen, amelyen a PTE alumnik képzettségük szerint ismerhetik meg a helyi álláslehetőségeket.
- Az egyetem a kamara tagjai számára rendelkezésre bocsájtja a PTE KFI, core facility és kompetencia kapacitásainak tájékoztatásra alkalmas nyilvántartását.
- Megteremti a vállalkozások igényeinek megfelelő és érdekeit szolgáló egyablakos innovációs rendszert.
- Helyi vállalkozások vezetőinek bevonásával a kamara segítségével tovább fejleszti a PTE KFI pályázatainak és projektjeinek első körös validálását szolgáló Innovációs Szakértői Hálózatát.
És nem ez az első együttműködési megállapodás a térség gazdasági fellendítése érdekében ebben az évben. Január végén ígéretet tett egy hiánypótló innovációs központ létrehozására a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem (PTE), valamint a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztő és Szolgáltató Nonprofit Kft. Ahogy arra a megállapodó felek rávilágítottak, Magyarország európai viszonylatban a mérsékelt innovátorok közé tartozik, ugyanakkor a GDP arányos kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) ráfordítás évről évre növekszik. Mindezt a Központi Statisztikai Hivatal adatai is alátámasztják, amely szerint Baranya megyét jelenleg az országos szint alatti ráfordítás jellemzi. Bár a déli megyében rengeteg az innovatív vállalkozás, ám közülük többen úgymond „rejtve”, elszigetelve dolgoznak. A helyi vállalkozásokban rejlő lehetőségek bemutatására pedig aktuálisan nincs egy olyan fizikai tér, amely virtuális, modern eszközökkel felszerelve a potenciális befektetők és partnerek számára megmutatná mindazt a tudást, amivel rendelkeznek. Erre kínálhat megoldást a most létrehozott kis- és középvállalkozóknak szóló innovációs központ, amelynek előkészítő munkálatai már három éve elkezdődtek.
Az együttműködés során egy közös fizikai térben és egységesen jelenítik majd meg a helyi, Baranya megyei innovatív vállalkozások és a PTE termékeit és szolgáltatásait, de rendszeresen szerveznek és koordinálnak fejlesztési fórumokat, elősegítenék a helyi gazdaság és a tudásközpontok valós együttműködését, miközben dinamizálnák a tudás- és technológia-transzfert. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek majd a pályaorientációs tevékenység szervezésére az általános iskolától az egyetemig, illetve megteremtik a helyi innovációk regionális és országos láthatóságát, támogatva az innovatív cégek kooperációját, valamint fejlesztik Baranya megye befektető-vonzási képességét.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.