2 °C Budapest
Mint tudjuk, a káposzta, a karfiol, sőt a karalábé is ugyanabba a növényi családba tartozik, egyetlen közös őssel. Már az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel fogyasztották a vadkáposztát, sőt a nemesítését is ők kezdték el.

Rengeteg van ebből a filléres zöldségből a piacon: tele van C-vitaminnal és a rák ellen is véd

2021. október 31. 15:30

Mint tudjuk, a káposzta, a karfiol, a brokkoli, a kelbimbó, sőt a karalábé is ugyanabba a növényi családba tartozik, egyetlen közös őssel. Már az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel fogyasztották a vadkáposztát, sőt a nemesítését is ők kezdték el, amely végül különböző növényeket eredményezett. A káposztafélék napjainkra világszerte az emberi táplálkozás fontos részét képezik, Kínában, Japánban, Indiában és Európában is fontos élelmiszernek számítanak.

A Brassica nemzetségre jellemző a különösen változatos megjelenési forma, ami a tudatos, mesterséges szelekciónak köszönhető. Ahol a megnövekedett levélrügyeket hozó növényeket szelektálták, ott a káposzta formát sikerült kialakítani, a virágzati szelekciónak köszönhetően a brokkoli és a karfiol jött létre, a megvastagodott szár szelekcióból a karalábé, a sok kis hajtásrügyből pedig a kelbimbó.

A káposztafélék az egész világon megtalálhatóak, de a legtöbb faj az északi mérsékelt égövön, a mediterrán területeken és néhány faj a déli féltekén fordul elő.

A Brassicaceae család egy nagy növénycsoport, mintegy 3000 faj és 350 nemzetség tartozik ide. A Brassica nemzetség ebbe a családba tartozik, és gazdasági és agronómiai szempontból a legfontosabb nemzetség. Brassicaceae, vagyis keresztesvirágúak családján belül találhatóak a legfontosabb olyan zöldség- és takarmánynövények, mint a fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, brokkoli, retek, kelbimbó, leveles kel, kínai kel, rukkola, mustár vagy a repce - írja a NAK közleményében.

Az EU-ban évente átlagosan 3,6–3,7 millió tonna káposztát takarítanak be.

Az EU fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2020-ban, mivel a kivitel 37,9 ezer tonnát, míg a behozatal 59 ezer tonnát tett ki. Lengyelország a közösség legnagyobb káposztatermelője, a termés a 2015–2020-as években 0,8–1,0 millió tonna között mozgott, ami az unió termelésének mintegy 27 százalékát adta. Hazánkban 2021-ben a káposztafélék termőterülete 4 152 hektárra tehető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A káposztafélék legjelentősebb termesztési körzetei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében helyezkednek el.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a káposztafélék családjának fontosságát az étrendünkben. A keresztesvirágú zöldségek nagy mennyiségben tartalmaznak oldható és oldhatatlan rostokat, C-vitamint, B9-vitamin (folsav), káliumot, szelént és fontos fitokemikáliákat. Szaguk jellegzetes, erős és fűszeres, néha kesernyés ízükért a glükozinolátok felelősek, emiatt sokan nem kedvelik őket, különösen gyerekek körében kevésbé népszerűek a káposztafélék – legfőképpen a brokkoli és a kelbimbó –, mert a gyermekeknek sokkal több ízlelőbimbó található a nyelvükön, ezáltal sokkal intenzívebben érzik ezeket az ízeket.

Roppant egészséges, igazi vitaminbomba!

Lebomlásuk során antioxidánsok keletkeznek, amelyek fokozzák a rákkeltő anyagok megsemmisítését, mielőtt még esélyük lenne a DNS-t károsítani, illetve lassítják a normál sejtek rákos sejtekké alakulásának folyamatát. Emellett számos egyéb jótékony egészségügyi hatással is rendelkeznek: a karotinoidok az egészséges szemért, a folsav a DNS védelméért, a K-vitamin az egészséges csontokért, a C-vitamin a jól működő immunrendszerért, valamint a bőr, a csontok és a fogak védelméért felelős.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33