A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Hegedűs László kunbaracsi gazda egy nagyon különleges juhtenyészetet indított, szeretné ugyanis elismertetni a még nem bejegyzett fajtát, a Kecskeméti Sárgafejű juhot. Ha Lászlónak sikerül a több éves projektet véghez vinni, egy egyedülálló új Alföldi fajtával bővülhet a magyar juhok listája. Az Agrárszektornak többek között az elismeréshez kapcsolódó folyamatokról, és az egyedülálló fajta pozitív jellegzetességeiről is mesélt a magyar férfi.
Hogyan vágott bele az állattenyésztésbe, mi indította el ezen az úton?
Jelenleg 25 éves vagyok, és Kunbaracson élek, ahol elindítottam egy juhtenyészetet. Korábban állattenyésztést tanultam az egyetemen, de mindig is ezzel szerettem foglalkozni. A családom sokat segít a munkálatokban, de ők korábban inkább hobbiként tartottak csak állatokat, soha nem ez volt a fő foglalkozásuk.
Mekkora állománnyal foglalkoznak jelenleg?
Jelenleg 55 darab tejes állományom, illetve 40 darabos anyaállomány van, a többi állat pedig még növendék. A fő profilom a törzsállattenyésztés, ezen belül is a tenyészkosok. A jövőben szeretnék a nőivarú állományból is értékesíteni, de jelenleg még szaporítom az állományt. Egyenlőre nem húspiacra vagy bárány exportra dolgozunk, inkább csak szűk családi-baráti körben látjuk el a húsigényeket.
Mit kell tudni erről a különleges juhfajtáról, az úgynevezett Kecskeméti Sárgafejűről, amivel foglalkoznak?
Amivel én foglalkozok, az jelenleg egy el nem ismert fajta még, és egy erdélyi fajtához, a sárgafejű berkéhez hasonlítják, amely egy Erdélyben őshonos kistestű hegyi juhfajta. Nekem viszont egy sokkal nagyobb testfelépítésű kettős, tej- és húshasznú fajtám van, ezekhez a tenyészállatokat Kecskemét környékéről gyűjtöttem. Itt a környéken Kecskeméti Sárgafejűnek nevezik, és ezen a néven szeretném a fajtaelismertetést is véghez vinni. Ezt a fajtaelismertetést egyedül indítottam el, de az ehhez kellő vérmintát több gazdaságban élő ilyen fajta állatokból gyűjtöttem össze.
Mennyi állat szükséges ahhoz, hogy ezt az állományt elfogadják és elismerjék?
Néhány száz darabból álló anyajuh állomány szükséges hozzá. Talán egy hónapon belül megkapjuk a laboreredmények adatait, de ez egy hosszasabb folyamat, hiszen több fajtával hasonlítják össze ahhoz, hogy megállapítsák, mely fajták alkotják a Kecskeméti Sárgafejűt. Bár ezt fajtatenyésztésnek nevezik, de jelenleg ez a birkafajta egy keverék, ezt szeretnénk azonban egy irányba vezetni, és ezt a vérvonalat vinni tovább. Mivel kicsi az egyedszám, ezért zárttenyésztést nem tudunk folytatni.
Mi jellemző erre a fajtára, miket érdemes tudni róla?
Ezek a típusok hordozzák magukban az egyedi tulajdonságokat, mint ez a jellegzetes sárga szín a fejeken és a lábakon, a hosszú lelógó fül mint a cigájáknál, illetve a jó tejelőkészség. Jórészt kopaszak a lábaik, nincs gyapjúval benőve, ami egyébként azért is jó mert egyrészt nincs felesleges nyírandó gyapjú rajta, másrészt ennek nincs is ára most a piacon, nem lehet eladni, így ez számunkra egy kisebb terhet jelentene. Emellett a fejükön sincs gyapjú, vagy csak alig, így ad nekik egy érdekes külsőt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Említette, hogy nagyon jó tejhasznú állatról van szó. Fel is használják a tejet?
Én jelenleg nem használom fel, de van egy tenyésztőtársam, aki szeretné a fejést jobban fellendíteni a munkája során. Egyébként amíg meg nem szűnt a tej és a tejtermék utáni kereslet, itt Kecskemét környékén minden gazda fejte a juhot, alig volt olyan gazdaság, ahol ezt ne használták volna ki, a bárány szinte ajándéknak számított a tej mellett. Korábban, amikor még a gyapjú ért valamit, akkor annak az árából ki tudta teleltetni az állatot, a tejből megélt, és a báránypénzt zsebre tudta tenni, ma azonban sajnos már nem így működik.
Mióta próbálja a fajtaelismertetést véghez vinni, mennyi ideje tart a folyamat? Milyen a kilátások jelenleg az elismeréssel kapcsolatban?
A folyamatot a tavalyi évben indítottam el, és úgy gondolom hogy 2 éven belül ez sikerülni is fog. A távlati tervem, hogy egy egységes jó termelésű állományt össze tudjunk állítani, de ez már egy jó 8-10 éves folyamat lesz.
Lehet tudni, milyen fajtákból keveredett össze ez a Kecskeméti Sárgafejű?
Én úgy látom hogy részben cigája juh, merinó, és talán landschaf merinó. A kosokat is próbálom összeszedni, mivel rokonságvizsgálatot is szeretnénk majd indítani. Jó lenne egy kisebb mennyiségű tiszta vérű kosállományt kialakítani, hiszen így fel tudnám bontani az anyaállományt háremekre, és így háremszerű pároztatást végeznék.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.