2 °C Budapest
A logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd, 9 ezer tonnás befogadóképessége mellett összesen mintegy 20 ezer tonna étkezési és ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes.

Gigafejlesztés Újfehértón: hamarosan elkészül az ország legnagyobb almatermesztési létesítménye

MTI
2021. november 27. 11:05

Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón - mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

Nagy István kifejtette, az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd, 9 ezer tonnás befogadóképessége mellett összesen mintegy 20 ezer tonna étkezési és ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes.

A februárban elkezdett munkálatok során elvégezték az épületek alapozását, a szerkezet építését és a külső burkolást, illetve lezárult a válogató-csomagoló technológia beszerzése

- tette hozzá a tárcavezető.

A miniszter szavai szerint jövő tavasszal kezdődik el a beszállítói kör szervezése és az integráció felépítése, a projekt célkitűzéseit az almatermesztéssel érintett nagyobb településeken szervezendő gazdafórumokon fogják megismertetni a szakmai közvéleménnyel. A hűtőházi épületrész befejezése, valamint a válogató-csomagoló technológia kiépítése után az üzem előreláthatólag 2022 júliusában kezdheti meg működését.

Ez a központ a magyar almatermesztés megújításának sarokköve, legfontosabb feladata az, hogy integrálja a térség termelőit

- fogalmazott az agrárminiszter.

Emlékeztetett, az ágazat évtizedek óta keresi a megoldást az almatermelés nyereségesebbé és versenyképesebbé tételére, a gazdák számára pedig biztos piac és egyben termesztési jövőkép nyújtására. Eközben az alma a világ harmadik legjelentősebb gyümölcsévé vált, Magyarország almatermése egy átlagos évben 500-600 ezer tonna közötti, de az elmúlt 15 évben ez a mennyiség 170 ezer és 780 ezer tonna között ingadozott.

A kormány arra törekszik, hogy a magyar almatermesztés mind jobban igazodjon a piaci körülményekhez, az ennek elősegítésére elindított vidékfejlesztési program kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatára Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint 770 termelő pályázott

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- ismertette Nagy István, megjegyezve, ebből a keretből támogatták több mint 1,5 milliárd forinttal az újfehértói létesítmény létrehozását.

Szólt arról, hogy áprilisban egy ültetvénytelepítést támogató pályázati kiírás is megjelent, a felhívásra több mint 20 milliárd forint igénnyel érkeztek be pályázatok, a gazdák által tervezett összes gyümölcstermő terület nagysága pedig elérte a 2500 hektárt.

A sikerre való tekintettel a kiírás újbóli megnyitását tervezi az agrártárca, a termelők várhatóan 2022 februárjában adhatják be pályázati kérelmeiket

- közölte Nagy István.

Takács Ferenc, az MKSZN Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. stratégiai és fejlesztési igazgatója az eseményen elmondta, a nagy múltú Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet területén megvalósuló beruházás a magyar gyümölcstermesztés jelenlegi legnagyobb fejlesztésének számít nemcsak méretének, hanem identitásának és feladatának tekintetében is.

Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője beszédében reményét fejezte ki, hogy az üzem újra hitet fog adni a szabolcsi gazdáknak az almatermesztésre, és köreikben visszaállíthatja a mára megfogyatkozott és ingadozó termesztési kedvet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33